Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: Hollandia

Menekültek: elmarasztalta Magyarországot az Európai Emberi Jogi Bíróság

A legtöbb országban a mai ugyanolyan szürke munkanap, amilyen csak egy szerda tud lenni, de nem csupán Magyarország kivétel a nemzeti ünnepével, hanem például Hollandia is, ahol ma tartják a parlamenti választásokat. A véleményalakító európai média több előzetesen írásban járja körül a témát, azt, hogy az idei esztendő három fontos európai választása közül időben ez az első, és bár súlyában talán a legkevésbé fontos, a példa ereje okán mégis meghatározó jelentőségű lehet.

Mars, vissza! – műanyag-szennyeződés

A Mars Magyarország elővigyázatosságból visszahívja egyes, a hollandiai Veghelben gyártott  termékeit – Milky Way Mini, Celebrations, Snickers Mini, Mars Mini és Multipack –, mivel tudomására jutott, hogy egyetlen  kis méretű műanyagdarabot találtak. A visszahívás csak a Hollandiában gyártott termékeket érinti,  a más lejárati dátummal vagy gyártási számmal jelölteket vagy a másutt gyártottakat nem.

Csak részben szabad a magyar sajtó

Egy ponttal jobb osztályzatot adott Magyarországnak, mint tavaly és három helyezéssel feljebb léptette, változatlanul a „részben szabad” kategóriába sorolta be a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2013-ra vonatkozó, ma ismertetett jelentésében a Freedom House (FH).

Mire számíthatnak a kivándorló fiatalok? A magyar Y-generáció értékrendje Nyugat-Európában

A magyar fiatalok Hollandiában érezhetik magukat a legjobban, az angol kortársaik értékrendje áll hozzájuk a legközelebb, s bár a rendszerváltozás idején még talán nem is éltek, legjobban még mindig a volt szocialista országbeli kortársaikhoz hasonlítanak – az ELTE Társadalomtudományi Kar Módszertani Kutatóközpontjának elemzése szerint.

Hol boldogabbak a gyerekek? – az UNICEF éves jelentése

Nem old meg mindent a pénz. Ezt a régi igazságot támasztja alá az a kutatás is, amelynek következtéseit a napokban tették közzé. Az UNICEF, az ENSZ gyermekszervezete átfogó vizsgálatot végzett 29 országban, s arra kereste a választ, hogy melyik országban jobb a gyerekek élete, s hogyan értékelik ők maguk saját helyzetüket? – Kézenfekvő a feltevés: ott felhőtlen a kiskorúak élete, ahol magas az egy személyre jutó nemzeti jövedelem, s ahol a nemzetgazdaságot nem, vagy kevésbé érinti a válság. Bár a megállapítás nagy általánosságban helytálló, ám az UNICEF jelentése mégis jó néhány meglepetéssel szolgál.

Hollandok szorgalmazzák a hazai kerékpározást

Pályázatot hirdetett a Holland Nagykövetség és a Magyar Kerékpárosklub azzal a céllal, hogy a 10–14 és 15–19 éves korosztályban is népszerűsítse a kerékpározást, mint fenntartható közlekedési módot. A pályázatra összesen több mint 300 videó, fotó és rajz érkezett.


1 2   >