A szakértők kiemelkedően nagy lavinaveszélyre intenek az országunkat körülvevő ormokon: akár egy rossz lépés is gigantikus hótömegeket hozhat mozgásba – figyelmeztetnek. Az Osztrák- és a Bajor-Alpokban nem csupán a magyarok gyászolják honfitársaikat.

A lavina kialakulásának oka a hótakaró szerkezetében keresendő. Márpedig ezt az ellenséget nem egyszerű kiismerni. A tudósok megkísérlik, hogy korszerű módszerekkel megismerjék a fehér veszedelem belsejét, és ezáltal megtudják, hogy mi hozza mozgásba a hótömeget. Ám még ha a veszélyt időközben sikerül is fölbecsülni, a körülmények azonban minden egyes alkalommal mások és mások. A paramétereket lehetetlenség valaminő sablonba betölteni, és ennek segítségével kiszámítani, hogy bekövetkezik-e a lavinaomlás vagy sem – magyarázza Hans Konetschny, a bajor lavina-előrejelző szolgálattól. A szakértőknek a különleges helyzetet egészében kell vizsgálniuk: a hótakaró összetételét a szél, a hőmérséklet és az új hó mennyisége is meghatározza.

Gyilkos erejének a titka nem másban rejtőzik, mint „gyermekkorában” – a kristályaiban. A hó ugyanis jégkristályok formájában keletkezik felhőkben. Ezek a kristályok pedig rendkívül merevek – adja meg a fölvilágosítást a svájci Martin Schneebeli, a davosi hó- és lavinakutató intézet munkatársa. Ha a kristályok hóvá állnak össze, a szerkezetük sok levegőt is magába rejt, s ettől könnyűvé válik. Ám a kristályok szerkezete is változik.

„A jég nagyon hamar megduzzad – magyarázza Schneebeli. – A folyamat közben azonban a vízpára nem távozik messzire, csupán egyik kristályról a másikra.” A kisebb kristályok föloldódásának a valószínűsége nagyobb, a terjedelmesebbek viszont kitartanak. A hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően vagy kerek formát öltenek (így keletkeznek a nagy pelyhek), vagy pedig zártabb, hosszúkás formát alkotnak (ezek alkotják a porhót).

A nagy pelyhekben lehulló hó nem okoz veszélyt, a kristályok kerek formája következtében ugyanis a pelyhek sokfelé ágaznak, és ettől szilárd tömeget képeznek. Mindazonáltal olyankor, ha porhóból álló rétegre új hó esik, vezedelmes helyzetek adódhatnak. Az oszlopszerű kristályok ugyanis függőlegesen rendeződnek el, és oldalsó irányban nem kötődnek olyan szorosan egymáshoz. Oldalnyomás vagy felülről érkező túlterhelés esetén a szerkezet kártyavárként omolhat össze. A felső réteg összeroppan, és lavinaként rácsúszik az alul fekvő, még szabad kristályokra.

Az ilyen görgetegek 90 százalékát ráadásul maguk a sportolók szabadítják el, márpedig ha ez történik, a fehér gyilkos magával sodorja okozóját. A hóágylavinák létrejöttéhez elegendő, ha a lejtő mindössze 30 fokos – teszi hozzá Jürg Schwizer, ugyancsak a davosi intézet munkatársa. Az ilyen hócsuszamlások mintegy 70 méter szélesek és 200 méter hosszúak. Mennyiségétől függően a mozgásba jött hó igencsak agresszívan viselkedik. Minél nagyobb a tömege, annál mélyebbre képes a völgybe hatolni, és ilyenkor még az utakat és az épületeket is veszély fenyegeti.

A lavina sebességét a hó nedvessége szabja meg: ha száraz, az óránkénti 200 kilométert is elérheti. A víz a hótömegben egyfajta ragasztóként viselkedik, és akár óránként 30–40 kilométerre is lefékezheti a mozgást.