Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: átalakítás

FineReader 14 – az újdonság szerethetővé teszi a dokumentumkezelést

Interneten közvetített sajtótájékoztatón jelentette be a hazánkban is jól ismert ABBYY információ-technológiai szolgáltató, hogy megjelentette a FineReader 14 szoftverét, amelynek lényege, hogy a díjnyertes optikai karakter-felismerési technológiát (OCR) további fejlett PDF-kezelési képességekkel és dokumentum-összehasonlítási funkcióval kombinálja.

Bajnai: az ország felélte a tartalékait

Bajnai Gordon szerint nincs közgazdasági magyarázat az Orbán-kormány 2010 óta folytatott gazdaságpolitikájára, amely miatt Magyarország mára felélte tartalékait. A Budapesti Corvinus Egyetem egyik szakkollégiuma meghívásának eleget tevő volt kormányfőt egyebek mellett a felsőoktatás átalakításáról is kérdezték a diákok.

A Hallgatói Hálózat megállapodás-tervezetet nyújt be a felsőoktatás átalakítására

Felsőoktatási megállapodás-tervezetet nyújt be a Hallgatói Hálózat (HaHa) a decemberben megfogalmazott hat pontja alapján – jelentette be Maleczki Gergő, a HaHa aktivistája pénteken sajtótájékoztatón. Mint mondta, a megállapodást a felsőoktatást érintő kérdésekben az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF) és az emberi erőforrások minisztere kötheti meg.

Át kellene alakítani a magyar gazdaság szerkezetét

A válságból való kilábaláshoz mindenekelőtt a gazdaság szerkezetének átalakítására lenne szükség – mondta Mellár Tamás közgazdász ma a Magyar Lízingszövetség herceghalmi szakmai fórumán. Oszkó Péter, a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere előadásában a többi között kifejtette: az állam hibás eszközökkel teremti meg a stabilitást, mert rossz helyről veszi el a pénzt és rossz helyre adja.

A bécsiek is részt vehetnek a Schwedenplatz átalakításában

A következő néhány évben átszállóhely helyett élhető városrésszé alakítják a Schwedenplatzot és a szomszédos Morzinplatzot Bécsben. A városvezetés a lakók ötleteire és véleményére is számít. Az ily módon megszerzett adatok és elvárások alapján írjak majd ki jövőre a Schwedenplatz átalakítására vonatkozó tervpályázatot.

MERnEK segíteni: gördülő kampány a mozgássérültekért

Hét közéleti személyiség egy-egy óriás kerekesszéket alakít át saját ízlése szerint egyedivé a következő három hétben. A hetek a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) által szervezett „guruló kampányban” vesznek részt, amely a mozgássérültek hétköznapjait könnyebbé tevő guruló műhelyeket népszerűsíti.


1 2 3   >