nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Nemzeti médiaanalízis – vezetnek a női lapok

Nemzeti médiaanalízis – vezetnek a női lapok A Szonda Ipsos és a GfK közös felmérése szerint a múlt félévben több mint egymilliárd alkalommal vettünk kézbe valamilyen újságot. A legolvasottabb lapokat több mint egymillió olvasó forgatja. A sajtópiac egyik legnagyobb tematikus lapcsoportja változatlanul a női lapoké.
A nemzeti médiaanalízis legfrissebb sajtóolvasottsági eredményei szerint csaknem mindenki elérhető valamilyen nyomtatott sajtótermékkel. Sokan természetesen többel is. A múlt hat hónapban több mint egymilliárd alkalommal vettek kézbe valamilyen újságot honfitársain – a mérésben szereplő közel 170 lap közül. A fél évvel ezelőtti állapothoz képest a sajtóolvasó közönség nagysága és olvasási intenzitása gyakorlatilag nem változott.

A legolvasottabb lapok egy-egy számát több mint egymillió olvasó forgatja. A fizetős (vagyis nem ingyenes) lapok közül három hetilap és egy napilap megjelenésenkénti olvasottsága haladja meg az egymillió, további mintegy 20 kiadványé a háromszázezer főt. Egyes ingyenes terjesztésű – közéleti témákkal foglalkozó, programajánló, egészség-megőrzési tematikájú vagy hirdetési – lapokat egyenként szintén több százezres, akár milliós számban böngésznek honfitársaink.

A sajtópiac egyik legnagyobb tematikus lapcsoportja változatlanul a női lapoké. Az egyenként több százezres olvasótábort felmutató önállóan terjesztett tv-magazinok valamelyikének adott száma minden harmadik magyar felnőtthöz eljut. A napilapok közül a saját régiójukban kimagasló olvasottságú megyei napilapok összességében, országos szinten, hasonló nagyságrendű elérést biztosítanak. A szélesebb célközönséghez szóló lapok mellett a sajtópalettán természetesen számos további, speciális igényeket kielégítő kiadvány találja meg továbbra is helyét és olvasóit.


A nemzeti médiaanalízist a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet és a GfK Hungária Piackutató Intézet készítette. A felmérés 1995 óta folyamatosan.zajlik. A kutatás célja a 15 éves és idősebb magyar lakosság médiahasználati szokásainak vizsgálata. Állandó kérdőív segítségével havonta 2610, azaz évente 31 320 személy bevonásával folyik a kutatás. A megkérdezések országos reprezentatív mintán, véletlen módon kiválasztott célszemélyekkel, számítógéppel támogatott módszerrel (CAPI) történnek.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
UNICEF-állásfoglalás a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásról – megelőzés, gyermekvédelem, gyermekjogok az igazságszolgáltatásban A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. 
Ifjúsági Károly-díj: görög alkotás az első, magyar dokumentumfilm a harmadik Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. 
A gazdaság tükre az építőipar: folyamatos termeléscsökkenés Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Megnyílt a Virtuális Utazás Kiállítás Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Zöld irányba folynak az EU-pénzek? Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Hazátlanul: fotókiállítás Budapesten a hontalanokról Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
Pertti Kurikka Névnapja és a Punk szindróma A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
George-Clooney-Blick löst Misstrauen aus Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.