ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: ügynök

Momentum örökzöld

Mi aztán tudunk titkot őrizni. Adhatják a körmöst, hasíthatják hátunkból a szíjat, akkor sem mondjuk meg, hogy mibe kerül Paks-2, kié a letelepedési biznisz, mennyit szórtunk ki az ablakon megutált olimpiára, nem használt tankönyvekre, senki által nem olvasott tanulmányokra. És nem áruljuk el, miként lesznek, százezres fizetésekből milliárdos vagyonok, istentagadókból igehirdetők, a mindennapos hazugságokból örök igazságok.

Trump a tekintélyelvű nacionalisták – Putyin, Orbán, Le Pen, Kaczynski – példáját követi

A The Washington Post szerzője úgy gondolja, hogy miután az Egyesült Államok feladja vezető szerepét a világban, Kína és Oroszország nagyobb befolyást szeretne magának, kihasználva a keletkező űrt, a vegyes érzelmeket mutató németek pedig a Nyugat erkölcsi iránytűi lehetnek. Trump kevés kétséget hagyott afelől, hogy a jövőben a világ oldja meg a gondjait, ahogy tudja. Mindjárt az első intézkedésével kiléptette országát az ázsiai kereskedelmi megállapodásból, erről a szintén republikánus McCain szenátor azt mondja, hogy gyakorlatilag átengedi az irányítást Pekingnek a földrészen.

Harmincmilliós bírság jogsértő ügynöki tájékoztatás miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az ACN Communications Hungary Kft. (ACN) a közvetítőválasztás keretében nyújtott telefon-szolgáltatások népszerűsítésekor az egyes szóbeli tájékoztatásaival, szerződéses dokumentumaival tisztességtelen magatartást tanúsított 2013-ban. A jogsértés elkövetéséért 30 000 000 forint bírságot szabott ki a GVH.

Mészáros Márta filmje Kéthly Annáról Utolsó jelentés Annáról – ez a címe annak az új magyar filmnek, amelynek rendezője Mészáros Márta, főhőse Kéthly Anna (a képen), a  szociáldemokrata mozgalom, és 1956  egyik  emblematikus alakja. A filmen Eszenyi Enikő alakítja a politikus asszonyt. A 103 perces alkotást jövő csütörtöktől vetítik a mozik. A sajtóvetítést újságírók és szakmabeliek előtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották, ahol a rendező, a főszereplő és több szereplő mondta el gondolatait a filmről.