Címke: idegenforgalom

A virágos Magyarországért: május 31-ig lehet jelentkezni a versenybe

Meghosszabbított határidővel, május 31-ig várják az önkormányzatok jelentkezését a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenybe falu-, illetve város-kategóriában. A Jelentkezés az interneten a „Virágos Magyarország” honlapon. A verseny fődíja: Magyarország képviselete a 2014. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe).

Legyen ez a legszebb! – Europa, 2013: postai furgonok

Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (PostEurop) évente lehetőséget kínál tagjainak arra, hogy közös témakörben EUROPA-bélyeget bocsássanak ki. Az idei év témája a „postai furgonok”. Az EUROPA legszebb bélyegének járó díjakat szakmai zsűri, illetve a közönségszavazatok döntése alapján osztja ki a szervezet. A legszebb bélyegre itt lehet szavazni, tessék kattintani!

Várják a magyarokat Tunéziába – újra nyitott turisztikai hivatal Budapesten

Észak-Afrika idegenforgalmát eléggé hátrányosan érintette a fegyveres összecsapásokat, polgárháborúkat is produkáló politikai átalakulás. A tunéziai demokratikus fordulat azonban gyors konszolidációval jár együtt, ami azt a reményt táplálja az ország vezetőiben, hogy az átmeneti visszaesés után ismét a nyaralók kedvelt úti célja lesz az afrikai tengerpart.

Magyarország kinyílt a világ előtt: ötvenedikként a Google utcaképben

Mától hazánk is megjelent a Google utcakép-szolgáltatásában; a Street View böngészői akár Markotabödöge Fő utcáján is sétálhatnak az internetre csatlakoztatott számítógépük, okostelefonjuk segítségével. A főváros és hazánk nagy településein a házszámok, a boltok cégtábláit is megtekinthetik a nagy felbontású képeknek köszönhetően. (A képen: a Google kamerás autói "bevetés" előtt.)

Irány az ezeregyéjszaka! – Budapest–Dubaj járatot indít a Wizz Air

Október 28-án startol a Wizz Air, térségünk legnagyobb diszkont légitársaságának A320 típusú Airbusa Budapestről az Egyesült Arab Emirátusok második legnagyobb és legnépesebb városába, Dubajba – jelentette be ma újságírók előtt Abrán György, a társaság kereskedelmi igazgatója. Az Infovilág tudósítójának kérdésére adott válaszából kiderül, hogy a Budapest–Dubaj járaton évente ötvenezer utasra számítanak nyolcvanszázalékos telítettséggel kalkulálva. A menetidő Budapestről mintegy 5 óra 20 percig tart, visszafelé fél órával tovább. 

 

Virágozzék szép hazánk! – készülődés az európai megmérettetésre

Végre egy békés szeglet: itt nincs szabadságharc, van viszont Európához és polgáraihoz méltó versengés, amelynek mindenki, ismétlem: mindenki csak nyertese lehet a győztesek mellett. Ma még nem tudható, de reméljük (!), hogy a balatoni térség két (virág)pompás helysége, Hévíz és Csopak az ősszel győztese lesz az európai virágos városok és falvak versenyének, miután a hazaiak közül tavalyi elsőként szerzett jogot arra, hogy hazánkat képviselje az Entente Florale Europe megmérettetésen. 


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >