Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Néprajzi Múzeumban köszöntötte a 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia résztvevőit. Vasárnap óta 68 ország legjobb fiatal vegyészei versenyeznek Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A rendezvény szervezésében részt vesz a centenáriumát ünneplő Magyar Kémikusok Egyesülete is.Hiller István a köszöntőjében hangsúlyozta: „Magyarországnak nincsenek arany- vagy olajmezői. Olyan ország a mienk, ahol a tudásnak, az innovációnak van történelmi múltja, jelene és jövője. Ünnep számunkra, ha a világ fiatal tudósai megtisztelik hazánkat.”
A szaktárca vezetője kitért arra is, hogy az idén ünnepeljük Magyarországon a reneszánsz évét: „A reneszánsz nemcsak a múlt, hanem egy gondolkodásmód: hogyan tudjuk a jövőt a jelenben tervezni” – mondta Hiller, s reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi diákolimpia résztvevői a verseny élménye mellett más kellemes emlékeket is hazavisznek magukkal – pozitív képet alkotva az országról.
A 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia eredményhirdetése július 20-án, vasárnap délután lesz az ELTE Gömbaulájában.
Bővebb információkat találnak itt a Diákolimpiáról.
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







