ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: Görögország

Áthelyezés és áttelepítés: a tagállamoknak sürgősen teljesíteniük kell vállalásaikat

Az Európai Bizottság tavaly határozottan fellépett avégett, hogy segítse az EU-tagállamokat és a szomszédos országokat sújtó menekültügyi válság kezelését. Az európai migrációs politika történetében először a Bizottság – az uniós tagállamok közötti konkrét szolidaritás jegyében – 160 000 egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személy áttelepítésére tett javaslatot a kivételesen nagy nyomás alatt álló tagállamokból az Európai Unió más tagállamaiba. 

A „határok dicsérete” rekviem Európa számára

A brit The Guardian úgy gondolja, hogy Merkel meg tudja menteni a nyitott ajtók politikát, csak éppen ez rengetegbe fog kerülni. Kifogástalan erkölcsi indíttatása beleütközik a szavazóurnák valóságába, a kancellárból magányos óriás lett. Ezért állt elő az európai megoldással, ám az pontosan az, ami már addig sem működött. Egyrészt: mert a többiek nem hajlandók átvenni a németek terheiből. Magyar- és Lengyelország, például, azt ismételgeti, hogy ide ne jöjjenek a menekültek. Mindenki a másikra tolja rá a feladatot. Így Berlin most megpróbálja hárommilliárd euróval „megvenni” Törökországot, miközben annak elnöke igyekszik a maga pecsenyéjét sütögetni, amikor bombázza a kurd állásokat Szíriában, és ellenzéki újságokat zárat be.

Lőné a menekülteket Macedónia – Budapest kerítést építene a magyar–román határon

A menekültek áramlása már nem válság, hanem katasztrófa, az Európai Unió képtelen az együttes fellépésre. A menekülthelyzet kezelésében az USA-nak is segítenie kellene. Macedónia lézersokkolót, gumibotokat, keménygumigolyók kilövésére alkalmas gránátvetőket, valamint sokkolóbombákat kér Magyarországtól, Ausztriától, valamint Szerbiától – írja aDie Presse. A 12 oldalas kívánságlistát az osztrák zöldek hozták nyilvánosságra, hozzátéve, hogy itt már a tűzparancsot készítik elő, azaz lőni akarnak a menekültekre. A macedón–görög határon jelenleg 13–14 ezer ember gyűlt össze, de csak azok léphetnek macedón földre, akik közvetlenül a háború sújtotta térségekből indultak útnak.

A szabad mozgás Európa vívmánya: nem a határzár a menekültügy megoldása

Csak átmenetileg terelte másfelé a menekültáradatot, hogy Magyarország az ősszel lezárta a határait, szigorúan ellenőrzi a térséget, továbbá, hogy kemény jogszabályokat hozott az illegális belépőkkel szemben – állapítja meg a The Washinton Post. Az utóbbi időben ugyanis látványosan megugrott az érkezők száma, miután a balkáni államok radikálisan korlátozták, hogy hány embert engednek be naponta. Egy belgrádi emberi jogi szervezet vezetője azt mondja, illúzió azt hinni, hogy a migránsok – akár a zaklatások, akár jogaik megnyirbálása miatt – feladnák, és hazatérnének. Ha már bejutottak Görögországba, akkor számukra onnan már nincsen visszaút.

Menekültválság: bizottsági javaslat

A menekültválság továbbra is nagy nyomást gyakorol több tagállamra, így az Európai Bizottság olyan sürgősségi segítségnyújtási eszközre tett javaslatot, mellyel felgyorsítható az unión belüli humanitárius válságok összefüggésében nyújtott támogatás. A kezdeményezés célzott és késedelem nélküli beavatkozást tesz lehetővé, melyre a menekülthullámnak leginkább kitett országokban lehet szükség.

Alapjaiban rendült meg a szabad mozgás joga

A brüsszeli Bizottság sürgős felhívással kíván fordulni a tagállamokhoz a schengeni rendszer megmentésére, illetve hogy a hónap végétől küldjenek egységeket Görögországba az unió külső határainak ellenőrzésére. A Le Figaro megszerezte a 14 oldalas dokumentumot, amelyet ma hoznak nyilvánosságra, és amely hangsúlyozza, hogy alapjaiban rendült meg a szabad mozgás joga, Európa egyik legnagyobb eredménye. Az egész EU érdeke, hogy helyreállítsák a megfelelő működését. A testület – német és francia támogatással – már öt nappal a nagyfontosságú csúcs előtt közzé teszi, hogy létre kell hozni a Frontex ellenőrzése alatt működő közös határvédelmi erőket, és kirendelésükhöz...


<   1 2 3 4 5 6 7   >