nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Olvasd, amit én hallok! – nagy értékű Pannon-adomány

Olvasd, amit én hallok! – nagy értékű Pannon-adomány Az év legnagyobb értékű informatikai jótékonysági adományát vehette át ma délelőtt Mecsné Fullajtár Ildikó elnök a HARKE, a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete számára Ove Fredheimtől, a Pannon vezérigazgatójától. A 25 millió forintos csekk (igen nagy valószínűséggel) fedezi az USA-ban kifejlesztett Eclipse alkalmazás honosításának befejezését és öt beszédíró-gyorsíró oktatását 2009 nyár végéig.

Az adományt átnyűjtotta:## Ove Fredheim (Pannon).Az adományt átnyűjtotta:
Ove Fredheim (Pannon).
A zseniális módszer és szellemes műszaki megoldás révén lehetőség nyílik arra, hogy hallássérültek, siketek számára még élhetőbbé tegyük a világot. A készülék (nagyon hasonlít a vakok írógépére) és a szoftver –   miután a halló ember megtanulta a kezelését – még tágabbra nyithatja a világot a fogyatékkal élő embertársaink számára, ugyanis valós időben lehet vele, például, tévéműsorokat, előadásokat feliratozni (pontosabban aláiratozni), az oktatás valamennyi szintjén és formájában tanítani (a feltétel az olvasni tudás!), jegyzőkönyveket, orvosi leleteket stb. készíteni. A hallássérültek kommunikációját segítő gyorsírógép néhány billentyűjével és a billentyűk értő kombinációjával minden szó leírható. Az impulzusokat számítógépes program alakítja át tökéletesen olvasható és érthető szöveggé. Megalkotóinak anyanyelvén, angolul kiválóan működik, remélhetőleg a magyar változat sem várat már sokáig magára.

Az adományt átvette:## Mecsné Fullajtár Ildioó (HARKE).Az adományt átvette:
Mecsné Fullajtár Ildioó (HARKE).
Ezt a szoftverhonosítást kezdte el és szorgalmazza a HARKE, a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete, ám kellő anyagiak hiányában "a kommunikációs akadálymentesítési" munka félbeszakadt. A Pannon karácsonyi adománya révén (nagyjából ennyi pénzt költene a társaság az ügy- és üzletfelei évvégi megajándékozására, ami immár évek óta elmarad a cég jótékony célú aktivitása miatt) minden valószínűség szerint a jövő év első felére sikerül befejezni a számítógépprogram magyarítását, közben megveszik az első eszközöket is, és elkezdődhet azok képzése is, akik az élőbeszéddel szinkronban írják-tolmácsolják az elhangzottakat azoknak, akik a csend világában élnek.

Lehet, hogy sokak, mindenekelőtt az egészségesek számára "nagy szavak", ám ez a valóság és a cél: a hallássérültek általános társadalmi integrációjáról van szó, része az e-befogadás évében (és remélhetőleg a közeli és távolabbi jövőben) megvalósuló igyekezetnek, a társadalom valamennyi tagja digitális felzárkóztatása előmozdításának.


 

 

A 25 millió forintos A 25 millió forintos

A HARKE (Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete) öt éve alakult meg. Alapító tagjai sikeres hallássérültek. Fontosnak tartják a minőségi szolgáltatások fejlesztését. Az eddigi programok között a hallássérültek számára kommunikációjukat karbantartó tréningek, munkaerőpiaci reintegrációs képzések (például az IT-mentor projekt), tolmácsolási (orális-, jelnyelvi- és írótolmácsolás) szolgáltatások fejlesztése, felnőtt hallássérültek digitális írástudás oktatása jelnyelven szerepeltek.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
UNICEF-állásfoglalás a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásról – megelőzés, gyermekvédelem, gyermekjogok az igazságszolgáltatásban A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. 
Ifjúsági Károly-díj: görög alkotás az első, magyar dokumentumfilm a harmadik Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. 
A gazdaság tükre az építőipar: folyamatos termeléscsökkenés Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Megnyílt a Virtuális Utazás Kiállítás Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Zöld irányba folynak az EU-pénzek? Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Hazátlanul: fotókiállítás Budapesten a hontalanokról Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
Pertti Kurikka Névnapja és a Punk szindróma A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
George-Clooney-Blick löst Misstrauen aus Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.