Ma délben meghalt a a 12 éves jászberényi fiú, aki egy hete a tornaórán lett rosszul; keringését, szívműködését a mentők helyreállították, majd helikopterrel a budapesti Heim Pál Gyermekkórházba szállították. A leggondosabb orvosi ellátás ellenére sem sikerült megmenteni az életét. Halálának pontos okát a boncolás után közlik.Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálokok között szerepel. A szív azonnali megállása nemcsak az idősebb, hanem igaz, nagyon csekély mértékben, a fiatalabb korosztályt is érintheti. A kamaszok hirtelen szívhalálát gyakran genetikailag meghatározott rendellenességek okozzák. Egy szívleállásból, esetleg egy tragikus szívhalálból nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a sportolás veszélyes.
Dr. Mogyorósy Gábor, a Magyar Kardiológusok Társasága gyermekkardiológiai szekciójának elnöke elmondta, a kisgyermekeknél és a kamaszoknál nagyon ritka a hirtelen szívleállás, a szívroham kockázata. A statisztikai adatok alapján 100 ezerből csupán 3–4 gyermeknél fordulhat elő. A betegségek hátterében gyakran genetikailag meghatározott rendellenességek vagy szívizomgyulladás áll. Éppen ezért, ha a családban fiatal korban előfordult már szívinfarktus vagy azonnali szívhalál, akkor érdemes odafigyelni és az érintett gyerekeknek kardiológiai kivizsgáláson részt venni.Nem szabad figyelmen kívül hagyni a figyelmeztető jeleket sem, minden esetben orvoshoz kell fordulni, ha valamilyen fokozott igénybevétel hatására, legyen az akár egy tornaóra, vagy edzés – eszméletvesztés fordul elő. A kötelező figyelem a szülő részéről megkérdőjelezhetetlen, és a pedagógusoknak is meg kell tenniük mindent, hogy elkerüljék a tragédiát. Különösen igaz ez a testnevelő-tanárokra, edzőkre, hiszen ők azok, akik intenzívebb megterhelés közben kísérhetik figyelemmel a gyerekek reakcióit. Ha fizikai stresszhelyzetben veszti el az eszméletét egy fiatal, az jele lehet annak, hogy a háttérben szívbetegség húzódik meg.
Ebben a járvány dúlta időszakban pedig különösen oda kell figyelni az esetleges rosszullétekre. Egy magas lázzal járó vírusfertőzés ugyanis szívizomgyulladást is eredményezhet, ez a szövődmény pedig könnyen tragédiához vezethet – hangsúlyozta Mogyorósy doktor. Ilyenkor a háziorvosnak is jobban kell ügyelnie, vírusfertőzés után kivizsgálandó a fiatal felgyorsult szívdobogása, fáradékonysága, „elesettsége”. Ki kell derítenie, hogy ezek a jelek csak és kizárólag a vírusfertőzésnek tulajdoníthatóak, vagy esetleg valamilyen szívprobléma okozza a tüneteket.
Bármilyen edzés, vagy testnevelésóra alkalmával megtörténhet az azonnali szívleállás, amit követően az első 4–5 percben még agykárosodás nélkül újból megindítható a vérkeringés. A szívhalált követő 10. percig még van esély az újjáélesztésre, ám akkor már valószínűleg nem kerülhető el az agy visszafordíthatatlan károsodása, a 10. perc után pedig már sajnos, minimális az életben maradás esélye.
Mogyorósy doktor véleménye szerint a tanárok, edzők, csapat- és osztálytársak nagyban növelhetik az életben maradás esélyeit, még akkor is, ha nem ismerik pontosan a szakszerű újraélesztés technikáját. Ebben az esetben elég lehet egy élet meghosszabbításához, ha kellő erővel és megfelelő gyakorisággal nyomást gyakorolunk a beteg mellkasára. Ezzel akár 5-10 percet is nyerhetünk addig, amíg a mentők a helyszínre érnek. Igaz ugyan, hogy a szívet pusztán ezzel a módszerrel nem lehet újraindítani, viszont a vérkeringés fenntartásával megelőzhetjük a komoly agykárosodás kialakulását, és nem utolsó sorban megmenthetjük a beteg életét.
Ha a szülő, vagy bármelyik érintett tapasztal olyan tüneteket, amelyek egy esetleges jövőbeni szívleállást eredményezhetnek, akkor mielőbb el kell vinni a gyermeket a háziorvoshoz, majd a gyermek-kardiológushoz. A szakember a fiataloknál is pontosan ugyanazokat a korszerű vizsgálati módszereket használja, mint a felnőtt betegeknél. Az EKG, a mellkasröntgen, vagy a szívultrahang segítségével, biztonsággal megállapítható, hogy van-e bármilyen, szívbetegségre utaló jel, vagy csak téves riasztásról van szó. Az orvos véleménye szerint nem szabad egy szívleállásból, esetleg egy tragikus szívhalálból azt a következtetést levonni, hogy a sportolás veszélyes. A sport nemcsak a szívbetegségek megelőzése, a túlsúly elkerülése szempontjából fontos, hanem – orvosi ellenőrzés mellett – még ismert szív- és érrendszeri betegség esetén is ajánlott.
Különösen fontos a rendszeres sportorvosi ellenőrzés akkor, ha a fiatal rendszeresen, versenyszerűen sportol. A tragédiát nem lehet tökéletesen megelőzni, elhárítani, azonban a folyamatos kontroll életmentő lehet.
Mindenképpen oda kell figyelni az árulkodó jelekre, ugyanakkor a sportot és az egészségesebb életet kell választani. A gyorséttermi, valamint a magas cukor- és zsírtartalmú ételek fogyasztásnak kerülése, a nemdohányzó életmód mind-mind hozzájárul a hosszú, teljes élethez. Ez utóbbit pedig már gyerekkorban meg kell alapozni, hiszen ahhoz, hogy valaki egészséges felnőtt legyen, előbb egészséges gyermeknek kell lennie.
Az ipar belföldi értékesítési árai 2010 júniusában az előző havihoz mérten egy, a 2009. júniusival összehasonlítva 9,2%-kal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2010. májusinál 1,8, a 2009. júniusinál 4,7%-kal voltak magasabbak. A belföldi és az exportár változásának eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,4, az egy évvel korábbihoz mérten 6,9%-kal nőttek.
Kedvező meglepetésekkel szolgált az idei előnyári idény: egyaránt virágzott a városi és a belföldi turizmus. A meglehetősen nehéz körülmények ellenére (rossz időjárás, elhúzódó gazdasági válság, futball-világbajnokság) a május-júniusi időszakban a vendégérkezések száma 3,1%-kal, a vendégéjszakák száma 0,3%-kal nőtt Ausztriában.
Az easyJet negyedéves bevétele 5,3 százalékkal emelkedett, annak ellenére, hogy az izlandi vulkánkitörés, illetve hamufelhő miatt nagy zavarok, leállások alakultak ki Európa-szerte. „Az éves nyereségünk a jelenlegi árfolyamon és benzinárak mellett 100–150 millió font körül várható” – jelentette ki Carolyn McCall, az easyJet frissen, négy héttel ezelőtt kinevezett vezérigazgatója.
A Primergy TX100 S2 bevezetésével a Fujitsu rendkívül energiagazdaságos szervert kínál pc-áron. A rendszer ideális azoknak a kis- és középvállalatoknak, amelyek az IT-feladatok (pl. hálózati nyomtatás, adatarchiválás, hálózati meghajtók kiosztása) korszerűsítésével kívánják növelni irodai környezetük hatékonyságát. A gyártó szerint kedvező ár–teljesítmény-arányú, nulla wattos technológia minimális energiafogyasztással szorítja még alacsonyabb szintre az informatikai működés költségeit.
Ines Seeger, Németország budapesti nagykövetségének sajtóattaséja arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a sonthofeni ifjúsági fúvószenekar (Jugendblaskapelle Sonthofen) és a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának kapcsolata legújabb eseményeként augusztus 2-től két hétre a balaton-parti városba érkezik a sonthofeni együttes, hogy magyar cserepartnerével közösen próbáljon és koncertezzék. A csereprogram tavaly kezdődött, a magyar fiatalok németországi viszontlátogatására jövőre kerül sor.
Ez a kérdőjelesen megfogalmazott gondolatkör foglalkoztatta annak a kerekasztal-beszélgetésnek a résztvevőit is, akik Csák Erika, a Művész-szerda szervezőjének moderálásával egyfelől szakemberként, mint Bereczky Lóránd, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott igazgatója, Kovács Emese, a Budapest Art Brut Galéria igazgatója, dr. Gerevich József pszichiáter, művészet-patológus, és dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke, másfelől újságíróként, érintett alkotó-páciensekként, és más érdeklődőkként cserélték eszmét a témáról.
Georg Gerster, 1928, Schweiz. Der nicht nur in Fachkreisen geschätzte Flugbildphotograph stellt zurzeit im Foyer der Ungarischen Kulturstiftung im Budaer Burgviertel aus.






