Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: globalizáció

Nyílt levél Európa állam- és kormányfőinek

Március 25-én az EU 27 tagállamának állam- és kormányfői Rómában gyűlnek össze, hogy megünnepeljék az Európai Unió 60. születésnapját. Szeretnénk az európai történelem új fejezetének írói közé tartozni és várjuk, hogy részesei lehessünk az európai jövőről szóló vitának, amint ezt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte a múlt héten. Ennek a széles körű vitának magába kell foglalnia a tagállamokat, a parlamenteket, a civil társadalom képviselőit és az állampolgárokat – kezdődik a magyar Millennium Intézet levele.

Orvosok állítják: a magyar határvédők ütlegelik a menedékkérőket

A The Economist vezércikkírója úgy véli, hogy a világban a politikai választóvonal immár nem a bal- és jobboldal, hanem a bezárkózás és a nyitottság között húzódik. Ezen belül Európában azok az erők vannak lendületben, amelyek szerint a külvilág ronda és fenyegető, ezért a bölcs népeknek falakkal kell azt távol tartaniuk. Ilyen érvek segítették hatalomra az ultranacionalista magyar és lengyel kormányt, amely az idegengyűlölet és az alkotmányos normák figyelmen kívül hagyásának Trump-féle keverékét kínálja. 

Civil vezetők közös nyilatkozata az egyenlőtlenség ellen

Egyre jobban elszabadul és lassan kezelhetetlenné válik az egyenlőtlenség. A különbség mértéke a leggazdagabbak és a többiek között az egész világon olyan extrém méretűre nőtt, amire egy évszázada nem volt példa. Az egyenlőtlenség súlyosan veszélyezteti azoknak a munkáját, akik egy jobb világért dolgoznak.

Mi a magyar? – lehetséges válaszok a Műcsarnokban

címmel mától október 14-ig látogatható kiállítás nyílt a budapesti Műcsarnokban. Az előkészületek során a kiállítótérben több mint 1400 négyzetméter vendégfal épült és 4000 négyzetméter falszakaszt festettek újra, különleges installációs környezetet teremtve így 52 magyar művész mintegy 150 műalkotásának.

Halottak napja, Mindenszentek – no, és halloween

A globalizálódó világgal nem csak egy nem kívánatos dolog szivárog be hazánkba, s nem csupán gazdaságban. Nemzeti lelkületünk, népünk szokásai is veszélyben vannak, ha kritikátlanul átveszünk bármit, ami más országokból jön, és amit a meggondolatlan divatőrület azonnal kötelezővé próbál ránk tukmálni.

U26 Vitaszínház: elsodorja-e a globalizáció a magyar identitást?

A globalizáció a modern világ népeinek növekvő kapcsolatrendszere és kölcsönös függése. Jó-e, ha más népek szokásait átvesszük? Kell-e tenni a globalizáció ellen? Kell-e védeni nyelvünket? Hogyan őrzi meg hazája kultúráját és hagyományait egy mai magyar fiatal? Milyen hagyományokat kell egyáltalán megtartani? Egyebek között erről vitatkoznak a fiatalok az U26 Vitaszínházban március 23-án este 6 órától az U26 Clubshopban, a pesti Eiffel téren, a Nyugati pályaudvar szomszédságában.  


1 2   >