ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: Amnesty International

Halálbüntetés elleni világnap, 2015: kábítószerért halál

A halálbüntetést továbbra is a kábítószerek ellen vívott háború eszközeként használják. Aggasztóan sok az olyan ország, amely halálbüntetést szab ki kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekért. Mindez egyértelműen sérti a nemzetközi jogot, ahogy erre az Amnesty International is felhívja a figyelmet ma, október 10-én, a halálbüntetés elleni világnapon. (Képe: tagesspiegel.de)

Magyarország jogsértései a menekültekkel és migránsokkal szemben

Az Amnesty International ma megjelent „Elkerítve (Fenced Out)” című összefoglalója szerint a magyar kormány eddig több mint 31 milliárd forintot költött szögesdrótkerítés építésére és határ-ellenőrzésre, hogy az országon kívül tartsa a menekülteket és migránsokat. Ez az összeg háromszorosa annak, amit az ország a menedékkérők fogadására költ évente.

Aggódik az Amnesty International a bulgáriai jogi szabályozás miatt

A gyűlölet-bűncselekmények bulgáriai jogi keretei és gyakorlata messze elmaradnak a nemzetközi emberi jogi normáktól, a menekültek és menedékkérők helyzete pedig még mindig nem megfelelő. A Menekültügyi Főbiztosság elfogadta az Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR) eredményeit Bulgáriával kapcsolatban.

Gyerekeket választott el családjuktól a magyar rendőrség a határ menti káosz közepette

Rónai Judit, az Amnesty International Magyarország média és kommunikációs munkatársa közleményt juttatott el az Infovilág szerkesztőségének: „Azt a legalább kilenc embert – köztük legalább négy gyereket – akit a magyar rendőrség a röszkei kerítés áttörésekor választott el családjától, azonnal szabadon kell engedni, hogy újra együtt lehessen a családjával…”

Cselekedetekre van szükség az EU bel- és igazságügyi tanácsában

Miközben az Európai Unió belügyminiszterei Brüsszelben találkoznak, hogy eldöntsék, miként reagáljon az EU az egész világot érintő menekülthelyzetre, az Amnesty International a jelenlegi EU-s eljárás felülvizsgálatát kéri avégett, hogy biztonságos útvonalakat biztosítsanak a védelemre szorulóknak, és megszűnjék azoknak a szenvedésekkel teli kálváriája, akik végül meg is érkeznek az unió területére. A miniszterek megtárgyalják az Európai Bizottság szeptember 9-én nyilvánosságra hozott javaslatait, miközben a Bizottság mélyen hallgat az olyan kérdésekben, mint az oltalomra szorulók védelme a határok mentén és az EU-ban, és hogy miként lehetne megoldani a humanitárius krízist.

Menekültügy: Magyarország nem tanult a történelemből

Európa a földrész legrosszabb humanitárius válságával néz szembe a 2. világháború óta, sokan azonban vaknak bizonyulnak a történelem legsötétebb korszakát idéző képek láttán – írja a The New York Times. Ami történik, az nem népirtás, de talán azóta nem közöltek ennyi fotót Európából vonatba zárt emberekről, szögesdrót fölött átadott csecsemőkről és koszos tömegeket csordában terelő egyenruhásokról, amióta a nácik felsorakoztatták a zsidókat. A felvételek azonban feltehetőleg mélyebb igazságra is rámutatnak: a kontinens egyfelől hirdeti az emberi jogokat és a humanizmust, másfelől viszont sokfelé érzéketlen marad a bevándorlással és a sokszínűséggel szemben.


<   2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >