Címke: szolidaritás

Adomány- és segélyvonalakat népszerűsítő weboldal

A civilszervezetek támogatására a Telenor a fontosabb adomány- és segélyvonalak elérhetőségeit listázó gyűjtőoldalt hozott létre. A telefonos segítségnyújtást lehetővé tevő szolgáltatások szolgáló telefonszámok mellett az Adhat Vonal és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány is szerepel.

Hófúvás: a tájékoztatás hiánya okozta a legtöbb veszteséget

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság felmérte a március 14–15-i hófúvások logisztikai hatásait. Tizenöt érintett fuvarozó, szállítmányozó cégtől érkezett válasz a károkat, okokat és a tanulságokat boncolgató rövid kérdőívre. Százötvenegy érintett teher-gépjárműről és csaknem 60 millió forintos kárról számoltak be.

Bajnai: létre kell hozni a remény koalícióját – rövidesen párttá alakul az Együtt 2014

Az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítói szombaton megerősítették, hogy hamarosan pártot alapítanak. Bajnai Gordon volt miniszterelnök azt mondta: az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya, amellyel szemben létre kell hozni „a remény koalícióját”. Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy a kormányoldal eddig kétszázmillió forintot fordított arra, hogy hazug állításokkal, plakátkampánnyal lejárassa őt. „Ha Orbán Viktor engem tekint kihívójának, tart tőlem, megértem, adok rá okot, megígérem” – mondta, megismételve, hogy vitára hívja ki a miniszterelnököt azért, hogy szembesítse annak a Magyarországnak a véleményével, amelyet nem ismer.

Egyre több a rászoruló – összefog a gasztrovilág

Akik látták a karácsonyi ünnepeken a kígyózó sorokat az ingyenkonyhák előtt, fogalmat alkothattak arról, mennyien élnek nehéz körülmények között. Egyházak, egyesületek, szeretetszolgálatok próbálják felkarolni az éhező, nélkülöző és/vagy fedél nélkül élő honfitársainkat. A feladat nem könnyű, hiszen évről-évre drágábbak az élelmiszerek, ezért minden támogatási mód jól jön.

Szolidaritás az éhségmenetettel

Szolidaritásáról biztosította az éhségmenetet a Magyar Szociális Fórum (MSZF) és a Polgárjogi Mozgalom (PM). Más civil szervezetekhez, köztük a Pax Romana-hoz, a MEASZ-hoz és a Közmunkások szervezetéhez tartozó személyekkel, továbbá a Magyar Szocialista Párt képviselőjével vasárnap megtartott tanácskozásukról kiadott nyilatkozatukban arra kérték az embereket, hogy vegyenek részt a menetben, tiltakozzanak a fizikai létüket érintő megélhetési gondok elhanyagolása miatt, a demokratikus erőket pedig felszólították, hogy csatlakozzanak a menet záróaktusához február 11-én a budapesti Kossuth téren – jelentette a Magyar Szociális Fórum. (Kép: nepszava.hu)

Életmentésre kéri Magyarország polgármestereit az MSZF

A Magyar Szociális Fórum Lélekmentő kampányának résztvevői hétfőn sürgős felhívással fordultak az ország polgármestereihez, arra kérve őket, hogy a krízishelyzetbe került emberek felkutatásával és megsegítésével vegyék ki részüket a fagyhalál elleni küzdelemből, mert az idén is arat a fagyhalál, hiszen ősz óta körülbelül 130-an fagytak meg a szabad ég alatt, saját fűtetlen otthonaikban, illetve kórházba szállításukat követően hunytak el. (Kép: focus.de)


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >