Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: populisták

Sorosra Orbánnak szüksége van a harci politikájához

A The Guardian vezércikke úgy látja, hogy Oroszország valószínűleg élvezi a liberális demokrácia lerombolójának szerepét, mint ahogy szeretné látni az unió összeomlását is, ám mindez nemigen tudja leplezni, milyen ellentétek vannak az oroszbarát csoportok között a földrészen. Túlzás, sőt, ha úgy tetszik, tévedés azt mondani, hogy Putyin rendszere főzte ki a populizmus megerősödését. Viszont az biztos, hogy Moszkva támogatott radikális csoportokat. Azért, hogy megérthessük, pontosan mi és miként történt, elemezni kell, milyen befolyásra tett szert a Kreml az unióban.

A mérsékeltek megerősödésével megnyílhat a terep a politikai közép előtt

A konzervatív brit lap, a The Times azt jósolja, hogy 2017 a mérsékelt erők megerősödését hozza, mivel a távozó esztendő az olyan populista erős emberek nagy sikerével zárul ugyan, mint Putyin és Erdogan, nem beszélve Trumpról, ám az emberek stabilitásra és korrektségre vágynak és ez megnyitja a terepet a politikai közép előtt. Az idén az érzelmek elsöpörték az értelmet, az előítélet legázolta az igazságot, miközben a populizmus bekerül a főáramlatba. Az ostobaság korában súlyos kihívások érték a jogra épülő, liberális nemzetközi intézményeket, amelyek évtizedek óta a világrend alapját képezik.

A revansista Moszkva igyekszik visszaszerezni egykori birodalmát

Egy amerikai szakértő a The Wall Street Journal hasábjain arra hívja fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államoknak megelőző lépéseket kell tennie, nehogy egy esetleges orosz agresszió veszélybe sodorja az amúgy is vészesen meggyengült Európát. Mark Helprin, a Claremont Intézet vezető munkatársa úgy ítéli meg, hogy a revansista Moszkva igyekszik visszaszerezni egykori birodalmát, de Washingtonnak el kell hárítania a katasztrófát. Az oroszok ugyanis csak kis mértékben csökkentették saját nukleáris erőiket, ellenben folyamatosan korszerűsítették őket.

Alakulóban az „illiberális demokráciák” tengelye?

Figyelmeztetés az Egyesült Államok számára, hogy Magyarország élesen jobbra fordult – állapítja meg a The Guardian. Így látja a helyzetet Susan Faludi, a magyar származású, Pulitzer-díjas amerikai újságíró és író, aki már csak szakmájánál fogva is aggódik, merthogy szerinte a tengerentúlon is könnyen megeshet, ami Magyarországon, hogy ti. tartós támadás éri a szólásszabadságot. A szerző a jövő tavasszal Budapestre készül, hogy bemutassa apjáról készült könyvét, amely azonban a jelenlegi magyar politikával is foglalkozik. Pontosan ezért izgatott az író, mert ha egy újságíró kihívja maga ellen a mai magyar kormányt, az könnyen a bíróság előtt találhatja magát.

Megcsömörlöttek a magyarok: elegük van a politikából és a hozzá kapcsolódó korrupcióból

A neves brit konzervatív lap, a The Times  úgy látja, hogy a populisták a II. világháború utáni rendet fenyegetik Európában. A hét végén Ausztrián és Olaszországon van a sor, és az elemzés azzal számol, hogy a szavazópolgárok újabb lendületet adnak a szélsőséges erőknek egy sor, jövőre esedékes választás előtt. A piacok idegesek, mert ha a nacionalista pártok nem döntik is be az uniót, majd megteszi helyettük az, hogy elvész az euróba vetett bizalom. Ausztria megmutat mindent, ami félresikeredett a nyugati alaptételben, mármint hogy távol kell tartani a hatalomtól a szélsőségeseket, miután az ország leggyalázatosabb fia, Hitler kataklizmát szabadított a világra.

Az autoriter Orbán sosem próbálná meg kiléptetni a magyarokat az unióból

A Bloomberg kommentárírója nem ért egyet azzal, hogy a világban végbemenő populista forradalom az unió széteséséhez vezet. Mert bár az igaz, hogy a legtöbb érintett párt EU-ellenes, de nem lehet egyenlőségjelet tenni az ilyen mozgalmak ereje és a közösségellenes érzelmek közé. A Bertelsmann Alapítvány legfrissebb felmérése azt tanúsítja, hogy a Brexit után gyengült az euro-szkepticizmus, még olyan országokban is, ahol hatalmon vannak a nacionalista populisták. Az autoriter Orbán Viktor sosem próbálná meg kiléptetni a magyarokat az unióból. A populisták a tiltakozásból profitálnak és ez nekik elég is, a pragmatikus politikusok számára az instabilitás csak kis adagokban hasznos, hiba lenne továbbmenniük.


1 2 3   >