Címke: Herczog Edit
„Bár a Duna-stratégiát még a magyar uniós elnökség idején fogadták el, csak a következő hétéves pénzügyi keretprogramban nyílik lehetőség arra, hogy forrásokat is rendeljünk hozzá” – fogalmazott Herczog Edit a stratégia tudományos támogatásáról szóló konferencián Pozsonyban.
„Meg kell találnunk annak a módját, hogy a versenyszektor befektetni való pénze az Európai K+F-projektekbe áramoljon” – fogalmazott Herczog Edit az európai technológiai és kutatási irodák vezetőinek a hétéves pénzügyi keretprogramról tartott előadásában.
Az Európa-szerte növekvő problémát okozó fiatalkori munkanélküliség volt a központi témája a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének elnöksége által Szófiában rendezett tanácskozásának. Az ülésen részt vett Herczog Edit frakció-alelnök szerint a legfontosabb, hogy a pályakezdők mielőbb el tudjanak helyezkedni, mert minden hónappal romlik az esélye annak, hogy megfelelő állást találjanak, miközben tudásuk az idő előre haladtával egyre kopik.
Az Európai Bizottsághoz a közeli múltban több panasz érkezett egyes hazai pályázatok lebonyolításával kapcsolatban, ezek nyomán a Bizottság felkérte a magyar hatóságokat a helyzet értékelésére, állítja Andor László biztos Herczog Edit írásbeli kérdésére adott válaszában.
„A gáz továbbra is nélkülözhetetlen energiaforrás marad Európában, ezért azon kell dolgoznunk, hogy a fogyasztók minél olcsóbban és biztonságosabban jussanak hozzá” – fogalmazott Herczog Edit az est egyik házigazdája az idei európai gázhét nyitórendezvényén. Az európai gázpiaci szereplők az Európai Parlamentben rendezett éves találkozóján az EP ipari, kutatási és energiaügyi bizottságának tagja amellett érvelt, hogy a kontinens gázellátásának javításában a hálózatok összekapcsolásáé a főszerep.
A magyarországi alkotmányos helyzetről rendezett plenáris vitát az EP szerdán. Több felszólaló szerint továbbra is komoly kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy az alaptörvény módosítása összeegyeztethető-e az uniós joggal. Mások szerint a vita meddő, és ilyen alapon más uniós országok joganyagát is meg lehetne vizsgálni. Az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottsága jelenleg dolgozik azon a jelentésen, amely a magyarországi alapjogi helyzetet vizsgálja.






