nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Kálvin (és Szenci Molnár Albert) főműve hasonmás kiadásban

Kálvin (és Szenci Molnár Albert) főműve hasonmás kiadásban A svájci reformátor, Kálvin János (1509–64) születésének ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett Kálvin-évben számos kiállítás, program által ismerhették meg az érdeklődők a humanista tudós életét, valamint a reformáció történetét. A Kálvin-év zárásaként az Országos Széchenyi Könyvtárban ma bemutatták Kálvin Institutio Christianae Religionis (A keresztyén vallás alapvonalai) című főművének Szenci Molnár Albert fordításában 385 évvel ezelőtt megjelentetett eredetijét, és most kiadott magyar hasonmását is.

Kálvin János.Kálvin János.
A francia származású Jean Calvin, aki atyjaként tisztelte Luthert, reformátori tanításait először 27 éves korában, 1536-ban foglalta össze apologetikus célzattal, a vallásukért üldözött párizsi hittársai védelmében. Az Institutio Christianae Religionis-t I. Ferenc francia királynak ajánlva a svájci Bázelban jelentette meg. Munkáját a következő esztendőkben többször is kiadta átdolgozott, bővített formában latin, majd francia nyelven, míg végül a mű 1559-ben nyerte el végleges formáját Robertus Stephanus genfi kiadásában.

Első magyar nyelvű fordítását Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megbízásából Szenci Molnár Albert költő, író, fordító, a késő reneszánsz protestáns művelődés kiemelkedő alakja készítette el. A közel 1600 oldalas mű a harmincéves háború idején, 1624-ben Hanauban (Hanovia) jelent meg „Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás” címmel. Így a nemzet könyvtárában őrzött egyik eredeti példányát, és az OSZK, a Balassi Kiadó és az Akadémia Irodalomtudományi Intézete által szerkesztett Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozat XLIII. köteteként most megjelent hasonmás kiadványt egyszerre láthatták a bemutató résztvevői. (Bolti ára 14 000 forint.)

Kálvin János főműve.Kálvin János főműve.
Maga a teljes mű négy könyvből áll. Az első Istennek, a világ mindenható Teremtőjének az ismeretéről szól, aki munkája és igéje által jelenti ki magát. Ezt követi a Megváltó Istenről, Jézus Krisztusról írott második könyv, a harmadik a Szentlélek ismeretéről szól, s végül a negyedik tárgya az egyház. A helvét vallás alapvető és legfontosabb tanait egyszerűen, szemléletes példákkal, az ellenérvek és vallási felfogások részletes cáfolatával, a Szentírás útmutatásai alapján mutatja be.

A magyar szöveg Szenci Molnár Albert fordítói életművének csúcspontja. Hitelesen, pontosan, ma is élvezhető stílusban közvetíti a sokszor súlyos teológiai kérdéseket megvilágító, bonyolult példákkal tűzdelt körmondatokban megfogalmazott gondolatokat.

Az első magyar Kálvin-fordítás gyönyörű címlappal jelent meg. P. Vásárhelyi Judit és Szabó András kísérőtanulmányai Molnár Albertnek Kálvinhoz való viszonyáról, forráskérdésekről és természetesen a címlap értelmezéséről is eligazítást kívánnak adni az olvasónak. A fakszimile szövegét Kőszeghy Péter tette közzé, aki a mai bemutatón ragyogó előadásban beszélt a műről, amelynek olvastán – mások mellett – Pázmány Péter ellenlábasként is messzemenőkig elismerte Kálvin mély teológiai tudását, érveinek tisztaságát.

Szenci Molnár Albert.Szenci Molnár Albert.
Ugyanakkor Kőszeghy olyan kérdésre is kitért, ami talán sokakban felvetődhet: minek kell kiadni ma egy ilyen könyvet, ami ráadásul „nem irodalom”? Így csak az gondolkodik, aki csupán a 19. században megszületett szépirodalmat tekinti irodalomnak, holott ez is az, de nem ildomos számon kérni a régi irodalmakon a még meg sem született fikciós történetek regényes műfaját. A versek, drámák mellett ez a régi hitvitázó irodalom is olvasható, élvezhető még mai ismereteinkkel is, ráadásul, például, a francia irodalom épp úgy megteremtői között tartja számon Kálvint, mint Rabelais-t. Tehát ma is kéne olvasni, és van, aki örömmel meg is teszi.

Kálvin hagyománya – Református kulturális örökség a Duna mentén

A kálvinizmus fogalma nem csupán a teológiához köthető, hiszen meghatározó kultúratörténeti, társadalmi és gazdasági hatással volt Európa történetében. A másik, amire szeretnénk ráirányítani a figyelmet, a Budapest Történeti Múzeumban október 30–2010. február 15. között látogatható Kálvin-kiállítás, a Kálvin év legnagyobb eseménye, hiszen a reformáció történetét bemutató tárlatra legutóbb 70 évvel ezelőtt került sor.

Öt évszázad református hagyományát mutatja be a Duna melléki Egyházkerület kiállítása, ami nemcsak az egyháztörténet iránt érdeklődőknek szól, hanem mindazoknak, akiket érdekel a kultúratörténet, a szociológia, a 19. századi polgári ízlésvilág. A látogatók megcsodálhatják a német reneszánsz egyik legszebb alkotásának tartott Lucas Cranach-festményt, valamint egy Kálvin János szignálta átvételi elismervényt is, ami Magyarországon és Európában egyaránt egyedülálló.

A kiállítás így a maga teljességében igyekszik feldolgozni a témát. Az elsősorban a református tárgyi kultúrát, Kálvin műveit és a református művészek alkotásait bemutató tárlaton a látogatók megismerkedhetnek a reformációnak magyar kultúrára, irodalomra, művészetre és tudományra gyakorolt évszázados hatásával. A kiállítás átfogóan ábrázolja a Duna melléki reformáció történetét az európai reformáció kezdeteitől egészen a 20. századig. A kiállításon a mezővárosi polgárság életmódja, tárgykultúrája mellett az archaikus néprajzi és vallási jegyeket őrző ormánsági paraszti kultúrát is tanulmányozhatják az érdeklődők.

E református hagyomány mentén dolgozza fel a kiállítás mindazt a gazdag szellemi kincset, amit a református közéletben és a magyar társadalomban is fontos szerepet játszó írók, művészek, tudósok létrehoztak. Sztárai Mihály, Szegedi Kis István, Szenci Molnár Albert, Arany János, Jókai Mór, Fülep Lajos vagy Tüdős Klára portréival, alkotásaival is találkozhatnak a Budapesti Történeti Múzeumba látogatók.

Az érdeklődők megismerkedhetnek a reformáció nagyasszonyainak életrajzaival, portréikkal, a reformáció divatjával, valamint a 20. század első felének méltán csodált báli ruhadivatjával is. A református örökség egyik fontos hozadéka a nők megbecsülése, elismerése, így a kiállításon különleges női sorsokkal, portrékkal, egyedi tervezésű ruhákkal találkozhatnak az érdeklődők. A többi között Lorántffy Zsuzsanna, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka és Tüdős Klára hímzései, báli ruhái tekinthetők meg a tárlaton.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
PSYCHART 24 – maratoni művészkedés Több mint 150 hivatásos és amatőr művész, valamint pszichiátriai betegségben érintett alkotó ragadott ecsetet, ceruzát péntek délben, hogy a következő 24 órában, a PsychArt 24művészeti maraton keretében képekben fogalmazza meg, hogyan látja az emberi lélek rejtelmeit. Ötven festőállvány, 25 kiló festék, négyszáz ecset és kétszáz ív festőkarton segíti az alkotást.   
Bécs madártávlatból és fenntebbről – járt-e Rodin a Práterban? Bécsben új perspektívából szemlélhetjük a várost. Megnyílt a legújabb látványosság: a Prater-torony. A Belvedere-ben pedig az október 1-jén nyíló, Rodin és Bécs viszonyát vizsgáló kiállítás kínálja az új perspektívát.
Red Bull Mobile: androidos okostelefon 1 forintért Új okostelefonnal bővült a Red Bull Mobile kínálata. Az RBMK elnevezésű androidos készülék mától már 1 (egy) forintért megszrezhető, de csak a Telenornál. Az RBMK tulajdonosai exkluzív hozzáférést kapnak a Red Bull világához, és az ahhoz tartozó zenei és sporttartalmakhoz.
Iomega: szupergyors USB 3.0-s hordozható merevlemezek USB 2.0-s áron Az EMC tulajdonában álló Iomega bejelentette: az összes USB 2.0-s hordozható merevlemezénél átáll az új SuperSpeed USB 3.0 csatolóra. Az átállást az új Iomega eGo Portable Hard Drives termékcsaláddal kezdi. 
Ma az Országházban vehették át a díjazottak az idei Magyar Termék Nagydíj elismeréseit. A pályázat célja a minőségtudatos szemlélet és a termékbiztonság elterjesztése a vállalatok, valamint a fogyasztók körében. Az idei pályázat újdonsága a „Könyvek és egyéb nyomdai kiadványok” témakör volt, amellyel együtt – a gazdaság teljes palettáját felölelő – 17 kategóriába pályázhattak az érdeklődök. A fenntartható fejlődést ösztönző, klímabarát termék nívódíjat az Ablakcentrum Kft. kapta az „Energia+” ablakrendszer kifejlesztéséért. A 20 éve alapított vállalat ma Magyarország egyik vezető műanyagnyílászáró-gyártója; 2004-ben és 2006-ban is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat.
75 éves a Fujitsu – számítástechnika a felhőkben „Történetének új szakaszába lépett a Fujitsu, hogy így reagáljon a felgyorsult világra és megfeleljen napjaink rendkívüli technológiai kihívásainak. Azon dolgozunk, hogy ügyfeleink egyedi igényeinek maximálisan megfeleljünk, és velük együtt formáljuk a jövőt” – mondta a Fujitsu technológiai igazgatója, Marc Silvester a vállalat megalapításának 75. évfordulóján.
Sanghaj, magyar pavilon: Huang a 3 333 333. látogató Ma délelőtt köszöntötte 3 333 333-dik látogatóját a magyar pavilon a Sanghaji Világkiállításon. Huang Meng-keng (a képen) a  barátaival együtt érkezett a pavilonba, ahol Szöllősi Katalin, pavilon igazgató-helyettese és Mohr Richárd főbiztos- helyettes köszöntötte.
Tangofestival Danubiando – Tanzend durch Budapest  Wer glaubt, dass Tango tanzen der Zeitvertreib einiger weniger sei, der irrt. Diese Kulturnische hat der feurig-erotische, oft akrobatische südamerikanische Tanz, der nur außerhalb seiner Heimat argentinischer genannt wird, längst verlassen, und das seit über 15 Jahren auch in Ungarn.