Címke: kiállítás

Sigalit Landau: Mozgástér

Sigalit Landau: Mozgástér című kiállítása március 14. és június 2. kötött látható a Műcsarnok Mélycsarnokában. Kurátor: Boros Lili. Sigalit Landau (1969) jeruzsálemi születésű, Tel-Avivban élõ képzőművész számos nemzetközi szereplést és elismerést tudhat magáénak: egyebek között részt vett a X. kasseli Documentán és két alkalommal is képviselte Izraelt a Velencei Biennálén. (A képen: a művésznő.)

„Dolgozni máshol is lehet” címmel hirdetett fotópályázatot egy közösségi iroda, a Kaptár közösségi iroda. Ez olyan hely (Budapest, VI., Révay köz 4.), ahová beülhet dolgozni az is, aki amúgy nem tud, vagy nem akar irodafenntartásra költeni. Akinek elég egy laptop, hogy dolgozhasson, és hogy leüljön egy megbeszélésre, ihasson egy kávét, és körülvegye valamilyen barátságos környezet. A fotópályázatra 398 kép érkezett, közülük 15-öt lehet megnézni a Kaptárban megrendezett kiállításon. (Lásd alább Peredi Ágnes felvételeit!)

Bartl József: Jel–Tranzit – a MűvészetMalomban

Bartl József (a képen) Munkácsy-díjas festőművésznek Jel–Tranzit címmel nyílik kiállítása Szentendrén, a MűvészetMalomban november 23-án. A kiállítás 2013. január 27-ig, hétfő kivételével 10-től 18 óráig tekinthető meg. A tárlat kurátora Kopin Katalin művészettörténész.

Kiállítás a magyar holokausztról Berlinben

A berlini Magyar Nagykövetségen szeptember 27-én „Üldöztetés – embermentés – újrakezdés” címmel kiállítás nyílik meg a Holokauszt Emlékközpont bemutatkozó kiállítása. A november 16-ig látogatható német nyelvű időszaki tárlat a budapesti intézmény gyűjteményének dokumentumaiból, tárgyaiból és fotóiból készült válogatás segítségével vezeti végig a látogatót a magyarországi vészkorszak történetén.

Óceánok rejtelmes-titokzatos világa

Milyen titkokat rejt a vizek mélye? Ezúttal az óceánok kiismerhetetlen világába kalauzolják el a látogatókat a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai; az intézményben szeptember 15-én nyílik az Óceán című, minden bizonnyal lebilincselően izgalmas kiállítás.

Mi a magyar? – lehetséges válaszok a Műcsarnokban

címmel mától október 14-ig látogatható kiállítás nyílt a budapesti Műcsarnokban. Az előkészületek során a kiállítótérben több mint 1400 négyzetméter vendégfal épült és 4000 négyzetméter falszakaszt festettek újra, különleges installációs környezetet teremtve így 52 magyar művész mintegy 150 műalkotásának.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >