A bécsi mentőorvosok rájöttek, hogy a gyűrűsujj akupresszúrás kezelésével elmulasztható a betegek szállítás okozta rosszulléte. Az ősi technika hatékonynak bizonyult a modern mentőautókban is: rossz közérzet, émelygés, szívdobogás-érzés esetén egyaránt segít.Naponta 400 személyt szállítanak Bécsben a mentőautók. Nagyon kevesen tudják, hogy az érintettek rosszul lesznek, ha a mentőautó hátsó, ablak nélküli részében „végighintáztatják” őket az utcákon. Alexander Kober aneszteziológus és mentőorvos a Bécsi Mentőszolgálat és a Vöröskereszt alkalmazottaival közösen keresett megoldást e problémára. „Eközben figyelembe kellett vennünk, hogy a betegszállítók nem sok mindent tehetnek a mozgó járműben”, mondta Kober. Az émelygés elleni injekció nem jöhetett számításba. Végül Kober rábukkant innsbrucki kutatók egy tanulmányára, miszerint tiroli szakorvosok koreai akupunktúrával kezelték pácienseiket a műtétek után, és ezzel jelentősen csökkentettek olyan tüneteket, mint az émelygés és a hányinger. „Bár a nyugati orvoslás megrögzött híve vagyok, ezt mégis ki akartam próbálni”, vallja a mentőorvos.
Az első nehézséget a mozgó jármű jelentette, hiszen ott nem lehet a betegeket tűvel kezelni. Az orvosok ezért az akupresszúra mellett döntöttek: az akupunktúrás pontokat nem tűvel szúrják meg, hanem enyhe nyomással ingerlik.
Mindkét betegcsoport részletes tájékoztatást adott közérzetéről a szállítás előtt és után. Az adatok kiértékelése bizonyította, hogy a régi technika a modern mentőautókban is hatékony. A rossz közérzet, az émelygés érzése a helyesen kezelt pácienseknél egyértelműen gyengébben mutatkozott meg, mint a kontrollcsoportnál. Az erős szívdobogás szubjektív érzése is lényegesen gyengébben jelentkezett az első csoportnál, mint a helytelenül kezelteknél. Nem csoda, hogy a helyesen kezelt betegek általános közérzete és elégedettsége jobb volt, mint a kontrollcsoport szállítottjaié.
Az orvosok a hatásmechanizmus vizsgálatakor abból indulnak ki, hogy a K-K9 pont akupresszúrás (vagy akupunktúrás) kezelése az idegvégződések ingerlését idézi elő. Ezek tovább vezetik a jelzést a gerincvelőbe, a középagyba és a hipotalamuszba.
Válaszként ezek az agyterületek hasznos hírvivő anyagok – endorfinok, neurotranszmitterek – egész sorát bocsátják ki. Az endorfinok révén jobb lesz a hangulatunk, a neurotranszmitterek – a szerotonin és az epinefrin – pedig lefékezik a beáramló stresszjelzéseket.
A módszerünk olcsó és könnyen megtanulható – állapítja meg Kober. Az adott akupresszúrás terület viszonylag széles, ezért még nem nyugodt körülmények között történő szállítás esetén is jól megtalálható.
A Vöröskeresztnél gyorsan elterjedt a kezelés hatékonyságának híre. A bécsi betegszállítóknál a szükséges akupresszúrás felszerelés ma már minden egyes jármű alapfelszereléséhez tartozik.
Ez a kezelés egyébként nemcsak a betegeknek, hanem a betegszállítóknak és a mentőorvosoknak is jól jön. Maga Kober ugyancsak élvezi a módszer jótékony hatását, hiszen korábban a mentőautó hátsó részében utazva rendszeresen rosszul lett, hányingere támadt. Ezt megelőzendő, ma már ő is akupresszúrás golyókkal a kezén utazik a mentőautóban.
(Forrás: Der Standard, németből fordította Mészáros Csilla )
Terméketlenség és meddőség kezelése a hagyományos kínai orvoslás szerint
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







