nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Játék a zenével: terápia sérült gyermekeknek

A Gézengúz Alapítvány új zeneterápiás foglalkozásokat vezetett be a sérült kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó budakalászi központjában, a Cseppek Házában. Az alapítvány a "Segíthetek? – MOL Gyermekgyógyító program" egyik nyertese volt tavaly, és a támogatás segítségével elektromos zongorát és hangszereket tudott beszerezni.
A Gézengúz Alapítvány 1990-ben kezdte működését dr. Schultheisz Judit orvos kezdeményezésére, és krónikusan beteg, idegrendszeri sérült, mozgásszervi zavarokkal küzdő csecsemők és kisgyermekek kezelésével foglalkozik orvosi, terápiás és gyógypedagógiai fejlesztő rendszerben.

A gyermekek és családjaik komplex segítséget kaphatnak az alapítvány munkatársaitól a gyerekek mozgásának, értelmi és szociális készségeinek valamint kommunikációjuk, érzelemkifejezésük és a kreativitásuk fejlesztésében. Az alapítvány az országban három helyen, Budapesten, Budakalászon és Győrött működteti központjait.

A Gézengúz Alapítvány egyik nyertese volt a "Segíthetek? – MOL Gyermekgyógyító program" 2007. évi pályázatának. A program csaknem negyvenmillió forinttal támogatta a krónikusan beteg és fogyatékos gyermekek számára művészet- és élményterápiás foglalkozásokat szervező nonprofit szervezeteket. Az alapítvány azért nyújtotta be pályázatát, mert zeneterápiás programmal kívánta bővíteni komplex terápiás kínálatát. A támogatás segítségével elektromos zongorát és fejlesztő feladatokra használható hangszereket szereztek be, valamint nemzetközi képzettséggel és tapasztalatokkal is rendelkező zeneterapeutát tudnak alkalmazni a foglalkozások során.

A zeneterápia a korai fejlesztésben az egyénre szabott programok fontos része, szükségességét, eredményességét kutatások és tanulmányok bizonyítják. Az új módszer a többi terápiától eltérő új elemek használatával lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző fejlesztési célok a gyerekek számára motiváló és érdekes tevékenységen keresztül valósuljanak meg. A terápiás programban a születési károsodott 2-8 éves gyermekek és családjaik vesznek részt, mintegy nyolcvanan. Az alapítvány szellemiségének megfelelően a szülők bevonására is lehetőség nyílik az egyéni és a csoportos üléseken.

A közös zenélés terápiás célja a kommunikációs készség fejlesztése, az önbizalom növelése, valamint a sérülés következményeként kialakuló érzelmi sérülések kezelése. A zeneterápia során külön hangsúly kerül a zenére, a hangadásra és hangkeltésre, amelyek nemcsak alapjai az érzelmek kifejezésének és a kommunikációnak, de gazdag inger- és örömforrást is jelentek.

A különféle feladatokat a szakemberek a gyerekek egyéni fejlesztési programjainak megfelelően állítják össze. A zeneterapeuta csoportban dolgozik, munkáját pszichológus, gyógypedagógus, pszichopedagógus-művészetterapeuta segítik.

A zeneterápiára egyéni és csoportos ülések formájában is lehetőség nyílik. A csoportos terápiás foglalkozásokon a sérült gyerekek segítőikkel vagy szüleikkel együtt vesznek részt. Az alapítvány lehetőséget ad arra is, hogy a sérült gyerekek egészséges testvérei külön foglalkozásokon vegyenek részt.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
UNICEF-állásfoglalás a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásról – megelőzés, gyermekvédelem, gyermekjogok az igazságszolgáltatásban A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. 
Ifjúsági Károly-díj: görög alkotás az első, magyar dokumentumfilm a harmadik Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. 
A gazdaság tükre az építőipar: folyamatos termeléscsökkenés Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Megnyílt a Virtuális Utazás Kiállítás Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Zöld irányba folynak az EU-pénzek? Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Hazátlanul: fotókiállítás Budapesten a hontalanokról Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
Pertti Kurikka Névnapja és a Punk szindróma A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
George-Clooney-Blick löst Misstrauen aus Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.