17. AV Trend & Hifi Show

Címke: beruházások

Magyar UPC: 19 milliárd forint beruházásokra

Az UPC Magyarország Kft. 2016-ban 6,5 százalékkal növelte árbevételét az előző évhez képest – adta tudtul a távközlési társaság. Az árbevétel tavalyi összegét a cég nem közölte, az Igazságügyi Minisztérium honlapján elérhető nyilvános adatok szerint 2015-ben a társaság árbevétele 61,83 milliárd forintra rúgott.

EU-támogatások: beruházásbővülés – három százalék körüli idei gazdasági növekedés

A 2016. évi 2% után az idén 3% körüli lehet a magyar GDP növekedése. Főként az EU-támogatások újraindulása következtében a tavalyi látványos beruházási visszaesést ez évben érdemi növekedés váltja fel, miközben a már a múlt évben is nagyon gyorsan növekvő fogyasztás lendülete folytatódni fog.

Lakáspiac: bővülés, áremelkedés

Két év óta folyamatosan bővül a lakáspiac, tavaly az áremelkedés a nagyvárosokban is érezhető volt. Az átlagos négyzetméterenkénti árak Debrecenben, Győrött és Sopronban nőttek legnagyobb mértékben. A szakértők úgy gondolták, a bővülés 2016-ban sem torpan meg.

Megkönnyíthető a vállalkozások hozzáférése az európai strukturális és beruházási alapokhoz

Az „eredményközpontú uniós költségvetés” elnevezésű kezdeményezéssel és a jogalkotás minőségének javítására tett bizottsági erőfeszítésekkel összhangban az Európai Bizottság ma bemutatta, milyen eredményekre vezetett az európai strukturális és beruházási alapok kedvezményezettjeit szolgáló egyszerűsítésekkel foglalkozó magas szintű munkacsoport tevékenysége. A bürokratikus terhek gyakran csaknem leküzdhetetlen akadályként tornyosulnak a kisvállalkozások és a kezdő vállalkozások előtt: az adminisztráció nehézségei akár attól is visszatarthatják a vállalkozásokat, hogy az európai strukturális és beruházási alapok által kínált...

Fischer Ivánnak nem tetszik Orbán reakciós irányvonala

The Guardian a világ egyik legjobbjának nevezi a Budapesti Fesztiválzenekart. Az interjúval egybekötött hosszú értékelés a kiváló színvonalat elemezve rámutat: Fischer Iván zeneigazgató, a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja idehaza összecsapott a politikusokkal, a koncertteremben pedig a berögzült megszokásokkal. 

Mától, első alkalommal, Szlovákia az EU Tanácsának soros elnöke

Ma,  július 1-jén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Bizottság teljes támogatásáról biztosította a szlovák kormányt, mivel az ország első alkalommal vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A biztosok testülete és a szlovák kormány pozsonyi ülését követően Juncker elnöke beszédében elmondta, hogy a szlovák elnökség programja "tökéletes összhangban áll az Európai Bizottság munkaprogramjával". 


1 2 3 4 5   >