ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Emlékezetes sikersorozat – lezárult a «Kodály országa» országos rendezvénysorozat
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Emlékezetes sikersorozat – lezárult a «Kodály országa» országos rendezvénysorozat

Emlékezetes sikersorozat – lezárult a  «Kodály országa»  országos rendezvénysorozat Tíz hazai és egy szlovákiai magyar városban járt a Kodály országa című rendezvénysorozat október 13. és december 1. között. A múlt hetekben Kecskeméten, Szolnokon, Sopronban, Győrött, Pécsett, Szegeden, Nyíregyházán, Miskolcon, Galántán, Székesfehérvárott és Budapesten 46 együttes csaknem 1600 fellépője tett meg mindent azért, hogy megvalósuljon Kodály Zoltán álma: „Legyen a zene mindenkié!”
„A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható.
Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.
Teljes lelki élet zene nélkül nincs.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
(Kodály Zoltán: Mire való a zenei önképzőkör, 1944.)

A nem mindennapi programsorozat célja az volt, hogy Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóján a Mester életműve minél több emberhez eljusson. Azért, hogy ne csak koncert- és tantermekben találkozhassunk vele, hanem olyan szokatlannak tetsző, ámde nagyon látogatott helyszíneken is, mint a bevásárlóközpontok.

A tizenegy városban tizenegyféleképp fogadták a Kodály-műveket. Volt, ahol a közös éneklés közben egybeolvadt a közönség és a kórus, máshol együtt néptáncolt idős és fiatal, rapper és komolyzenész. Voltak, akiket ebéd közben szórakoztatott a kórusok műsora, előfordult, hogy kisgyermekeket ringatott álomba, vagy biztonsági őrök figyelmét terelte el egy bársonyos hang, megint mások pedig megkönnyeztek egy-egy gyönyörű dallamot.

A Mester műveit Budapesten is együtt énekelhettük ma. Ezen a szombaton kora délelőttől késő délutánig a Westend City Center Millenniumi udvarában a Rába Dal-és Társaskör, a Budapesti Vándor Kórus, a Canticum Novum Nőikar, az Iglice Néptáncegyüttes, valamint a Törökvész úti Általános Iskola és az Andor Ilona Zeneiskola növendékei tették különlegessé a vendégek plázában töltött idejét.

Az eseményen Nagyné Varga Melinda, az OKM művészeti főosztályának vezetője és Walch Ottó, a Westend City Center igazgatója mondott köszöntőt, majd a rendezvénysorozaton fellépő kórusok között közösen kisorsolták azt a háromnapos utat, amelynek résztvevői Kodály életútjának fontosabb állomásait keresik majd föl a Felvidéken. A szerencse az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak kedvezett.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
címkék:  Kodály-emlékév
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba

Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.

Bezárás
Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá kellő ellenségkép A világsajtó részletesen taglalja a Közép-európai Egyetem, a CEU ellen indított magyar kormányzati támadást. A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemeli, hogy a CEU nemzetközileg az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem. A kormány azonban első számú közellenségnek állítja be a finanszírozót, Soros György magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt, és a beterjesztett törvényjavaslat egyes elemei a CEU ellen irányulnak – állapítja meg a cikk szerzője, aki az egész ügy magyarázatát abban véli felfedezni, hogy Orbán Viktor megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép.
Hagyományosan gazdag húsvéti programok Bécsben Ahogy a tavaszi virágok bontják szirmaikat, úgy nyílnak sorra a húsvéti vásárok az osztrák fővárosban. Április közepéig összesen 260 standnál válogathatnak az érdeklődők, a kínálat a hímes tojástól a kézműves termékeken át a különleges ínyencségekig terjed.
A tévés szolgáltatásformák közül a kábeltévék iránt a legnagyobb az igény, az érdeklődők 41 százaléka sorolta első helyre ezt a műsorszolgáltatási típust. A leggyakrabban az internet- és tévészolgáltatók díjait hasonlítanák össze az ügyfelek, amire bőven van is lehetőségük: a tízezer lakosúnál nagyobb településeken átlagosan 7 tévé- és 13 internetszolgáltató közül választhatnak az érintettek.
Csillagködbe burkolódzó hálózat Pompás névre keresztelte a Zyxel a felhőből vezérelhető hálózati eszközcsaládját: Nebula (csillagköd). Ez az új technológia a kisvállalatok számára kínál minden eddiginél egyszerűbb hálózatmenedzselési megoldást. Az új Nebula-termékválaszték egy felhőmenedzselt hozzáférési pontból (NAP), felhőmenedzselt switch-eszközből (NSW) és egy felhőmenedzselt biztonsági átjáróból áll (NSG).
Értelem kontra érzelem – boldogsághiányos Magyarország Illyés Sándorra, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kísérleti Pszichológiai Tanszékének alapítójára, a filozofikus mélységű gondolkodóra, az empirikus tudósra, a nemzetközi jelentőségű kutatóra 2003 óta minden évben megemlékeznek a karon Sándor-nap táján. Az idei tanácskozás fő témájául az affektív és kognitív találkozások jelenségét választották, vagyis értelem és érzelem együttműködését vették górcső alá.
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.
Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (4.) Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.
Keine Angst vor dem Grauen Star ’Lass das Licht herein!’, ’Hab’ keine Angst vor der OP!’ Damit wirbt die Ungarische Gesellschaft für Kunstlinsen-Implantation und Refraktive Chirurgie für den rechtzeitigen operativen Eingriff bei Grauem Star. Die Mitglieder der Gesellschaft (im Mai 2016 gegründet), lauter Augenärzte, zogen durchs Land, um für den regelmäßigen Besuch beim Augenarzt zu werben, denn der Graue Star kann in einer ambulanten OP geheilt werden.