ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: hazugság

Trumpnál az égig ért a gyűlölet

Trump segített, hogy az oroszok körében erősödjön Putyin elnök mítosza, pedig példátlan volt, ahogyan Moszkva beleavatkozott az amerikai választási kampányba – jelentette a Reuters . Mindenesetre a republikánus jelölt győzelme és utána a Kreml lelkesedése azt tanúsítja, hogy véget ért a II. világháború utáni rend és sok millió amerikai azt akarja, hogy az Egyesült Államok vonuljon ki a nemzetközi színtérről. Hogy Trump lett a befutó, az felbátorítja Oroszországot Szíriában, Kelet-Ukrajnában, valamint Európában is, ahol szélsőjobbos csoportokat támogat a nyugati egység meghiúsítására.

Orbán önjelölt rémkép a nyugati liberális rend számára

Orbán Viktor a népszavazással tömegtámogatást akar, hogy az Európai Unió a jövőben ne telepíthessen menedékkérőket a tagállamokba – tudósít a The New York Times/Fox News/AP. Azt reméli, hogy példáját más országok is követik majd. Bírálók szerint ugyanakkor a közvélemény-kutatások az erősödő idegengyűlöletről tanúskodnak, ami a kormány kampányára vezethető vissza. Ám nem biztos, hogy meglesz az érvényességhez szükséges részvételi arány. Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól úgy fogalmaz: fontos, hogy polgárként beleszóljunk a dolgokba, ám mivel a kérdés alávaló, a szervezet arra szólít fel mindenkit, hogy adjon le érvénytelen szavazatot.

Orbán külpolitikai romhalmazon ül

Az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter nem tudja felfogni és politikai elmebajnak tartja, hogy egyes államok azt képzelik: a globalizált világban a visszaállamosítással sikereket lehet elérni – olvasható az osztrák Die Presse napilapban. Michael Roth ezt arra válaszul mondta, hogy a menekültkérdésben bizonyos államok nemzeti megoldással próbálkoznak. Emlékeztetett arra, hogy a brit népszavazás megmutatta: a nacionalisták és populisták hazugságokra, félelmekre és féligazságokra építik a kampányukat.

Befogadó egyház, nemzetek nélkül – a migránsválság nem vallásháború

Szerkesztőségi cikkben állapítja meg a The New York Times, hogy Trump és hívei két hazugsággal házaltak a republikánusok elnökjelölt-állító gyűlésén. Az egyik az volt, hogy a nemzetet lerohanják a külföldiek, akik átkelnek a határon és beszivárognak a közösségekbe, hogy raboljanak és öljenek. A másik, hogy a legtöbb amerikai kemény választ sürget, ideértve a tömeges kitoloncolást és a falépítést. Az igaz, hogy a kérdés erős érzelmeket kelt, de az ország korántsem annyira megosztott ez ügyben, mint ahogy az Trump állítja, miközben 11 millióan élnek illegálisan az Egyesült Államokban. 

Orbán nem hazudik, csak nem mond igazat – tudatosan megtévesztette Merkelt és Faymannt

The Huffington Post német kiadása átvette a Bild jelentését: a legfrissebb értesülések szerint Orbán Viktor a múlt ősszel félrevezette a német és az osztrák kancellárt, a két ország ezért nyitotta meg a határokat a menekültek előtt. A Bild Zeitung berlini és bécsi külügyi forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a magyar kormányfő annak idején tudatosan megtévesztette Merkelt és Faymannt, mert mielőbb meg akart szabadulni a migránsoktól. Így a magyar fél szóbeli jegyzékben azt közölte, hogy csaknem ezer ember tart az autópályán Ausztria felé, akit ellenőrzött formában be kellene engedni. Ebben meg is állapodtak, csak éppen a következő két napon 20 ezren zúdultak az osztrák határra.