Érdekes változásokat hozhat a roaming-díjakat és -feltételeket szabályozó európai uniós rendelet az sms-ek piacán azzal, hogy mostantól egyes helyzetekben olcsóbban lehet külföldről sms-t küldeni, mint itthonról.Az Európai Parlament által elfogadott rendelet maximálja az unión belül fogadott és kezdeményezett hívások kis- és nagykereskedelmi díját is. Sajnos, a magyar szolgáltatók mindegyike egységesen a legmagasabb díjat használja, így valódi verseny nem alakult és alakul ki a kisfogyasztói piacon. A SciamuS (önmeghatározása szerint) Magyarország vezető távközlési tanácsadó cégének tapasztalatai alapján azonban a nagy ügyfeleknek a szolgáltatók hajlandók kedvezményeket adni, így kellő alku után akár 10%-os kedvezmény is elérhető.
A rendelet szabályozza továbbá az unión belüli sms roaming-díjainak kis- és nagykereskedelmi maximált árát is. A nagykereskedelmi ár maximuma a rendelet értelmében 4 eurocent, ami kevesebb, mint 11 forint. A hazai gyakorlatban a szolgáltatók egymást közt a belföldi sms-ekért 14,40 Ft-t számláznak. Az új rendelettel az a helyzet állt elő, hogy az EU-n belül, de külföldről küldött sms olcsóbb lehet, mint az itthon küldött. Ha a szolgáltatók nem csökkentik az áraikat, akkor a nagy sms-forgalmat lebonyolító ügyfelek (pl. bankok) számára reális alternatíva lehet külföldi szolgáltatón keresztül indítani a belföldi sms-eket. Egyébként egyes kisfogyasztói csomagok esetében is előfordulhat, hogy olcsóbb külföldről sms-ezni, mint itthon.
A mobil adatroaming kapcsán a rendelet kizárólag a nagykereskedelmi árakat szabályozza. Így a magyar szolgáltatók kiskereskedelmi áraira nincs előírás, aminek hatására az árak változatlanok maradtak, illetve egyikük (a T-Mobile) emelte azt. További fontos változás az unión belüli, de külföldön kezdeményezett adatforgalommal kapcsolatban az elszámolási egység, amely 1 kByte-ra változott. Ez azoknak kedvez, akiknél a tranzakciók száma magas, de a forgalom mértéke igen alacsony, ilyenek például a logisztikai cégek gépjármű-követési rendszerei. Más nagy fogyasztók is tudnak profitálni az új helyzetből, főleg hosszútávon.
Bedő Erik, a SciamuS tanácsadója elmondta: „A rendelet jó irányba viszi a piacot, még akkor is, ha sok tennivaló lenne ezt követően is. A SciamuS ügyfelei a legkülönfélébb üzleti ágazatokban működnek, van, akinek kedvez a rendelet, van, akinek kevésbé. Mivel a rendelet az európai roamingra vonatkozik, azoknak előrelépés, akik sokat kereskednek az EU-n belül. Sajnálatos, azonban, hogy a szolgáltatók maguktól nem keresik a rugalmas, ügyfélbarát megoldásokat, ehhez európai uniós szabályok kellenek. Mivel azonban az adatroaming tekintetében nem történt haladás, így a hazai szolgáltatók sem változtatnak, és ez továbbra is gátja a valódi fejlődésnek, fejlesztésnek.”
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







