ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: Mitterrand

Szijjártó Trumpot dicséri, szerinte Obamáék megpróbáltak beavatkozni a magyar belügyekbe

A német Die Welt konzervatív napilap munkatársa, Boris Kálnoky interjút készített Szijjártó Péterrel; a miniszter szerint Németország és Magyarország között csak abban van nézeteltérés, hogy Európának nem szabad ösztönöznie a bevándorlást. Egyébként azonosan vélekednek pl. az egyik kulcskérdésről, hogy tudniillik az uniónak vissza kell nyernie versenyképességét, amihez érvényt kell szerezni az államháztartást szabályzó előírásoknak. Ugyancsak mindkét fél szorgalmazza az európai hadsereg felállítását, mert a földrész biztonsága nem függhet csakis az amerikaiaktól.

Az újságíró archívumából – Mitterrand az NDK-ban (Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.