ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: helyi közlekedés

Halasztódik a győri helyi közlekedés korszerűsítése – sürgető a vasútállomás fölújítása

Elfogadta Győr közgyűlése pénteken a város idei költségvetését, a források ez évi összege több mint 15 milliárd forinttal meghaladja a tavalyit. A rendeletben, amelyet az ülésen 17 igen és 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadtak el, 41 milliárd 626 millió forint bevételi és 55 milliárd 181 millió forint kiadási főösszeg szerepel.

Sopron, autóbusz-közlekedés: korszakos fejlődés pályázati pénzből

Sikerrel szerepelt Sopron önkormányzata és a Kisalföld Volán Zrt. a Nyugat-Dunántúli Operatív Program „Komlex fejlesztés a dinamikus és fenntartható közösségi közlekedésért Sopronban” című pályázatán. Az eredmény: magas színvonalú, kiszámítható városi tömegközlekedés jön létre a határ menti városban. A 368 millió forintos beruházásból a tízszázalékos önrészt a város és a buszközlekedési vállalat állja.