Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: kereskedelem

Putyinnal párban – az Orbán által dicsőített – Trump bízik az Európai Unió összeomlásában

Paul Krugman azt írja a The New York Timesban, hogy az új amerikai elnök a tudatlanság falát építi, már nem is lehet követni katasztrofális lépéseit. Itt van pl., hogy a Mexikóra kivetendő büntetővámból akarta finanszírozni a kerítést a két ország határán, ami persze nem mérhető ahhoz, hogy az elnök éppen a holokauszt nemzetközi emléknapján becsapta az ajtót a menekültek orra előtt, mégis jól jellemzi a kormányzat kusza működését, a tudatlanságot, a hozzá nem értést, a bizalom eljátszását. Hiszen a vámot nem az exportőrök fizetik, ellenben a teher végső soron az amerikai fogyasztókat sújtaná.

Megszűnt a fogyasztóvédelmi hatóság, éljenek a járási hivatalok (?)

Január 1-jétől alapvetően átalakult a fogyasztóvédelem intézményi rendszere. Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, ezzel egyidejűleg a fogyasztói bejelentéseket első fokon a járások kezelik. Mindez érinti a kereskedők, szolgáltatók panaszkezelési és tájékoztatási folyamatait is. A múlt év végéig érvényes fogyasztóvédelmi adatok közlése megtévesztő információnak számít, amiért a hatóság százezres bírságot is kiróhat tájékoztatta szerkesztőségünket tájékoztatta szerkesztőségünket Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere.

Tokaji bor – Toronto, Fokváros

Közvetlenül 2013 karácsony előtt nyílt meg Torontóban a Tokaji Wine Boutique Étterem, amely az észak-amerikai kontinensen elsőként jogosult magyarországi pincészetek termékeinek értékesítésére, illetve a kanadai piacon egyedüliként a magyar borok helyszíni forgalmazására.

Hibahatáron belül emelkedett a konjunktúraindex

Szeptemberben az idei, augusztusi mélypontját követően hibahatáron belül emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások minimálisan javultak, a fogyasztóiak lényegében nem változtak. A GKI-konjunktúraindex két éve viszonylag magas szinten hullámzik, de ezen be­lül most szeptemberben alacsony.

Visszatért idei mélypontjára a GKI konjunktúraindexe

Augusztusban – a látványos júliusi emelkedés után – érezhetően csökkent (–3,9-re) a GKI konjunktúraindexe, s ezzel visszatért idei mélypontjára. A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások erőteljesen, a fogyasztóiak kismértékben romlottak.

Csendes, egyensúlyrontó változás kezdődött – munkaerő- és tőkehiány

A tavalyi 2,9%-nál érzékelhetően lassúbb idei növekedés előre látható volt az EU-támogatások, emiatt az állami beruházások apálya miatt. A fékeződés azonban váratlanul látványossá sikeredik, mert erőteljesen kidomborodik a hat éve működő „magyar modell” magánberuházásokat visszafogó hatása.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >