Százhatvannyolc programozó lendült munkába tegnap Budapesten, hogy összemérje kreativitását, logikáját és felkészültségét. Az ACM – ICPC (Association for Computing Machinery - International Collegiate Programming Contest), a világ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező programozóversenyének keretében tették mindezt; a két legjobb csapat eljuthat a világbajnokságra, melyet jövőre a texasi Baylor Egyetemen tartanak, ahonnan 1970-ben a verseny útjára indult.
Akkor még az egyetem házi rendezvényeként, most azonban „olimpiával felér“ a rendezvény, hisz’ 75 ország 1700 egyetemének 5933 csapata kvalifikálta magát a regionális döntőkbe. Csaknem 18 ezer ezer versenyzőről van szó, továbá csapatkapitányokról, felkészítőkről, rendezőkről. A verseny fő támogatója az utóbbi években az IBM.
A szabályok szerint a háromfős csapatoknak egy-egy számítógép áll rendelkezésére a kézhez kapott 8-10 algoritmikus-probléma megoldására. A versenyzőknek öt órájuk van, így a pusztán kódolási vetélkedőből taktikai küzdelem is kerekedhet, mivel a hibásan beadott feladatokért időbüntetést kapnak a csapatok. A kiértékelés számítógépes hálózaton keresztül történik, a beküldött megoldásra azonnal jön válasz, a hivatalos hibaüzenetek egyikének vagy a hőn áhított ACCEPTED (elfogadva) formájában. Kérdéseket is csak a kiépített hálózaton keresztül lehet feltenni a rendezőknek.
Az idei verseny közép-európai térségi fordulóját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezte a MAVE (Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete) a Simonyi Károly Szakkollégium közreműködésével, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság támogatásával november 18–20-án. Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Horvátország és Magyarország egyetemeiről 56 csapat jött el.
A magyarországi résztvevők a verseny hazai döntőjéről kerültek ki, amelyet október 29-én öt helyszínen párhuzamosan rendeztek meg Szeged, Debrecen, Eger és az ELTE mellett a BME-n is. Utóbbi helyszín logisztikai központul is szolgált. Minden egyetemről a legjobb csapatok jutott tovább. A versenyekre a feladatokat dr. Marx Dániel (BME) és dr. Horváth Gyula (Szegedi Tudományegyetem) állította össze, a főszervezői teendőket az idén Benedek Balázs[/] és e sorok egyik szerzője, Haidegger Tamás (MAVE) vállalta magára.
A közép-európai regionális döntő november 18-án kezdődött a regisztrációval. Másnap reggel dr. Péceli Gábor, a Villamosmérnöki és Informatikai kar dékánja nyitotta meg a versenyt, utána dr. Bozena Mannova, az európai versenyek főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd pedig dr. Takács Barnabás (Digital Elite Inc., Los Angeles) előadása következett. Végül Marx Dániel, aki feladatok kidolgozásáért is felelt, ismertette a szabályokat és a hétvége pontos menetét.
Délután zajlott le a hatvan perces próbaverseny, a versenyzők akkor ismerkedtek meg a helyszínnel, a számítógépekkel és az értékelő, a belső kommunikációt végző szoftverrendszerrel. A szervereket a BME Számítástudományi és Információelméleti Tanszéke bocsátotta rendelkedésre, a technológiai háttérért Golda Bence felelt.
Vasárnap, november 20-án pontosan kilenc órakor kezdődött a verseny. A csapatok edzői és kísérői külön teremben, kivetítőn követhették figyelemmel az aktuális állást. A feladatok megoldására kiszabott öt óra alatt majdnem minden csapatnak sikerült legalább egy feladattal megbirkóznia, a legjobb csapat az idei 10 példából 8-at oldott meg. A küzdelemben a Warsaw Eagles csapat diadalmaskodott a Varsói Egyetemről. A második helyet a varsói egyetem másik csapata, a Warsaw Predators szerezte meg, a harmadik a krakkói Jagiellonian2 csapat lett Krakkóból.
A szabályok értelmében az első és a harmadik csapat jutott ki a jövő tavasszal megrendezendő texasi világbajnokságra, mivel egy egyetemről csak egyetlen csapat kvalifikálhatja magát. A legjobb magyar csapat az ELTE „A” volt, tagjai a 15. helyet szerezték meg.
(Az eseményről bővebb információ, és a rendezvények készült képek megtekinthetők a verseny honlapján, a http://icpc.cs.bme.hu oldalon.)


