nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Kitüntetések az Akadémián – az idei legméltóbbak

Magyar Köztársasági Érdemrend és -érdemkereszt kitüntetésben részesült a tudományos élet és a kutatói munkát segítő intézmények több jeles képviselője. A március 15. alkalmával ma délben rendezett akadémiai ünnepségen az MTA elnöke adta át a kitüntetéseket.

Pálinkás József akadémiai elnök kiemelte: külön-külön s együtt is többet kell tennünk hazánk sikeréért, társadalmunk boldogulásáért. Bíznunk kell a jövőben, s elérni, hogy hitünk, igyekezetünk valóra váljék. A kitüntetettek nevében Knoll Imre, a Szent István Egyetem professzor emeritusa köszönte meg az elismerést. Elmondta: tudásuknak, erejüknek megfelelően tovább dolgoznak a tudományért, a gazdaságért, a társadalomért.

Előtérben néhányan a kitüntetettek közül: Dávid Ferenc, Knoll Imre, É. Kiss Katalin és Buday László.Előtérben néhányan a kitüntetettek közül: Dávid Ferenc, Knoll Imre, É. Kiss Katalin és Buday László.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét Buday László, É. Kiss Katalin és Knoll Imre, Lovagkeresztjét Dávid Ferenc és Péteri Zoltán; a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet Ábrahám Tamás, Benussi Silvio Antonio, Somogyi Istvánné és Vidovszky István; az Ezüst Érdemkeresztet pedig Tőzsér Sándor, Domboróczki Gyula, Kerék Károlyné és Pápai Jánosné vehette át.

Buday László, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet egyetemi tanára, a tirozin kinázokkal működő jelátviteli pályák vizsgálatával elért kutatási eredményeiért, a felsőoktatásban vállalt szerepéért, a hazai kutatási és innovációs folyamatok segítésében játszott kiemelkedő közéleti tevékenységéért és szervező munkájáért, továbbá nemzetközi szinten is elismert tudományos munkásságáért részesült elismerésben.


É. Kiss Katalin, az MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos tanácsadója, az MTA levelező tagja; a magyar nyelven megfigyelt jelenségekből levont következtetéseiért, az egyetemes emberi nyelvre vonatkozó tudás gazdagításában elért eredményeiért, valamint a mondattan elméletének fejlesztésében és a magyar nyelv szerkezetének leírásában nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatásaiért vehette át a kitüntetést.

Knoll Imre megköszöni a kitüntetést.## Mellette Csépe Valéria az MTA főtitkár-helyettese.Knoll Imre megköszöni a kitüntetést.
Mellette Csépe Valéria az MTA főtitkár-helyettese.
Knoll Imre, a Szent István Egyetem professor emeritusa, az MTA doktora a kelet-közép-európai térségben Magyarország "logisztikai központtá" alakulásában játszott kiemelkedő szerepéért, a logisztika tudományában elért hazai és nemzetközi eredményeiért, továbbá e szakterület kiváló műveléséért és sikeres elterjesztéséért kapta az elismerést.

Dávid Ferenc, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a hazai építészettörténeti kutatásban, az elméleti és gyakorlati műemlékvédelemben kifejtett kiemelkedő munkásságáért, valamint Sopron és az egész ország számos műemlékének helyreállításáért kapta a kitüntetést.
Péteri Zoltán az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, az összehasonlító jog területén kifejtett iskolateremtő tevékenységéért, valamint évtizedeken át kiemelkedő színvonalon végzett hazai és nemzetközi tudományos munkásságáért részesült elismerésben.

Ábrahám Tamás, az MTA Szegedi Biológiai Központ Műszerfejlesztési és Javítási Osztályának vezetője, a Biológiai Központban, valamint más kutatóhelyeken és egyetemeken működő eszközök kifejlesztésében játszott irányító szerepéért, kiemelkedő, eredményes és példaértékű szakmai munkájáért kapott kitüntetést.
Benussi Silvio Antonio, az MTA Kémiai Kutatóközpont gazdasági igazgatója, gazdasági vezetőként végzett példamutató, lelkiismeretes és magas színvonalon végzett munkájáért, a kutatóközpont eszközeinek korszerűsítésében elért eredményeiért vehette át az elismerést.

Somogyi Istvánné, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóntézet gazdasági igazgatója a kKutatóintézet kutatási eredményeinek spin-off, illetve start-up cégek alapításában, licencátadással történő hasznosításában való közreműködéséért, továbbá gazdasági igazgatóként végzett kiemelkedő munkájáért kapta a kitüntetést.

Vidovszky István, az MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese és Tőzsér Sándor, az MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet Reaktor Üzemének vezetője a Budapesti Kutatóreaktor kiégett fűtőelemeinek elszállítása előkészítésében és végrehajtásában végzett kiemelkedő munkájáért részesült elismerésben.

Domboróczki Gyula, az MTA Mátrafüredi Akadémiai Üdülő vezetője az üdültetés területén végzett magas színvonalú, kimagasló szakértelemmel, példamutató hozzáértéssel és lelkiismeretesen végzett szakmai munkájáért és vezető tevékenységéért, valamint a vezetése alá tartozó jóléti intézmények fejlesztéséért, működésük gazdaságossá tételében kifejtett eredményeiért vehette át a kitüntetést.

Kerék Károlyné, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet munkaügyi osztályvezetője, több mint négy évtizedes, kimagasló szakértelemmel és színvonalon végzett intézeti és vezetői tevékenysége elismeréséért, továbbá az intézet és a munkatársak iránti különös felelősségérzettel és empátiával gyakorolt munkájáért kapott elismerést.

Pápai Jánosné, az MTA Titkársága pénzügyi főosztály vagyongazdálkodási osztálya főmunkatársa, az Akadémia intézményhálózatában és a mindenkori kincstári és állami ellenőrző szerveknél, a beruházásokkal kapcsolatos szakmai munkája során általános elismertséget kapott tevékenységéért, hosszú éveken keresztül az Akadémiáért végzett szakmai munkájáért és emberi helytállásáért részesült kitüntetésben.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Nőttek az ipari termelői árak, gyengült a forint júniusban Az ipar belföldi értékesítési árai 2010 júniusában az előző havihoz mérten egy, a 2009. júniusival összehasonlítva 9,2%-kal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2010. májusinál 1,8, a 2009. júniusinál 4,7%-kal voltak magasabbak. A belföldi és az exportár változásának eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,4, az egy évvel korábbihoz mérten 6,9%-kal nőttek.
Szívesen időznek Ausztriában a magyarok Kedvező meglepetésekkel szolgált az idei előnyári idény: egyaránt virágzott a városi és a belföldi turizmus. A meglehetősen nehéz körülmények ellenére (rossz időjárás, elhúzódó gazdasági válság, futball-világbajnokság) a május-júniusi időszakban a vendégérkezések száma 3,1%-kal, a vendégéjszakák száma 0,3%-kal nőtt Ausztriában.
easyJet: a vulkánkitörés ellenére is nőtt a bevétel Az easyJet negyedéves bevétele 5,3 százalékkal emelkedett, annak ellenére, hogy az izlandi vulkánkitörés, illetve hamufelhő miatt nagy zavarok, leállások alakultak ki Európa-szerte. „Az éves nyereségünk a jelenlegi árfolyamon és benzinárak mellett 100–150 millió font körül várható” – jelentette ki Carolyn McCall, az easyJet frissen, négy héttel ezelőtt kinevezett vezérigazgatója.
Fujitsu Primergy TX100 S2: nulla wattos szerver A Primergy TX100 S2 bevezetésével a Fujitsu rendkívül energiagazdaságos szervert kínál pc-áron. A rendszer ideális azoknak a kis- és középvállalatoknak, amelyek az IT-feladatok (pl. hálózati nyomtatás, adatarchiválás, hálózati meghajtók kiosztása) korszerűsítésével kívánják növelni irodai környezetük hatékonyságát. A gyártó szerint kedvező ár–teljesítmény-arányú, nulla wattos technológia minimális energiafogyasztással szorítja még alacsonyabb szintre az informatikai működés költségeit.
Erkel-műveket adnak elő közösen magyar és német zenész fiatalok Ines Seeger, Németország budapesti nagykövetségének sajtóattaséja arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a sonthofeni ifjúsági fúvószenekar (Jugendblaskapelle Sonthofen) és a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának kapcsolata legújabb eseményeként augusztus 2-től két hétre a balaton-parti városba érkezik a sonthofeni együttes, hogy magyar cserepartnerével közösen próbáljon és koncertezzék. A csereprogram tavaly kezdődött, a magyar fiatalok németországi viszontlátogatására jövőre kerül sor.
A Xerox új, a ColorQube 9200 sorozathoz fejlesztett web-alapú Print Advisor szoftvere a gazdaságos nyomtatásra vonatkozó tanácsokkal látja el a használót, betekintést kínál az adott hálózaton lévő nyomtatók és multifunkciós berendezések megtakarítási és optimalizálási lehetőségeibe is. A szoftver előtérbe helyezi a környezetkímélő működést is, és használat közben folyamatosan tájékoztatja a használókat nyomtatási szokásaik környezeti hatásairól.
Art brut lélektérképek a Tabánban – alkotás, terápia, művészet? Ez a kérdőjelesen megfogalmazott gondolatkör foglalkoztatta annak a kerekasztal-beszélgetésnek a résztvevőit is, akik Csák Erika, a Művész-szerda szervezőjének moderálásával egyfelől szakemberként, mint Bereczky Lóránd, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott igazgatója, Kovács Emese, a Budapest Art Brut Galéria igazgatója, dr. Gerevich József pszichiáter, művészet-patológus, és dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke, másfelől újságíróként, érintett alkotó-páciensekként, és más érdeklődőkként cserélték eszmét a témáról. 
Ungarns Erbe in Flugbildern – Wanderausstellung und Album Georg Gerster, 1928, Schweiz. Der nicht nur in Fachkreisen geschätzte Flugbildphotograph stellt zurzeit im Foyer der Ungarischen Kulturstiftung im Budaer Burgviertel aus.