Nem tudta bizonyítani a Meditens Kft. az általa kínált fényterápiás eszköz gyógyhatását, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértés folytatásától. A cégnek honlapján fél éven át hozzáférhetővé kell tennie a versenyhatóság döntését.
Med-Colour: nem gyógyít a fényterápiás eszköz
Szívszaggató sztori – a Csányi-csoporté lehet a Herz
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Bonafarm Zrt. 100 százalékos közvetlen irányítást szerezzen a felszámolás alatt álló Herz Szalámigyár Zrt.## vagyoni értékű jogai, ingóságai, készletei és ingatlanai felett.
Autófényezők kartellgyanúban – versenyhivatali razzia
A Gazdasági Versenyhi-vatal (GVH) tegnap előzetes értesítés nélküli helyszíni szem-lét tartott az autófé-nyezési üzletben érintett vállalkozások-nál. A gyanú szerint## a társaságok rendszeresen egyeztettek a fényezőanyagok áráról és az autófényezési szervízdíjakról.
Sms-társkereső: megtévesztésért 48 milliós bírság
A Gold Sweet 2002 Kft. és a Digitania Zrt. 2008. április 1–augusztus 31. között a fogyasztók megtéveszté-sére alkalmas magatartást, 2008. szeptember 1–december 31. között pedig a fogyasztókkal## szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított a „Flört vonal”, „Randi” és „Randi1” elnevezésű társkereső szolgáltatások reklámjaiban megjelent tájékoztatással – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A két vállalkozást emiatt összesen 48 millió forint bírsággal sújtotta a hatóság.
Schobert Norbertékat megbüntette a Versenyhivatal
Tisztességtelen keres-kedelmi gyakorlatot folytatott a Schobert Norbert tulajdonában álló Update Zrt. – állapította meg a Gazdasági Verseny-hivatal (GVH). A## vállalkozás az Update péksüteményekről megjelent hirdetéseiben egyebek mellett azt állította, hogy testsúlycsökkentő hatásuk van. Az Update Zrt.-t emiatt hárommillió forintra büntette a GVH.
Eredetvizsgálat: versenyhivatali rovó az államnak
Az állam rossz hatékonyságú működésének iskolapéldája az állampolgárokra és vállalkozásokra feleslegesen kirótt, túlzott mértékű állami teherként megjelenő eredetvizsgálati díj – áll a GVH által az igazságügyi és a közlekedési miniszternek írt levélben. A versenyhatóság a két## tárcavezetőt a szabályozás megváltoztatására hívja fel, az indokolatlanul magas díjszintek, az igazolhatatlan, felesleges ráfordítások csökkentése végett.
Bírság a tömeghisztériával járt sajtakcióért
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Penny Market Kft. a tavaly júniusban tartott „13 éves akció” kapcsán tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben. A vállalkozás a trappista sajtról csalogató reklámot tett közzé, illetve esetenként a reklámokban közöltektől eltérő mértékben korlátozta az egyes akciós termékekből megvásárolható mennyiséget. Emiatt a vállalkozás## 30 millió forint bírságot kapott. A versenyhatóság egy másik akciója kapcsán is elmarasztalta a diszkontláncot, abban az ügyben 3 millió forint volt a bírság.
GVH-vizsgálat kezdődik PPO-ügyben
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértése miatt két héten belül megkezdi vizsgálatát a PPO-##ügyben. Addig a hatóság további információt gyűjt arról, pontosan milyen tájékoztatást kaptak a szerződési feltételekről a honlapon regisztráló ügyfelek. Tisztázandó az is, hogy mely vállalkozások voltak érintettek a vélhetően jogsértő magatartásban, azaz mely cégekre kell kiterjeszteni az eljárást. A vizsgálat lezárultáig a GVH az érintettek türelmét kéri.
Magyar Telekom: húszmilliós büntetés „3000 percért”
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Magyar Telekom Nyrt. amikor egyes kommunikációs eszközökön nem közölte, hogy a „3000 perc ajándékba” szlogennel népszerűsített ajánlata csak bizonyos feltételekkel érvényes. A Versenyhivatal 20 millió forint bírságot szabott ki a cégre.
Megtévesztő tájékoztatásért 40 millióra büntették...

A K&H Bank Zrt. 2005 októbere és 2007 májusa között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az általa értékesített CDO-kötvények tájékoztató leírásainak alkalmazásával – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A banknak ezért 40 millió forint bírságot kell fizetnie.
Nem gyógyít az infravörös derékalj –...
Az általa forgalmazott infravörös derékaljnak gyógyhatást tulajdonított az Aranyasszony Kft., ám állításait nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani## A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) emiatt 3 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Üstökön ragadták: igazolatlan gyógyhatás miatt 13...
Valótlanul gyógyhatást tulajdonított az Üstöki Kft. egyes termékeinek, amelyeket ráadásul nem valóságos kedvezménnyel, éveken át akciós áron kínált. Emiatt a Versenyhivatal (GVH) 13 millió forint## bírságot szabott ki és helyreigazító nyilatkozat közzétételére is kötelezte a társaságot
Navigációs kartell: 103 milliós büntetés...
Összesen 103 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) autónavigációs készülékeket gyártó és forgalmazó négy vállalkozásra. Az elmarasztalt cégek 2005-ben és 2006-ban rögzítették termékeik árát és szankciókkal fenyegették meg azokat a vállalkozásokat, amelyek annál olcsóbban árusítottak.
Árán adják-e itthon a villamos energiát?
Közös szemináriumsorozatot kezdett a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja (GVH VKK) és az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete piacelemzés, versenypolitika és szabályozás témakörében. A továbbképzés első előadója Kaderják Péter, a## Regionális Energiakutató Központ (REKK) igazgatója volt, aki a villamos energia hazai kis- és nagykereskedelmi piacainak 2008–09. évi fejleményeit elemző, a GVH VKK támogatásával készült tanulmányt mutatta be a téma iránt érdeklődőknek. A stúdium a szabályozási környezet kapcsán több olyan tényezőre is felhívta a figyelmet, aminek az újragondolását a GVH a többi között a tavalyi tevékenységéről szóló parlamenti beszámolójában is felvetette.
A versenyképesség javítása segíthet a mezőgazdaságon
Nem célszerű, nem kívánatos, a fogyasztók érdekét sem szolgálná, ha az élelmiszer-ágazatot kivonnák a versenytörvény hatálya alól – derül ki a Gazdasági Versenyhivatalnak a 2008-i mezőgazdasági## terményfelvásárlási folyamatokat elemző tanulmányából.
Megtévesztő Hild-ígéretek – 30 milliós büntetés
Több megtévesztő állítást is tartalmaztak a Hild Zrt. tavaly közzétett hirdetései, emiatt a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forintra bírságolta a vállalkozást. A Hild Zrt. főtevékenysége saját tulajdonú ingatlanok adásvétele (életjáradék szerződések kötése, ingatlanportfólió kezelése)## Tulajdonosa a ciprusi székhelyű Hild Asset Ltd. Az ügyben ugyancsak érintett Hild Kft. főtevékenysége üzletviteli, illetve egyéb vezetési tanácsadás. Egyetlen tagja a ciprusi székhelyű Hild Asset Ltd. A Hild Kft. végzi a Hild Csoport marketing tevékenységét, szervezi a különféle pr-eseményeket, klubprogramokat, illetve a szociális szolgáltatásokat.
Kilistázás fenyeget? – GVH-vizsgálat készül áfaügyben
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piaci jelzések és sajtóhírek alapján értesült arról, hogy a július 1-jétől bekövetkező áfa-emelés miatt várható forgalomcsökkenés mérséklésére több kiskereskedelmi vállalkozás is árcsökkentési felhívással fordult a beszállítóihoz.
Engedetlenségért napi 20 ezer forint bírság
Nem tett közzé helyreigazítást és a rá kirótt bírságot sem fizette be a Biovit Pharma Kft., ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb büntetést szabott ki a vállalkozásra.
150 milliós bírság megtévesztő L’Oréal-reklámokért
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 150 millió forint bírságot szabott ki a L’Oréal Magyarország Kozmetikai Kft-re. A kozmetikai világcég ugyanis egyes termékeiről, azok hatásáról megtévesztésre alkalmas állításokat tett közzé.
Tiszta vizet az ivóvízpohárba!
A vezetékes ivóvíz vagy az ásványvíz fogyasztása árt az egészségnek – állította saját víztisztítója reklámozásakor a Nap Háza Kft. A vállalkozás azonban ezen állításait nem tudta bizonyítani, ezért a GVH hárommillió forint bírságot szabott ki rá.
Versenyhivatali vizsgálat a Megasztár 4 kapcsán
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az MTM-SBS Televízió Zrt.-vel és az Interaktív Televíziós Műsorkészítő Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Súlyos versenyjogsértés: újabb útépítőkartellt...
Csaknem 3 milliárd forint bírságot szabott ki kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három útépítő vállalkozásra. A Strabag Zrt., valamint az Egút Zrt. a Heves és Nógrád megyei útépítésekre kiírt közbeszerzési pályázatok elnyerésére kötött versenykorlátozó## megállapodást, a Colas Dunántúli Zrt. pedig a Heves város által útépítésre kiírt tenderen játszott össze a He-Do Kft-vel. Mindkét ügyben érintett volt tehát a He-Do Kft., ám a vállalkozás mégsem kapott bírságot, mert az engedékenységi politika keretében segített a GVH-nak feltárni a kartellt.
Mit csinált tavaly a Gazdasági Versenyhivatal?
A GVH kommunikációs csoportjának összefoglalója ♦ Sikeresnek értékeli a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a nagyszámú versenyhivatali eljárásban és a versenypártoló, valamint a versenykultúra fejlesztő munka erősítésében megnyivánult 2008. évi munkáját.
Bírósághoz fordul a MÚOSZ a honorajánlások védelmében
A Gazdasági Versenyhivatal hárommillió forintra büntette a MÚOSZ-t a sajtómunkáért fizetendő honoráriumok minimális mértékét meghatározó ajánlások közzétételéért. Az elnökség december 11-i ülésén úgy döntött, jogorvoslatért bírósághoz fordul.
Elmaradt a helyreigazításért napi 20 ezer forint bírság
Fogyasztók megtévesztése miatt tavaly októberben összesen 38 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Direct Best Sellers s.r.o.-t és a DBS Magyarország Kft.-t. A versenyhatóság előírta, hogy a két cég tegyen közzé helyreigazításokat azokban a## lapokban, amelyekben a megtévesztő reklámok megjelentek. E kötelezettségének a két cég nem tett eleget, így most egy hónapig napi 20, azután pedig napi 30 ezer forint bírságot kell fizetnie mindaddig, amíg a helyreigazítások valamennyi sajtótermékben meg nem jelennek.
Nem volt bizonyíték a gyógyhatásra
Összesen 3 millió forint bírságot szabott ki két vállalkozásra a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Naturlife System Kft. és a Max-Immun Kft. egyaránt gyógyhatást ígérő reklámokkal hirdette termékeit, ám állításaikat nem tudták igazolni.
Charlie, drágán – ötmillióba került a megtévesztő...
A fogyasztók megtévesztése miatt 5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Rossmann Magyarország Kft.-re. A drogérialáncot üzemeltető vállalkozás egyes boltjaiban nem lehetett megvásárolni az akciós áron meghirdetett parfümöket.
Nem mindig a legkedvezőbb áru gyógyszer a legolcsóbb
„Hosszú távon a legkedvezőbb áron” illetve a „legolcsóbb omeprazol” szlogenekkel népszerűsítette termékeit az 1 A Pharma GmbH, illetve a Sandoz Hungária Kft.; a szöveg alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a két vállalkozásnak 1-1 millió forint bírságot kell fizetnie.
Tények a Microsoft-ügyről – közbeszerzés és...
A Gazdasági Versenyhivatal kommunikációs csoportja közleményt juttatott el az «Infovilág – a hiteles hírportál» szerkesztőségébe: A közvéleményt élénken foglalkoztatja az úgynevezett Microsoft-ügy. Élénk vitákat keltett ugyanis, hogy megfelel-e a törvényi előírásoknak az a 25 milliárd## forintos ajánlati felhívás, amelyet „Microsoft- vagy azzal egyenértékű” szoftverek forgalmazói számára írtak ki. Mivel az ügy egyik főszereplője a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), fontosnak tartjuk a nyilvánosság elé tárni az eddig történteket.
Nem gyógyít a Flavin és az Olimpiq StemXcell sem –...
Összesen csaknem 171 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy vállalkozásra. A forgalmazók gyógyhatást tulajdonítottak a Flavin és az Olimpiq StemXcell nevű készítményeknek, ám ezen állításaikat nem tudták minden kétséget kizáró bizonyítékokkal alátámasztani.
Nem élt vissza gazdasági erőfölényével a MÁV – a...
A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a MÁV Zrt. ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt indult versenyfelügyeleti eljárásában július 30-i keltezéssel meghozta végzését, amelyben az eljárást megszüntette – áll a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Meggykartell: a GVH nem vizsgálja
Sokkal inkább a piaci folyamatok és nem a feldolgozók vagy a felvásárlók kartellezése okozta a nyomott felvásárlási árakat a meggypiacon – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a versenyhatóság a hozzá érkezett mindkét termelői bejelentést elutasította, tehát## nem kezdődik vizsgálat a meggykartell ügyében.
Euro Credit Consulting: ismételt megtévesztésért 14...
A fogyasztói csoportokat szervező Euro Credit Consulting (ECC) Kft. 2006 júniusától 2007 októberéig a fogyasztókat megtévesztő módon népszerűsítette tevékenységét – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság által korábban már többször elmarasztalt vállalkozásnak most 14 millió forint bírságot kell fizetnie.
Már mindenütt elérhető a „mezítlábas” ADSL
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat formájában megállapította, hogy a vezetékes telefonszolgáltatók az ellenük lefolytatott versenyfelügyeleti eljárásokban előírt## kötelezettségeket teljesítették: valamennyi szolgáltatási területen bevezették a telefon-előfizetés nélküli ADSL-szolgáltatást.
Újabb kartellpert nyert a GVH
Jogerősen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három kartellező építőipari vállalkozás ellen. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis elutasította a Baucont Rt., az ÉPKER Kft. és## a KÉSZ Kft. keresetét, amelyben a három cég a versenyhatóság döntésének hatályon kívül helyezését kérte.
A GVH álláspontja a hazai hírközléspiaci verseny...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legutóbb nyolc éve készített az elektronikus hírközlést érintő átfogó versenypolitikai elemzést. A 2002-i piacnyitás eredményeként az elektronikus hírközlési piac (távközlés, média, informatika) a verseny kedvező alakulása miatt## újabb fordulóponthoz érkezett. A GVH emiatt újabb elemzést készített, amelyben immár a liberalizációban szerzett tapasztalatok birtokában nyilvánít véleményt az elektronikus hírközléspiaci verseny és szabályozás alakulásáról.


