17. AV Trend & Hifi Show

Címke: mobil

Magyar UPC: 19 milliárd forint beruházásokra

Az UPC Magyarország Kft. 2016-ban 6,5 százalékkal növelte árbevételét az előző évhez képest – adta tudtul a távközlési társaság. Az árbevétel tavalyi összegét a cég nem közölte, az Igazságügyi Minisztérium honlapján elérhető nyilvános adatok szerint 2015-ben a társaság árbevétele 61,83 milliárd forintra rúgott.

Előretör a mobil, visszaszorul a hagyományos tévézés

Ma megjelent az Ericsson 1100 millió személyt reprezentáló, tévé- és médiahasználatról szóló rendszeres, immár hetedik éves jelentése (ConsumerLab TV & Media Report), amelyből kiderül: lendületesen növekszik a multimédia-tartalmak megtekintése mobileszközökön. Bár a múlt hét év alatt ez a fajta médiafogyasztás robbanásszerűen nőtt, a jelentés kiemeli, hogy a kívánt tartalmak megtalálása továbbra is gondot okoz a fogyasztóknak.

Belföldi tudakozó január 1-jétől: 11800

Január 1-jétől megszűnik a 198-as hívószám, ezentúl csak az ötjegyű 11800-as telefonszámon érhető el a belföldi tudakozó. Uniós szabályozás rendelkezik arról, hogy a hívószám más tagországokhoz hasonlóan, egységesen ötjegyű legyen. A 11800-as hívószámú országos belföldi egyetemes tudakozón keresztül a továbbiakban is a lakossági és az üzleti előfizetők vezetékes, valamint mobiltelefonszámairól lehet információkat kérni a nap 24 órájában.

Online számhordozási tudakozó

A statisztikák alapján egy hónapban átlagosan 10 ezer telefonszámot hordoznak el egyik szolgáltatótól a másikhoz, emiatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) online számhordozási tudakozót nyitott. Máris jó kétezren használták az angolul is elérhető webes felületet, ahol egyszerűen kideríthető a telefonszámok hordozottsága, vagyis az, hogy egy telefonszám melyik szolgáltatóhoz tartozik és melyiktől hozták el.

Biztonságosak-e az okosautók?

Magánélet, szoftverfrissítések és az autókra alkotott mobil alkalmazások: három terület, ahol a kiberbűnözők támadásokat indíthatnak. A Kaspersky Lab és az IAB, Spanyolország vezető marketing és digitális média szervezete bejelentette: elkészült úttörő kutatásuk eredménye, a First Annual Connected Cars Study című tanulmány.

Korlátlan beszélgetés – új kábeles telefon-díjcsomagok

A költségek kordában tartásával korlátlan időtartamú beszélgetést kínál az UPC a most bevezetett kábeles telefoncsomagjai révén. Az UPC Nonstop csomagokkal a belföldiek mellett akár az összes hazai mobil telefonszám, sőt, még 20 európai ország bármely telefon-előfizetője isminden időben korlátlanul, ingyen hívható – meghatározott havidíjak ellenében.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >