ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: tekintélyuralom

Az embereknek elegük van a Fidesz mind inkább tekintélyuralmi stílusából

A The New York Times/AP jelentése azt emeli ki Orbán Viktor müncheni felszólalásából, hogy a magyar kormányfő a 1989-i határnyitáshoz hasonlította a déli határ lezárását. Azzal érvelt, hogy amikor Magyarország 27 éve utat engedett a keletnémet menekülteknek, akkor Európa szabadságát tartotta szem előtt, akárcsak most. Meg hogy az ország csupán a kötelességét teljesíti. A tudósítás emlékeztet arra, hogy tavaly a kerítés elkészülte után tízezrek rekedtek a Balkánon, amíg csak Németország be nem fogadta őket.

Nyílt tekintélyuralomba fordul át az illiberális demokrácia – Orbán és Erdogan együtt ás

A liberális demokrácia végének veszélyére figyelmeztet a Harvard Egyetem egyik politológia professzora a The Huffington Postban. Yascha Mounk rámutat, hogy populista erős emberek Magyar- és Törökországban már felforgatták a látszólag szilárd politikai rendszert, de Lengyelország és India is szorosan a nyomukban halad. És akkor még ott van Franciaország, valamint az Egyesült Államok is. A jelenség ijesztő és megvetendő, mert nemcsak a liberális demokráciát, hanem a legfőbb értékeket fenyegeti. Azaz itt sokkal többről van szó, mint hogy Orbán vagy Erdogan aláássa a demokráciát.

A lengyel erős ember összehangolja a taktikát a budapesti bajkeverővel

The Wall Street Journal szerint Orbán és Kaczynski nyilvánvalóan össze akarta hangolni álláspontját a brit kormányfő mai, budapesti látogatása előtt. A tárgyalás hat órán át tartott. Amúgy Lengyelország tényleges vezetője nemigen szokott külföldi politikusokkal találkozni, bár Varsót és Budapestet hagyományosan jó viszony fűzi össze. A kapcsolatot azonban beárnyékolta, hogy a magyar fél szoros üzleti együttműködést akar kiépíteni az oroszokkal. A Jog és Igazságosság elnökének ezzel együtt tetszik a magyar vezető harcias stílusa, és hogy erősíteni kívánja a nemzeti szuverenitást Brüsszellel szemben. 

Tekintélyuralmi elhajlás – főnököcske Putyin mögött: Orbán

Putyin, Erdogan ésOrbán Viktorképével illusztrálja a német konzervatív lap, a Die Welt a „2014 enyhén hajlott a tekintélyuralomra” című cikkét, amely azt emeli ki, hogy tavaly látszólag hibátlan demokráciák is felfedezték magukban a kedvet az elnyomásra és a hatalom kiépítésére. – A német közszolgálati rádió szerint a Fidesz idáig zavartalanul kormányzott, ám most ellenállás mozdult meg és lassan kialakulóban van egy értelmiségi alternatíva. (Orbán Viktor a Die Welt felvételén.)

Orbán oroszbarát illiberalizmusának jutalma: sárga lapot kapott Magyaroszág az USA-tól

A Die Welt diplomáciai botránynak minősíti, hogy az USA megtiltotta hat, magyar, állami tisztségviselő beutazását, mert az érintettek ellen korrupció gyanújával nyomozás folyik. Krekó Péter a Political Capitaltől a Businsess New Europe-nak úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok azért adott ilyen erős jelzést a magyar korrupció ügyében, mert Orbán oroszbarát politikát folytat, és mert bejelentette, hogy illiberálisnak látja Magyarország politikai jövőjét. A Presse vendégkommentárja azt elemzi, hogy az Egyesült Államok miért mutatott fel sárga lapot Magyarországnak.

Miként teszi tönkre lassanként Orbán Viktor és Fidesz az országot?

„Magyarország fordulóponton – Miként teszi tönkre lassanként Orbán Viktor és a populista-jobboldali Fidesz az ország demokráciáját”. Ezzel a címmel vette át az amerikai politikai-kulturális magazin az egykor részben Elie Wiesel által alapított Moment igen részletes beszámolóját a mai magyar valóságról. 


1 2   >