ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: márka

Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (3.)

Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.

A korrupció erősödik a populista vezetők alatt – a példa Magyarország és Törökország

A Reuters hírügynökség tudósítását átvevő világlap, a The New York Times azt emeli ki a Transparency International tegnap nyilvánosságra hozott jelentéséből, hogy a múlt évben a korrupció észlelt szintje, valamint a társadalmi egyenlőtlenség igencsak segítette a populizmus terjedését, ám az ilyen politikusok annyira már nem harcoltak a kenőpénzek rendszere ellen, ha hatalomra jutnak. Jó példa erre Magyar- és Törökország, ahol romlott a helyzet az autoriter vezetők alatt, de ugyanez vonatkozik Trumpra is, aki jelöltként még nem győzött párhuzamot vonni a korrupt elit és a szorgalmasan dolgozó emberek lecsúszása között.

Saját doménneve van Bécsnek: .wien

A világon elsőként az osztrák fővárosnak lett saját doménneve. Az első .wien-re végződő honlapokat, a seestadt.wien-t és a smartcity-wien-t most mutatták be. „Bécs ezáltal még nagyobb figyelmet kap, ez egy óriási lehetőség a város mint márka és a bécsi gazdaság számára” – hangsúlyozta Christian Oxonitsch városi tanácsnok az első honlapok bemutatásakor. Képen: Votava/PID)

Ki itt belépsz – kék ajtó a mobilvilágba

Új arculattal, márkaüzenettel és tarifacsomagokkal igyekszik a mobiltársaság a modern, fiatal fogyasztók igényeinek megfelelni. Azok kedvében akar járni, akik a lehető legkevesebbet szeretnének foglalkozni a különféle perc-, sms- és adatforgalmi díjakkal, ugyanakkor nyitottak a legújabb elektronikus és online szolgáltatások kipróbálására. 

Szuper lett a Lidl

Első alkalommal kapott Superbrands és Business Superbrands kitüntetést a hazánkban 2004 óta működő Lidl Magyarország. A független szakértői bizottság a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának védjegyadatbázisából „Élelmiszerláncok” kategóriában 15 nagy márkát vizsgálva választotta a legjobbnak Lidl-t 2012-ben.

Tibi és testvérei – 70 éves az örökifjú csokilegenda

A tibi csoki, a Bonbonetti Csoport széles körben ismert márkája a termék 70. születésnapja alkalmából meghirdette a «Lájkold a tibi csokit!» közösségi médiakampányt, melyben minden kattintással egy-egy kocka csokihoz jutnak gyerekek. A jótékonysági akció célja, hogy a tibi csoki rajongóival közösen minél több csokoládét ajándékozzon olyan gyermekközösségeknek, amelyek pályázatukkal elnyerik a közösség szeretetét.


1 2   >