Infovilag

 

Megkezdődött Berlinben a világ legnagyobb turisztikai...

2010-03-10, 14:15 ♦ 

Gyulay Zoltán írja ♣ Néhány óra alatt a Föld körül – ezt az élményt nyújtja a Berlinben ma megnyílt 44. nemzetközi idegenforgalmi börze (ITB), a világ legnagyobb turisztikai vására.

A Medvék szeretik a „Méz”-et – kiosztották a...

2010-02-20, 23:45 ♦ 

Gyulay Zoltán jelenti Berlinből ♣ Igencsak megosztja a lelkeket a 60. Berlini Filmfesztivál zsűrijének a döntése, amivel a Los Angelesben kiskorú megrontása miatt## hosszú évek óta eljárás alatt álló, Svájcban kiadatási házi őrizetben lévő rendezőnek, Roman Polanskinak (76) ítélte oda a legjobb rendezés díját. A legjobb filmnek járó Arany Medvét a török Semih Kaplanoglu (a képen) kapta a „Méz” című alkotásáért. Elvégre a medvék tényleg szeretik a mézet!

Az újságíró archívumából: Hány milliárdba kerülne...

2010-02-15, 04:57 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szívesked-jék figyelembe venni, hogy az alábbiak a krónikás magán-archívumából származnak. Akkor, 20 évvel ezelőtt időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából. Ez a helyzetjelentés az akkor rangos, mértékadó napilapként ismert Magyar Hírlap 1990. február 15-i számában jelent meg.

Marlene koffere

2010-02-12, 11:47 ♦ 

Gyulay Zoltán tárcája ♣ René Zellweger volt a 60. berlini filmfesztivál vitatha-tatlan sztárja, díszven-dége csütörtök este a szinte a Föld teljes északi féltekéjén## eluralkodott hókáoszba fulladt német fővárosban. A Potsdamer Platzon azonban ma egy filmtörténelmet író német filmcsillagra emlékezik szülővárosa. A feledhetetlen Marlene Dietrichre (a képen).

Cinema Total 3 – 14.–17. Februar 2010 im CH Berlin

2010-02-07, 14:17 ♦ 

Marianne Látki berichtet ♥ Zum dritten Mal lädt das Collegium Hungaricum Berlin zu Cinema Total (CT), eingebettet in den Veranstaltungsrummel der Berlinale ein.## CT kann und will mit der Berlinale nicht konkurrieren, ist nicht Werbung für ungarische Filme, sondern mehr als Kino; CT 3 zielt auf Ästhetik, Erweiterung des Horizonts, Vielseitigkeit, Zusammenarbeit. (Auf dem Bild: Orsolya Török-Illyés im "Bibliotheque Pascal")

Musik + X – Von Tokio Hotel über Scooter bis zu den...

2010-01-14, 15:06 ♦ 

Marianne Látki berichtet ♥ Deutsch lernt man nicht nur von Goethe und Schiller, sondern auch via Musik. Und das gilt ganz besonders für junge Leute## Deshalb wurde in der Zentrale der Goethe Institute die Ausstellung obigen Titels konzipiert. (Bild: Nena, 99 Luftballons.)

Az újságíró archívumából – Ma nyitják meg a...

2009-12-22, 03:58 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni,## hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Az újságíró archívumából – Modrow az NDK új...

2009-11-14, 03:47 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Az újságíró archívumából: Bizalomért valódi...

2009-11-09, 03:18 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Az újságíró archívumából: Áldozatok

2009-11-08, 03:41 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Az újságíró archívumából: Berlin – (még) fallal

2009-11-06, 06:28 ♦ 

Kocsis Tamás „Sub Rosa – avagy megíratlan megírandók” című, mindmáig kéziratként kezelt – munkájának most egy olyan részletével ismerteti meg az Infóvilág olvasóit, amelyben azzal az időszakkal foglalkozik, amikor a még fallal elválasztott Berlinben dolgozott az MTI tudósítójaként## Az éppen két évtizede leomlott fal egy eredeti darabját a szerző történelmi emlékként otthon, vitrinjében őrzi: német barátaitól kapta… 

Német egység a Balatonnál – meghívó Berlinbe

2009-10-12, 13:45 ♦ 

Toronyi Attila tudósítása ♣ Különleges kiállításra invitálja az érdeklődőket a magyar–német kapcsolatokat ápoló, a hazai kultúrát Berlinben népszerűsítő Collegium Hungaricum. A «Német egység a Balatonnál» című videoinstalláció október 16-tól## január közepéig látható a német fővárosban.

Az újságíró archívumából: Berlin elszalasztott...

2009-10-11, 04:11 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

 

Az újságíró archívumából: az utolsó nemzeti ünnep

2009-10-07, 04:09 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Az újságíró archívumából: Gorbacsov Berlinben

2009-10-07, 03:09 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Az újságíró archívumából: Folytatódik az NDK-dráma

2009-10-03, 03:57 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Az újságíró archívumából: titkos záradék?

2009-09-16, 03:55 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

 

Az újságíró archívumából: elment egy városnyi nép

2009-09-13, 04:00 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a## krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Nemzetközi irodalmi fesztivál a berlini Collegium...

2009-09-09, 11:21 ♦ 

Berlini tudósítás ♣ A kilencedik alkalommal az idén rendezik meg Berlinben nem csupán Németország, hanem Európa legnagyobb irodalmi fesztiválját. A rendezvénysorozatra 52 országból több mint 220## szerzőt várnak a Spree-parti metropoliszba, hogy több mint 300 rendezvényen olvassanak fel és vitassák meg az irodalom és a politika legégetőbb kérdéseit.

Megvette a Verbatim a Freecomot

2009-09-03, 08:41 ♦ 

Gyorshír, Berlin/IFA: a Verbatim anyavállalata, a Mitsubishi Kagaku Media megvásárolta a külső merevlemezek piacának rangos szereplőjét, a Freecom-ot. A Verbatim már jó két éve jelen van a külső merevlemezek piacán, ahol máris figyelmet keltő eredményeket ért el. A cég a SmartDisk felvásárlásával lépett be erre a piacra, azóta lecserélte## és kibővítette a SmartDisktől örökölt termékválasztékot. A kínálat ma nem csupán 2,5 és 3,5 hüvelykes tárolókat tartalmaz, hanem multimédiás merevlemezeket és hardveresen titkosított külső tárolókat is.

Az újságíró archívumából: óriás menekülttábor a...

2009-09-01, 04:46 ♦ 

(Szerző: Kulcsár László) Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás (és vélhetően még jó néhány a következő hetekben, hónapokban) a krónikás magán-archívumából származik. Évfordulós eseményekhez kötődő vagy éppen akkor, húsz esztendővel ezelőtt különösen időszerű témákat válogatott ki újra közlés – és ismeretterjesztés – céljából.

Mauer absurd – fotokiállítás a berlini Collegium...

2009-08-28, 12:00 ♦ 

(Berlini tudósítás) Látványos fotókiállítás nyílik ma a berlini  Collegium Hungaricumban dr. Monika Flackenak, a Német Történeti Múzeum kurátorának és Ingolf Kernnek, a## Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírójának kezdeményezésére. A Mauer absurd című tárlat a berlini fal leomlását megelőző időszakot dokumentáló fotókból mutat be válogatást.

Az újságíró archívumából: Történelmi 1989....

2009-06-27, 14:53 ♦ 

Kocsis Tamás „Sub rosa – avagy megíratlan megírandók” címet viselő, nyomdafestéket  eddig nem látott  újságírói archívumából. Kítűnő kollégánk, aki jó ötven esztendőt töltött a pályán, emlékező írásának az ad időszerűséget, hogy ezekben az órákban zajlik a vasfüggöny## átvágásának 20. évfordulójára rendezett nagyszabású, nemzetközi megemlékezés a magyar fővárosban. Fogadja érdeklődéssel, kedves olvasó, Kocsis Tamás sorait!

Iskola a határon – Ottlik-regény újra németül

2009-05-21, 17:55 ♦ 

Ottlik Géza «Iskola a határon» című nagy hatású regénye első össznémet kiadását jelenteti meg a majna-frankfurti Eichborn Kiadó. A magyar írók utóbbi években elért nagy sikerei ellenére a kortárs irodalom egyik fő példaképének tartott Ottlik főművének eddig még## nem sikerült a német áttörés, jóllehet a német irodalmárok korszakos íróként tartják számon. (Az archív felvételen: Ottlik Géza.)

Művészet a fordulat után: Inventár / Leltár,...

2009-05-08, 12:11 ♦ 

Inventar 1989–2009 – Der eiserne Vorgang (lefordíthatatlan szójáték a vasfüggöny (eiserner Vorhang) kifejezésből: ’vasból való eljárás’) címmel fiatal magyar és német képzőművészek műveiből nyílt tegnap állandó kiállítás a Berlini Collegium Hungaricum## Moholy-Nagy Galériájában.

Öt éve Magyarországon az easyJet

2009-05-04, 15:13 ♦ 

Ezekben a napokban ünnepli az easyJet diszkont légitársaság az ötödik évfordulóját annak, hogy megkezdte működését Magyarországon. 2004. május 1-jén szállt fel az első járat Budapestről London Lutonba, azóta ötre bővítette a légitársaság a Budapestről elérhető célállomások számát, és több mint 2,7 millió utast szállított a Budapestről induló, illetve a Budapestre érkező járatain.

Tizennégy járattal bővíti útvonalhálózatát az easyJet

2009-01-06, 14:45 ♦ 

Európa egyik vezető diszkont légitársasága, az easyJet ma bejelentette: 14 új útvonallal bővíti hálózatát Európában. A bővítés után a légitársaság 166 repülőgépe 400 útvonalon, Európa 27 országának 109 repülőtere között szállítja utasait.

Dosztojevszkij és Hegel szembesítése

2008-11-28, 13:20 ♦ 

Berlini tudósítás ♦ Földényi F. László Dosztojevszkij Szibériában Hegelt olvassa, és sírva fakad című nagyigényű esszéjének német megjelenése alkalmából Rüdiger Safranski, neves német filozófus és író beszélget a szerzővel a Berlini Collegium Hungaricumban ma este.

Pszichoanalízis a vasfüggöny mögött – tudományos...

2008-11-15, 19:30 ♦ 

Berlini tudósítás ♦ Nádas Péter Rám bízott élet című felolvasásával ért véget szombaton a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) és a Német Pszichoanalitikus Társaság közösen tartott pszichoanalízis-##konferenciája a CHB berlini épületében; a rendezvényt Göncz Kinga külügyminiszter (a képen) nyitotta meg.

Magyarország álomország – gyermekvilágnap Berlinben

2008-09-19, 16:08 ♦ 

Magyarország a hivatalos partnerországa a szeptember 21-i gyermekvilágnap / Weltkindertag rendezvénynek Berlinben. A „Minden gyermeknek vannak jogai” mottójú programsorozat## 60 000 négyzetméterenen, öt színpadon, összesen több mint 200 programmal várja a látogatókat. Az eseménnyel összhangban a Magyar Turizmus Zrt. hazánk családbarát turisztikai kínálatát népszerűsíti Traumland Ungarn – Spiel dich hin! (Álomország Magyarország – Játszd oda magad!) szlogennel, amely a társaság által Németországban használt Träum dich hin! (Álmodd oda magad!) jelszó játékos átformálása.

Múzeumok éjszakája a német fővárosban

2008-08-29, 12:12 ♦ 

Berlini tudósítás ♥ Augusztus 30-án, a berlini múzeumok éjszakáján megnyíló Homlokzatimédia-fesztivál (október 18–november 3.) egyik főszereplőjeként mutatkozik be a Collegium Hungaricum.

Samsung-tévéújdonságok a ma megnyílt berlini IFA-n

2008-08-29, 11:04 ♦ 

Berlini tudósítás ♣ A Samsung 8-as és 9-es szériás tévéi ma mutatkoztak be a berlini nemzetközi szórakoztató-elektronikai kiállításon, az IFA-n. A 9-es széria LED-háttérvilágítással készül, és a legújabb DNIe Pro## képjavítóval dolgozik. A tervezők olyan apró finomságokra is ügyeltek, mint a háttérvilágítással ellátott távirányító, hogy sötétben ne kelljen keresgélnünk a gombokat...

Nemzetközi hanginstalláció a kristályéjszaka...

2008-07-17, 18:14 ♦ 

Berlini tudósítás ♣ Nemzetközi pályázatot írt ki hanginstalláció alkotására a berlini Collegium Hungaricum az 1938. november 9-i kristályéjszaka néven ismert németországi antiszemita pogrom emlékére. Pályázni olyan tervekkel lehetett,## amelyek egyrészt a kristályéjszaka történelmi eseményére reflektáltak, másrészt figyelembe vették Berlin történelmi központjában lévő Collegium Hungaricum új épületének sajátosságait. A beküldött pályázatok értékelése lezárult. (A képen: Soha többé kristályéjszakát! NDK-emlékbélyeg.)

Deep North, azaz a jégkorszakváltás küszöbén

2008-06-12, 17:41 ♦ 

Berlini tudósítás ♣ A Balassi Intézet hálózatához tartozó berlini Collegium Hungaricumban mintegy húsz német, amerikai, kanadai, magyar és ausztrál médiaművész, filmes, tudományos kutató, kultúrmenedzser, ökológus és filozófus gyűlt össze, hogy kis számú, válogatott közönség élénk érdeklődése mellett ma  közös "ötletroham" keretében elképzeléseket, irányokat dolgozzon ki a 2009 februárjában megrendezésre kerülő berlini## művészeti fesztivál, a transmediale számára.

Der Himmel über Berlin – Schnappschüsse

2008-05-18, 11:11 ♦ 

Bericht von Marianne Látki aus Berlin ♣ Petrus war uns gnädig; die Warnung, in Berlin ist es immer kalt, es regnet und der Wind bläst, war falscher Alarm. Am Potsdamer Platz schweift der Blick, ungläubis staunend, in die Lüfte, in den Himmel, von jeder Seite## anders, gerade, geschwungen, einander zustrebend die gläsern-metallisches Türme.

Ősbemutató a nemzeti ünnepen

2008-03-13, 15:05 ♦ 

Berlini tudósítás ♦ Március 15-én este hat órakor kezdődik Cseh Tamás–Bereményi Géza „Petőfi halála” című dalának ősbemutatója a Berlini Collegium Hungaricumban. A CHB Ligeti Stúdiójának megbízásából a művet Másik János zeneszerző## és előadóművész vonósnégyesre, bandoneonra, fiú- és férfihangra dolgozta át. A rendezvényt Can Togay János, az Intézet nemrégiben kinevezett vezetője nyitja meg, az ünnepi beszédet Bereményi Géza, író, filmrendező mondja el. Ezt követően a berliniek, akiknek erre csak ritkán nyílik alkalmuk, Lajkó Félix koncertjét hallgathatják meg. Az ünnepségre a Németországban élő magyarokon kívül Berlin számos jeles közéleti személyiségét hívta meg az Intézet. Helyszín: Collegium Hungaricum, Dorotheenstrasse 12, 10117 Berlin.

Cinema Total – a berlini új Collegium Hungaricum...

2008-02-07, 09:03 ♦ 

A berlini Collegium Hungaricum új épületében 2008-tól több új programformátumot indít el. Elsőként Cinema Total cégérével nyitja meg kapuját az új ház a Berlinale Nemzetközi Filmfesztivál alkalmából, amelyen az idén, sajnos, nem szerepel magyar film. Ezért döntött úgy a CHB, hogy a világhírű## fesztivál idején komplex rendezvénysorozattal állítja a figyelem középpontjába Berlinben a magyarfilmet, és nyújt lehetőséget találkozásra a nemzetközi közönségnek a magyar filmszakma képviselőivel. A «Cinema Total – Berlin Edition» című kiállítás megvalósításában a CHB fő támogatója a Magyar Mozgókép Közalapítvány a Magyar Filmunió közreműködésével.

Átadják rendeltetésének az újra fölépített berlini...

2007-11-29, 05:30 ♦ 

 Berlini tudósítás ♦ Azon a berlini telken, ahol a két világháború között az egykori Collegium Hungaricum működött, 1945 óta nem állt semmilyen épület. Sok éven át folytatott tárgyalások után 2003-ban megszületett a döntés: a magyar kulturális diplomácia a 21. század első## évtizedének egyik legfontosabb éslegértékesebb beruházásával a régi telken felépítteti az új Collegium Hungaricumot.

Szeptember 15.: európai prosztata-akciónap – a világ...

2005-09-10, 10:09:47 ♦ 

Az „európai prosztata-akciónap” alkalmával, szeptember 15-én mutatják be a világon első és legnagyobb, ráadásul „bejárható” prosztatáját a német fővárosban.




Infovilág © Alapítva 2001. Felelős szerkesztő: Kulcsár László. A szerkesztőség címe: 1172 Budapest, XII. utca 33. Telefon: 06 1 550 00 83, skype: infovilag.
Észrevételeiket, javaslataikat várjuk az infovilag[kukac]infovilag.hu e-mail címre!