Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: Amnesty International

Az alaptörvény tervezett hatodik módosítása az emberi jogok elleni nyílt támadás lenne

A terrorfenyegetettség és terrortámadás esetére új különleges jogrendi állapot bevezetését célzó, a magyar kormány által benyújtott és január közepén kiszivárgott tervezet módosítja az alaptörvényt és számos egyéb jogszabályt is. Ha a jelenlegi formájában elfogadják, az súlyosan sértené az emberi jogokat Magyarországon: sérülne a véleménynyilvánítás, az egyesülés és a gyülekezés szabadsága, a szabad mozgás és tartózkodás joga, a magánélethez és a személyi biztonsághoz való jog. A (gránitba vésett) alaptörvény tervezett hatodik módosítása csaknem abszolút hatalommal ruházná fel a végrehajtó hatalmat úgynevezett “terrorveszély-helyzetben”, amely a magyar emberek alapvető emberi jogai és a jogállamiság elleni nyílt támadás lenne.

Iránban kivégezhetők akár 9 éves lányok és 15 éves fiúk – fiatalkorúak a bitófa árnyékában

Fiatalok sokasága sínylődik Iránban siralomházban olyan bűncselekmények miatt, amelyeket 18 éves koruk előtt követtek el – számol be az Amnesty International ma közzétett elmarasztaló jelentésében (A Halálsoron felnőve: A halálbüntetés és a fiatalkorú elkövetők helyzete Iránban - Growing up on death row: The death penalty and juvenile offenders in Iran). A dokumentum ízekre szedi Iránnak az utóbbi időben tett azon kísérleteit, hogy tisztára mossa magát a gyermekek jogainak folyamatos megsértésének vádja alól, valamint elterelje a kritikusok figyelmét arról a szörnyű tényről, hogy Irán egyike azoknak az országoknak, ahol máig kivégzik a fiatalkorú bűnelkövetőket.

Műholdképek bizonyítják a szándékos tömeges pusztítást a Pesmerga vezérelte arab falvakban

A kurdisztáni regionális kormány (KRG) és a kurd milíciák Pesmerga erői Észak-Irakban lerombolták, felrobbantották és felégették házak ezreit azzal a nyilvánvaló céllal, hogy bosszúból gyökerestől kiszakítsák az arab közösségeket az "iszlám állam" (IS) iránti állítólagos támogatásuk miatt – közölte az Amnesty International ma kiadott új jelentésében.

Szaúd-Arábia: letartóztatták Samar Badawit, bátyját börtönben kínozzák

A nemzetközileg ismert jogvédő, Samar Badawi keddi letartóztatása a legújabb példa arra, miként hagyja Szaúd-Arábia figyelmen kívül a rá vonatkozó emberi jogi kötelezettségeket, és újabb bizonyíték: a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy elhallgattassák a békés ellenzékieket az országban – jelentette ki az Amnesty International.

Bolgár rendőri erőszak menekültek ellen

Az Amnesty International felszólította a bolgár kormányt, hogy késedelem nélkül és alaposan vizsgálja ki a bántalmazások, lövöldözések és zsarolások eseteit, amit rendőrök követhettek el menekültek és migránsok ellen. Civil szervezetek és a média kitoloncolásokról szóló rendszeres jelentései ellenére a bolgár belügyminiszter válasza nyomán eddig még nem folytattak semmilyen hatékony nyomozást, amelynek eredményeit nyilvánosságra lehetne hozni.

Az Európa-erődítmény számokban

Az Amnesty International ma megjelent új jelentésében rávilágít, hogy az Európai Unió (EU) külső határainak lezárására tett törekvései egy sor emberi jogi jogsértésnek szolgáltatnak alapot, megállítani azonban nem tudják a kétségbeesett menekültek beáramlását. „A kerítések építése, a rossz bánásmód nem fogja megállítani azokat, akik háború elől menekülnek” – szögezte le Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója.


<   2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >