Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: Görögország

Földrészünkön egyre mélyülnek a repedések – Orbán nem bízik az európai megoldásban

New York Times úgy összegzi a legutóbbi napok eseményeit, köztük az erőszakos szlovákiai tiltakozással, hogy Európában egyre mélyülnek a repedések a bevándorlás ügyében. Kiemeli, hogy a brüsszeli Bizottság kvótajavaslata heves ellenállásba ütközött egy sor közép- és kelet-európai tagállam részéről, ahonnan tízezrek települtek át ugyan Nyugatra, ám amelyek hallani sem akarnak afrikai vagy arab migránsokról. Idézi a szlovák miniszterelnököt, aki pénteken, a V4-ek pozsonyi konferenciáján kifejtette, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal együtt kockázatosnak tartják az elképzelést, mármint, hogy az EU megpróbálja ráerőszakolni a tagokra befogadását.

Az Európai Unió apró pofonokkal igyekszik megfelelő útra téríteni Orbánt

Az Economist arról ír,Orbán azutóbbi két hónapban nekiment az Európai Uniónak, bagyra becsüli a kínai kormányzati modellt, az ukrán viszályban rokonszenvét nyilvánította ki Oroszország iránt, és kijelentette, hogy országát illiberális állammá akarja átalakítani. Csakhogy az EU-nak most van nagyobb problémája is, mint a fegyelmezés. Az Neue Zürcher Zeitung arról cikkezik, hogy Magyarország lényegesen mérsékli a vitatott reklámadót. A Die Presse szerint pedig abszurd, hogy a menekültkérdésben olyan államok zúdulnak fel, mint Magyarország.

Továbbra is szorult helyzetben az Orbán-kormány – széteshet a 28-ak délkeleti szárnya

Oroszország, Görögország, Putyin és Orbán összefonódó szálai adtak témát a ma reggeli külföldi lapoknak. Az EU stratégiai ajándékot adott Putyinnak, méghozzá tálcán, amikor makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a görög kormány szegje meg választási ígéreteit, még akkor is, ha a megkövetelt intézkedések nem sok gazdasági hasznot hoztak – írja a The Daily Telegraph. Ily módon Brüsszel a revansista Kreml karjaiba kergette Athént. A görög vétó fel fogja bátorítani Orbán Viktort, hogy ezúttal komolyan álljon a lázadás mellé. 

A Jobbik-vezér Oroszországot méltatta – elszállt a Déli Áramlatba fektetett magyar pénz

Az orosz agrárminiszter kijelentette, hogy országa felülvizsgálhatja a beviteli tilalmat a magyar, a görög és a ciprusi élelmiszerek esetében. Oroszország számíthat a többi közt Magyar- és Görögországra a török földön megépítendő új gázvezeték tervéhez – írja a Der Spiegel gazdasági rovata.Szíjjártó Péter a tegnapi budapesti tanácskozáson azt hangoztatta, hogy a Déli áramlat lemondása után fontos kérdéssé vált az orosz gáz eljuttatása Törökországon keresztül, illetve hogy más országokból is bevonjanak forrásokat.

Mesés agymosás – Kréta a derű és a nyugalom szigete

A sok-sok agymosás után egy kis igazi agymosás nagyon ráfér az emberre. Ha megteheti; jó, ha meg is teszi. Akár mostanában, „last minute-ilag” Görögországban. Olyan gyönyörű, mintha sosem hallott volna válságról…Pedig, hát, nemcsak hallott, meg is szenvedte, meg is szenvedi Hellász. Mégis, annyi a derű, a barátságos arc, amennyit csak álmodni lehet.

Európai polgári mozgalom a megszorító politika ellen

Avanti Europe! néven polgári mozgalmat hívtak életre civil szervezetek és európai parlamenti képviselők az Európai Unióban általánossá vált megszorító politikákkal szemben, egy új gazdaságpolitikáért, amely a népi szükségletek kielégítését állítja a középpontba – adott hírt róla a Magyar Szociális Fórum pénteken.


<   1 2 3 4 5 6 7   >