SAP: személycserék a vállalat élén
2010-02-08 11:35 - Kulcsár László
Azonnali hatállyal lemondott vezérigazgatói tisztségéről és a SAP Végrehajtó Tanácsában betöltött szerepéről Leo Apotheker – jelentette be a SAP AG. A SAP Végrehajtó Tanácsa – a SAP Felügyelő Bizottságának egyetértésével – két társ-vezér-igazgatót nevezett ki Bill McDermott (az ügyfél-kapcsolatokért felelős globális vezető) és Jim Hagemann Snabe (termékfejlesztésért felelős globális vezető) személyében. Ezzel párhuzamosan Vishal Sikkát, a cég technológiai igazgatóját beválasztották a SAP Végrehajtó Tanácsába.A SAP Felügyelő Bizottságának kérése alapján Hasso Plattner (a SAP egyik alapítója, a felügyelő bizottság elnöke) továbbra is aktív tanácsadó szerepet fog játszani technológiai és termékfejlesztési kérdésekben.
"A végrehajtó tanács új felállása lehetővé teszi, hogy a SAP jobban megfeleljen a termékinnovációknak és ügyféligényeknek. Az új vezetőség folytatni fogja a cég stratégiáját és a profitábilis növekedésre összpontsít" – mondta Hasso Plattner.
A SAP Felügyelő Bizottsága megköszönte Leo Apotheker több mint 20 éves munkáját, mellyel hozzájárult a cég sikeréhez.
Forrás: Infovilág
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
Új hozzászólás bejegyzéséhez be kell jelentkeznie!
2010-09-03 14:20 - Tudósítónktól
Több mint 150 hivatásos és amatőr művész, valamint pszichiátriai betegségben érintett alkotó ragadott ecsetet, ceruzát péntek délben, hogy a következő 24 órában, a PsychArt 24művészeti maraton keretében képekben fogalmazza meg, hogyan látja az emberi lélek rejtelmeit. Ötven festőállvány, 25 kiló festék, négyszáz ecset és kétszáz ív festőkarton segíti az alkotást.

2010-09-03 08:31 - Tudósítónktól
Bécsben új perspektívából szemlélhetjük a várost. Megnyílt a legújabb látványosság: a Prater-torony. A Belvedere-ben pedig az október 1-jén nyíló, Rodin és Bécs viszonyát vizsgáló kiállítás kínálja az új perspektívát.

2010-09-02 14:07 - Tudósítónktól
Új okostelefonnal bővült a Red Bull Mobile kínálata. Az RBMK elnevezésű androidos készülék mától már 1 (egy) forintért megszrezhető, de csak a Telenornál. Az RBMK tulajdonosai exkluzív hozzáférést kapnak a Red Bull világához, és az ahhoz tartozó zenei és sporttartalmakhoz.

2010-09-01 15:51 - Kulcsár László
Az EMC tulajdonában álló Iomega bejelentette: az összes USB 2.0-s hordozható merevlemezénél átáll az új SuperSpeed USB 3.0 csatolóra. Az átállást az új Iomega eGo Portable Hard Drives termékcsaláddal kezdi.

2010-09-02 13:53 - Tudósítónktól
Ma az Országházban vehették át a díjazottak az idei Magyar Termék Nagydíj elismeréseit. A pályázat célja a minőségtudatos szemlélet és a termékbiztonság elterjesztése a vállalatok, valamint a fogyasztók körében. Az idei pályázat újdonsága a „Könyvek és egyéb nyomdai kiadványok” témakör volt, amellyel együtt – a gazdaság teljes palettáját felölelő – 17 kategóriába pályázhattak az érdeklődök. A fenntartható fejlődést ösztönző, klímabarát termék nívódíjat az Ablakcentrum Kft. kapta az „Energia+” ablakrendszer kifejlesztéséért. A 20 éve alapított vállalat ma Magyarország egyik vezető műanyagnyílászáró-gyártója; 2004-ben és 2006-ban is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat.
2010-09-02 10:55 - Tudósítónktól
„Történetének új szakaszába lépett a Fujitsu, hogy így reagáljon a felgyorsult világra és megfeleljen napjaink rendkívüli technológiai kihívásainak. Azon dolgozunk, hogy ügyfeleink egyedi igényeinek maximálisan megfeleljünk, és velük együtt formáljuk a jövőt” – mondta a Fujitsu technológiai igazgatója, Marc Silvester a vállalat megalapításának 75. évfordulóján.

2010-08-10 14:29 - Tudósítónktól
Ma délelőtt köszöntötte 3 333 333-dik látogatóját a magyar pavilon a Sanghaji Világkiállításon. Huang Meng-keng (a képen) a barátaival együtt érkezett a pavilonba, ahol Szöllősi Katalin, pavilon igazgató-helyettese és Mohr Richárd főbiztos- helyettes köszöntötte.

2010-08-25 09:21 - Marianne Látki
Wer glaubt, dass Tango tanzen der Zeitvertreib einiger weniger sei, der irrt. Diese Kulturnische hat der feurig-erotische, oft akrobatische südamerikanische Tanz, der nur außerhalb seiner Heimat argentinischer genannt wird, längst verlassen, und das seit über 15 Jahren auch in Ungarn.