ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Infovilág - a hiteles hírportál

Címke: Orbán

Magyarországon és Lengyelországban már tekintélyelvű nacionalisták kormányoznak

Trump karanténba akarja zárni a Közel- és Közép-Keletet, és igyekszik elnyomni a muzulmán vallást, hogy semlegesítse az iszlám szélsőséget, a legszörnyűbb azonban az, hogy terve várhatóan sikerülni fog – írja a The Washington Post. A megválasztott elnök pontosan azt az eszközt választotta, amit két elődje erkölcsi és gyakorlati okokból elutasított: a civilizációs viszályt. Legközelebbi tanácsadói már most a zsidó–keresztény Nyugat és az iszlám konfliktusaként határozzák meg a bajok okát. Obama és Bush gondosan különválasztotta az al-Kaidát vagy «iszlám államot» és magát a vallást.

Még Orbánért sem vállalták a Jézuska szerepét a magyar köztisztviselők

A magyar köztisztviselők nem akarták, hogy ők legyenek a Jézuska Orbán nevében, ezért elutasították, hogy velük vitessék ki a nyugdíjasoknak szánt Erzsébet-utalványokat – tudósít az osztrák Der Standard. Ilyet hat éve nem látott az ország: az egyébként lojális, 26 ezer fős kar egy emberként szállt szembe a nemzeti-konzervatív kormányfő akaratával. Lázár János azzal érvelt, hogy az érintettek igazából úgysem csinálnak semmit a karácsony előtti 4–5 napban, csak éppen sajtóértesülések szerint egészen más ok húzódott meg a postásság ötlete mögött. Nevezetesen, hogy az alkalmazottak közvetlen kapcsolatba kerüljenek ezzel a fontos választói réteggel.

 

 

 

 

 

Orbán gondoskodik a Magyarország és Románia közötti haragról

Az unió biztonságáról, gazdasági helyzetéről valamint a migránspolitikáról tárgyalt nem hivatalosan Krakkóban Orbán Viktor és lengyel kolléganője – adja tultula  The New York Times/The Washington Post/AP. A jövő csütörtökön esedékes EU-csúcsértekezlet előtt egyeztették álláspontjukat, miután azok közé tartoznak, akik több vonatkozásban is élesen kifogásolják Brüsszel irányvonalát, ideértve a kvótatervet. Azon felül több önállóságot akarnak a tagországoknak. Lengyel források úgy tudják, hogy a miniszterelnök ma találkozik Kaczynskival is, de az biztos, hogy előadást tart a Jagelló Egyetemen közép-európai történészeknek és kutatóknak.

Ausztria megmutatta: megnyerhető a harc a populizmus ellen

A német kancellár példája azt mutatja, hogy a jó szándékból nem mindig következik jó politika – állapította meg a The Washington Post. Mert: a kancellár befogadta ugyan tavaly ősszel a menekülteket, ám a terv nem vált be, hiszen elégedetlenséget keltett, hogy mennyibe kerül, előfordultak szociális súrlódások, nem beszélve a tömegek beáramlását kísérő nemi erőszakról, gyilkosságról, sőt terrorizmusról. A kormányfő népszerűsége zuhant, megerősödtek a szélsőséges pártok. Ma már ő is azt mondja, hogy el kell kerülni az egy évvel ezelőtti helyzet megismétlődését.

Kelet-Európában ma ismét a félelem urai irányítják a rettegés népét

Orbán és Trump szorosabb kapcsolatokat akar, de a politika beleköphet a levesbe – kezdődik a Foreign Policy Magazine cikke. A világ vezetői közül Obama alatt senki sem szorult annyira a háttérbe Washingtonban, mint a magyar kormányfő, viszont ő üdvözölte a leghangosabban a megválasztott elnök győzelmét. Most arra számít, hogy közeledni tud az új amerikai kormányzathoz, miután az eddigi adminisztráció folyamatosan bírálta a migránsok és a demokratikus értékek csökkentése miatt. Idetartozott konkrétan a kerítés megépítése, hogy Magyarország udvarolt az oroszoknak, szembe ment a politikai korrektséggel és felkarolta az illiberális demokráciát.

Alakulóban az „illiberális demokráciák” tengelye?

Figyelmeztetés az Egyesült Államok számára, hogy Magyarország élesen jobbra fordult – állapítja meg a The Guardian. Így látja a helyzetet Susan Faludi, a magyar származású, Pulitzer-díjas amerikai újságíró és író, aki már csak szakmájánál fogva is aggódik, merthogy szerinte a tengerentúlon is könnyen megeshet, ami Magyarországon, hogy ti. tartós támadás éri a szólásszabadságot. A szerző a jövő tavasszal Budapestre készül, hogy bemutassa apjáról készült könyvét, amely azonban a jelenlegi magyar politikával is foglalkozik. Pontosan ezért izgatott az író, mert ha egy újságíró kihívja maga ellen a mai magyar kormányt, az könnyen a bíróság előtt találhatja magát.


<   5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >