Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) évek óta egyik fontos feladatának tekinti az iskolai egészségfejlesztésen belül a nemi felvilágosítást és nevelést.
Az OEFI álláspontja szerint nem ez a kiindulási alap: nem a szexuális élet gyakoriságán van a hangsúly. Lényeg a biztonság! A fiatalok szokjanak hozzá, váljék ez természetessé a biztonságos védekezés. Evégett mi elérhető áron tesszük hozzáférhetővé, s ami nagyon fontos, az intimitásnak is eleget teszünk, az automatákat a férfivécében állítják föl. (A szerk. megj.: az sem lenne szentségtörés, ha éppen a női mosdókban is elhelyeznének ilyeneket, elvégre, mint mondani szokták, kettőn áll a vásár…)
Az óvszerekhez hozzáférés megkönnyítése a szexuális életet elkezdő fiatalok számára lehetőséget kínál a biztonságos védekezésre a nemi kapcsolatban, bizonyítottan csökkenti a HIV/AIDS-fertőzés kockázatát, csökkenti a nem kívánt terhességek bekövetkeztét.
• Felmérések arra utalnak, hogy a fiatalok 90 százaléka az első alkalommal nem védekezik.
• Még mindig drámaian sok a 18 évnél fiatalabbaknál a művi abortusz.
• „A HIV-re/AIDS-re vonatkozó átfogó fellépés egyéb tevékenységei a megelőzésen állnak vagy buknak. Mivel nincs sem védőoltás, sem gyógykezelés, a HIV/AIDS elleni védelem sarokköve még mindig a megelőzés. A más területeken kitűzött célok eléréséhez központi fontosságú az elsődleges megelőzési tevékenység, az oktatás, az óvszerhasználat népszerűsítése.” (AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unióban és a szomszédos országokban a HIV/AIDS ellen folytatott küzdelemről 2006–2009)
Az öleléshez ez is kell...A serdülőkorúak érdeklődése a nemi élet iránt világszerte felgyorsult (tv, internet, tulajdonképpen szűretlenül, mindenki számára hozzáférhető módon áramlik az információ).
Hazai felmérések szerint a 15–18 éves középiskolásoknak a fele folytat szexuális életet. A budapestiek között ez az arány magasabb, 56%. Az első szexuális aktus idején az átlagos életkor nem egészen 17 év.
A fiatalok 90%-a első testi kapcsolata alkalmával egyáltalán nem védekezik. Hazánkban évente mintegy 50 ezer terhességmegszakítást végeznek, minden tízediket 18 évnél fiatalabbakon!
A szerelmet belénk kódolta a természet.1. nem kívánt terhesség (ebben a korban a gyógyszer még nem ajánlott, ráadásul nem véd meg az STD-től)
2. A szexuális úton terjedő – HIV/AIDS is – betegségek.
Az iskolai egészségfejlesztésben esetleges a szexuális felvilágosítás. Ráadásul a téma jellegéből
fakadóan nem mindig tudják, mely részét kéne orvosnak és mely részét kellene pedagógusnak tartani. A
fiatalok érettségében is nagyok az eltérések: az egyik rendeltetésszerűen használja az óvszert, a másik
vízibombázik vele, a harmadik meg a szemét lesüti, ha szó van róla. Ezért kellene már kisiskolás kortól az
életkori sajátosságoknak megfelelően minden évfolyamban felvilágosító órát tartani.
A világon percenként 5, óránként 300, naponta 50 000 ember fertőződik meg vírussal. A vírus nem válogat. És nem tudható, hányan vannak, akinek nincs is tudomása arról, hogy vírushordozó.
Az idén az OEFI minden eddiginél előbb elküldte az AIDS elleni világnap hivatalos plakátját hírlevél
kíséretében minden magyar közoktatási intézménybe.
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







