A tavalyi nagysikerű előadás után a jövő héten hazánkban ismét látható-hallható az «ABBA – The Show» című  pro-dukció; szombaton a Budapest Sportarénában, vasárnap a debreceni Főnix stadionban várja rajongóit.

 

A mostani ABBA-turné december elején indult, a show közreműködői a többi között Zürich, München, Berlin és London után Csehországból érkeznek hozzánk, majd február 20-án Ljubljanában fejezik be a körutat. Máris tudható, hogy az egy végtében játszott 50 előadás után áprilisban újabb sorozat kezdődik, és 15 állomást érint. Az ABBA különösen nagy sikert aratott az amerikai Hollywood Bowlban. Az ötvenállomásos körúton eddig egymilliónál többen élvezték az ABBA-dalokat, köztük  a Waterloot, az SOS-t, a Mamma Mia-t, a Dancing Queen-t, a Money Money Money-t, a Knowing Me Knowing You-t és a többi világslágert.
 
A magyar közönség – a szervezők ígérete szerint – ezúttal is a hetvenes évek rendkívül sikeres négyesének legsikeresebb dalait élvezheti. Az előadásokon fellép az eredeti háttérzenekarból Ulf Anderrson és Janne Schaffer. Ez a legjobb, leghitelesebb ABBA az igazi ABBA óta – foglalta össze véleményét a hivatalos, nemzetközi ABBA Fan klub.
         
Az ABBA még mindig kétmillió lemezt ad el évente; a mostani show ezeket a slágereket gyűjti csokorba és adja elő a kétórás musical formájában, követve az ABBA történetét – a zenekarnak az Eurovízió dalfesztiválján szereplésétől a még nagyobb sikerekig. A történet a ’60-as évek végén kezdődik, amikor Bjørn, Benny, Agnetha és Frida először találkozott...