ÉRDEKEL AZ ÚJ INFOVILÁG
 Mofetta, az érbetegek reménye – Mátraderecske OEP-döntésre vár
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Mofetta, az érbetegek reménye – Mátraderecske OEP-döntésre vár

Mofetta, az érbetegek reménye – Mátraderecske OEP-döntésre vár Az érbetegségek egyik leghatékonyabb kezelési formája a szén-dioxid-gázfürdő – derül ki a Magyarország egyetlen természetes szén-dioxid-gázfürdőjében végzett vizsgálat megállapításaiból. A felmérésbe bevont kétszáz, súlyos állapotú beteg több mint 90 százalékánál sikerült egészségjavulást elérni. Mátraderecske Önkormányzata bízik abban, a területén feltörő gyógygáz alkalmazását ez évtől az OEP is felveszi a támogatott kezelések körébe, s ezzel több százezer hazai érbeteg reménykedhet a gyógyulásban.

Lezárult az a felméréssorozat, amely két évvel ezelőtt kezdődött az önkormányzati beruházásból létesített mátraderecskei gázfürdőben. A kétszáz súlyos állapotú beteg bevonásával végzett vizsgálat bebizonyította: a falu területén feltörő szén-dioxoid-gáz gyógyító alkalmazása az érbetegségek leghatékonyabb kezelési formája. A résztvevők több mint 90%-ának jelentős állapotjavulását eredményezték a kezelések.

A vizsgálatok kimutatták: a szárazfürdő hatására csökkent a kórházi kezelések száma, a betegek 94 százaléka részben vagy teljesen megszabadult a súlyos érszűkület okozta kínzó fájdalmaktól. A kezeltek több mint 90 százaléka járástávolságának jelentős növekedését érte el, 54 százaléka az addig rendszeresen szedett gyógyszerek mennyiségét jelentősen csökkenteni tudta. A kedélyállapot javulásáról 90, a teljesítőképesség növekedéséről 76, a lábzsibbadás érzetének csökkenéséről 69 százalékuk nyilatkozott. A fürdő állapotjavító hatása viszonylag tartós. A betegek zöme fél-egy évig érezhetően és látványosan jobban van, és mellékhatásokról eddig egyetlen kezelésen részt vett személy sem számolt be – mondta el dr. Gyetvai Gyula, a mátraderecskei gyógycentrum igazgatója.

Magyarországon jelenleg évente hétezer amputációt végeznek érrendszeri problémák következtében, mely érték százezer lakosra vetítve háromszorosa a nyugat-európai műtétek számának. Becslések szerint hazánkban 800 ezer artériás érbeteg él, minden második állapota súlyos. A természetes szén-dioxi-gyógygáz (mofetta) nem csak az érszűkület kezelésében javallott, segítséget nyújthat az érelmeszesedésben, magas vérnyomásban szenvedőknek is – hangoztatta dr. Gyetvai Gyula.


Magyarországon az eljárás még orvosi körökben sem kellően ismert, pedig a szélesebb körű használat számtalan kórházban töltött napot és sok költségesebb kezelést válthat ki, ami évente sokmilliós megtakarítást jelentene az egészségügy számára.

Az ausztriai mofetta − az üzleti biztosítók által támogatott kezelésnek, és az uniós biztosítók keresztfinanszírozásának köszönhetően – minden évben rekordlátogatottságot és bevételt könyvelhet el. Az erdélyi mofetta is igen népszerű a gyógyulni vágyó érbetegek körében, mivel a kezelést támogatja a román egészségügy.


A mofetta hatásmechanizmusa

A felszívódó gáz hatására a bőrerek lokálisan kitágulnak, a kapilláris keringés fokozódik, az áramlási sebesség nő. Ezeket a haemodinamikai változásokat kapillármikroszkópos vizsgálatok jól demonstrálják, de a perifériás érreakció a „fürdés” alatt az érintkező bőrfelületen szabad szemmel is látható. A keringésbe jutó széndioxidnak általános hatásai is vannak. A vénás- és nyirokvisszaáramlás fokozódik, a vérraktárak kiürülnek, különböző mérési eredmények alapján 250-1300 ml-rel több vér jut a keringésbe. A szív verő- és percvolumene körülbelül 30 százalékkal nő, a koronáriák kitágulnak, a pulzusszám gyérül, a vérnyomás 20-25 Hgmm-rel mérséklődik. Végeredményben a széndioxid hatására a keringés teljesítménye nő, a vérelosztás a perifériás cirkuláció szempontjából is kedvezőbbé válik.

 

további hírek Mátraderecskéről

Forrás: Infovilág
Az olvasók szerint a cikk hasznossága
(7)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Olvasta már?
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba

Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.

Bezárás
Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá kellő ellenségkép A világsajtó részletesen taglalja a Közép-európai Egyetem, a CEU ellen indított magyar kormányzati támadást. A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemeli, hogy a CEU nemzetközileg az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem. A kormány azonban első számú közellenségnek állítja be a finanszírozót, Soros György magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt, és a beterjesztett törvényjavaslat egyes elemei a CEU ellen irányulnak – állapítja meg a cikk szerzője, aki az egész ügy magyarázatát abban véli felfedezni, hogy Orbán Viktor megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép.
Hagyományosan gazdag húsvéti programok Bécsben Ahogy a tavaszi virágok bontják szirmaikat, úgy nyílnak sorra a húsvéti vásárok az osztrák fővárosban. Április közepéig összesen 260 standnál válogathatnak az érdeklődők, a kínálat a hímes tojástól a kézműves termékeken át a különleges ínyencségekig terjed.
A tévés szolgáltatásformák közül a kábeltévék iránt a legnagyobb az igény, az érdeklődők 41 százaléka sorolta első helyre ezt a műsorszolgáltatási típust. A leggyakrabban az internet- és tévészolgáltatók díjait hasonlítanák össze az ügyfelek, amire bőven van is lehetőségük: a tízezer lakosúnál nagyobb településeken átlagosan 7 tévé- és 13 internetszolgáltató közül választhatnak az érintettek.
Csillagködbe burkolódzó hálózat Pompás névre keresztelte a Zyxel a felhőből vezérelhető hálózati eszközcsaládját: Nebula (csillagköd). Ez az új technológia a kisvállalatok számára kínál minden eddiginél egyszerűbb hálózatmenedzselési megoldást. Az új Nebula-termékválaszték egy felhőmenedzselt hozzáférési pontból (NAP), felhőmenedzselt switch-eszközből (NSW) és egy felhőmenedzselt biztonsági átjáróból áll (NSG).
Értelem kontra érzelem – boldogsághiányos Magyarország Illyés Sándorra, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kísérleti Pszichológiai Tanszékének alapítójára, a filozofikus mélységű gondolkodóra, az empirikus tudósra, a nemzetközi jelentőségű kutatóra 2003 óta minden évben megemlékeznek a karon Sándor-nap táján. Az idei tanácskozás fő témájául az affektív és kognitív találkozások jelenségét választották, vagyis értelem és érzelem együttműködését vették górcső alá.
Élet és halál: gyorsítandó az új gyógyszerek befogadása az ártámogatásba Senki nem tudja, hányan halnak meg azért, mert nem jutnak idejében olyan létező és hatásos gyógyszerekhez, amelyekkel sikeresen kezelik a rákos betegeket. A bürokrácia húzza az időt. Az új és hatásos onkológiai gyógyszerek befogadása az ártámogatásba rendkívül hosszú időbe telik Magyarországon.
Az újságíró archívumából: A berlini falról – kissé másképpen (4.) Tatár Imre: a magyar külpolitikai újságírás doyenje, miként mondani szokták: "nagy öregje". De lehet-e öreg egy olyan 97 esztendős kolléga, aki nyugállományba vonulása óta mást sem tesz, mint folytatja a hivatását. Ír. Az örökifjú Aranytoll-életműdíjas újságíró – az Infovilág szerkesztőségének felkérésére – néhány folytatásban olvasóink rendelkezésére bocsátja szerfölött gazdag archívumának egyik dossziéját, amely a berlini falépítésről és következményeiről szól.
Keine Angst vor dem Grauen Star ’Lass das Licht herein!’, ’Hab’ keine Angst vor der OP!’ Damit wirbt die Ungarische Gesellschaft für Kunstlinsen-Implantation und Refraktive Chirurgie für den rechtzeitigen operativen Eingriff bei Grauem Star. Die Mitglieder der Gesellschaft (im Mai 2016 gegründet), lauter Augenärzte, zogen durchs Land, um für den regelmäßigen Besuch beim Augenarzt zu werben, denn der Graue Star kann in einer ambulanten OP geheilt werden.