nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Magyar diáksiker a Google marketingversenyén

Negyvenhét ország 1650 csapata vett részt a világ egyik legnagyobb egyetemi versenyén. A Google Online Marketing Challenge vetélkedőjén a budapesti Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának (MÜTF) csapata bejutott a térség három legjobbja közé.

A Google versenyének segítségével a felsőoktatásban részt vevő diákok életszerű tapasztalatokat is szerezhettek. A rendelkezésre bocsátott 200 dolláros AdWords-kuponok segítségével a fiataloknak egy helyi cég online marketingkampányát kellett megtervezniük, a követendő értékesítési stratégiát meghatározni, az eredményeket kiértékelni, végül javaslatokat kellett kidolgozniuk a cég jövőbeni marketingjére vonatkozóan.

A MÜTF diákjai a használt számítástechnikai eszközök eladásával és kölcsönzésével foglalkozó Reconet Kft.-t választották ki, amely weboldalán keresztül bonyolítja le üzleti tevékenységét.


A hirdetési költségek a korlátozott költségvetés és a magas kereslet miatt úgy volt beállítva, hogy a verseny teljes időtartamában, három hétig fusson a kampány. A csapattagoknak meglehetősen kevés ismerete volt az AdWords használatáról, de lehetőséget kaptak a gyakorlásra. Tehetségüket és az AdWords program mérhetőségét és hatékonyságát jól mutatja, hogy igencsak eredményes kampányt alakítottak ki. A Reconet Kft. az ő "hadjáratuknak" köszönhetően három hét alatt akkora forgalmat realizált, mint korábban egy év alatt. A nyertes magyar csapat három napot tölthet a négycsillagos Hotel Karos SPA szállodában, amelyhez gyógy- és egészségcentrum is kapcsolódik.

A Google vezetői eredetileg úgy gondolták, hogy legfeljebb 200 csapat fog részt venni a versenyen; terveikkel ellentétben viszont 1650 csapat mintegy 8500 diákja küzdött meg egymással. Többségük ügyesen bizonyította be, hogy mennyire gazdaságos és felhasználóbarát a Google online hirdetési rendszere, az AdWords. A hallgatók nagymértékben fel tudták lendíteni egy helyi kisvállalkozás internetes látogatottságát mindössze három hét alatt.

Az egész világra kiterjedő megmérettetésen a következő csapatok bizonyultak a kiemelkedően jónak:

– a Nyugat-Ausztráliai Egyetem csapata, amely egy falmászó terem kampányát vitte sikerre;
– a Berni Egyetem diákjai, akik egy svájci utazási iroda forgalmát lendítették fel;
– a Pennsylvaniai Állami Egyetem csapata, amely egy turisztikai  weboldalra csábított új látogatókat;
– az Ausztrál Üzleti Szakiskola diákjai egy kaliforniai pékség számára készítették el kampányukat.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
UNICEF-állásfoglalás a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásról – megelőzés, gyermekvédelem, gyermekjogok az igazságszolgáltatásban A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. 
Ifjúsági Károly-díj: görög alkotás az első, magyar dokumentumfilm a harmadik Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. 
A gazdaság tükre az építőipar: folyamatos termeléscsökkenés Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Megnyílt a Virtuális Utazás Kiállítás Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Zöld irányba folynak az EU-pénzek? Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Hazátlanul: fotókiállítás Budapesten a hontalanokról Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
Pertti Kurikka Névnapja és a Punk szindróma A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
George-Clooney-Blick löst Misstrauen aus Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.