Címke: Új Európa Alapítvány

MOL-díj a tehetségek segítőinek

Ezer jelölt közül négy-négy tanár és edző kapta meg a MOL Tehetséggondozásért díjat; nyolcukat az Új Európa Alapítvány kuratóriuma választott ki. Az alapítvány új jószolgálati nagykövete Ónodi Eszter (a képen) színművésznő lett. (A szerző felvételeivel.)

A bicskei otthon, ahol lelki sebeket gyógyítanak

A gyerekek körben ültek a földön, ének, nevetés, gitárszó hallatszott, az ablakon besütött az őszi napfény – derű ült az arcokon, és senki sem gondolt arra, hogy legalább négynek a szülei börtönben vannak. A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban Csányi Sándor színművész, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete és a Szív-kamara Színház tanárai tartottak közösen drámafoglalkozást. Az egykori növendékek évente egyszer visszajárnak és elmondják, mire jutottak az életben. – Szép sorsok is vannak – hangoztatja Tompa László, aki már 35 éve foglalkozik nehéz, sokszorosan hátrányos helyzetű gyerekekkel. – Tőlünk került ki a Szent István Bazilika segédplébánosa, és van, akiből orvosprofesszor lett, sokak megteremtették a saját, szép családjukat, és vannak sikeres üzletemberek is.

Új Európa: tehetségtámogatás MOL-módra

Zsúfolásig megtelt a terem azon a díjátadó ünnepségen, amelyen az Új Európa Alapítvány MOL Tehetséggondozásért-díját kapta négy tanár és négy edző. A rossz hírektől terhes világban különösen jó volt látni és hallani, hogy méltányolják a tehetségeket és tehetséges fiatalok segítőit. Jó volt hallgatni két gyereket, tizenéves gordonkaművészeket, akik már világversenyeket nyertek. Tanáruk, Antók Zsuzsanna is megkapta most a Tehetséggondozásért-díjat.