A 3,6 millió magyar előfizetőt kiszolgáló mobilcég felveszi a norvég anyavállalat, a Telenor nevét. A 16 évvel ezelőtt alapított cég teljes névváltoztatása nem csupán formális, mert a hazai használókat egyszersmind összekapcsolja a 13 európai és ázsiai országban található 174 milliós Telenor-ügyfélkörrel.
Az új márkanév bejelentése mellett arról is szó esett, hogy a Pannon – immár Telenor néven – idővel a legkedveltebb mobilszolgáltatóvá válhat, és ennek révén Magyarország a legfejlettebb távközlési adottságokkal rendelkezők klubjába léphet. A mobiltechnológia elterjedése egyszersmind tetemes, körülbelül nyolcszáz milliárd forint többlet adóbevételt hozhat a költségvetés konyhájára. Ezen túlmenően látványosan emelheti a szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatások színvonalát, továbbá a hátrányos helyzetű csoportok és az olyan területeken élők számára is elérhetővé teszi a világhálót, akik erről eddig csak álmodtak. Egy tanulmány szerint egyébként a vezeték nélküli és mobil technológián alapuló digitális infrastruktúra ösztönzi a gazdasági és társadalmi átalakulást, evégett viszont versenybarátabb szabályozókra lenne szükség.
A Telenor tervei szerint 2013-ra Magyarország lakosságának zöme már hozzáférhet a mobil szélessávhoz, a teljes lefedettség pedig 2020-ra érhető el. Ebben kitüntető szerepe lesz a Telenor Connexion megoldásainak: a használók ennek révén a világ bármely pontján mobil szélessávú interneten keresztül érhetik el és működtethetik eszközeiket.Mint a Pannon vezérigazgatója felvázolta: az idén néhány hónap alatt megtörténik az átállás, kimunkálják a vállalat távlati terveit. A névváltoztatás új ötletek megvalósításával és új technológia alkalmazásával párosul. „A Telenor új termékek és szolgáltatások egész sorát mozgósítja, hogy egyszerű, intelligens és megfizethető hozzáférést biztosítson a magyaroknak a mobil technológiához. Nemzetközi gondolkodásmóddal, de magyar szívvel folytatjuk tovább működésünket” – hangsúlyozta Anders Jensen.
A Telenor Csoport távközlési, adat- és médiakommunikációs szolgáltatásokat nyújt Skandináviában, Kelet-Közép-Európában és Ázsia 13 piacán. A norvégiai központú Telenor a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatója – 174 millió mobil előfizetővel, 107 milliárd norvég korona éves árbevétellel (2009) és több mint 40 ezer alkalmazottal.
Az ipar belföldi értékesítési árai 2010 júniusában az előző havihoz mérten egy, a 2009. júniusival összehasonlítva 9,2%-kal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2010. májusinál 1,8, a 2009. júniusinál 4,7%-kal voltak magasabbak. A belföldi és az exportár változásának eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,4, az egy évvel korábbihoz mérten 6,9%-kal nőttek.
Kedvező meglepetésekkel szolgált az idei előnyári idény: egyaránt virágzott a városi és a belföldi turizmus. A meglehetősen nehéz körülmények ellenére (rossz időjárás, elhúzódó gazdasági válság, futball-világbajnokság) a május-júniusi időszakban a vendégérkezések száma 3,1%-kal, a vendégéjszakák száma 0,3%-kal nőtt Ausztriában.
Az easyJet negyedéves bevétele 5,3 százalékkal emelkedett, annak ellenére, hogy az izlandi vulkánkitörés, illetve hamufelhő miatt nagy zavarok, leállások alakultak ki Európa-szerte. „Az éves nyereségünk a jelenlegi árfolyamon és benzinárak mellett 100–150 millió font körül várható” – jelentette ki Carolyn McCall, az easyJet frissen, négy héttel ezelőtt kinevezett vezérigazgatója.
A Primergy TX100 S2 bevezetésével a Fujitsu rendkívül energiagazdaságos szervert kínál pc-áron. A rendszer ideális azoknak a kis- és középvállalatoknak, amelyek az IT-feladatok (pl. hálózati nyomtatás, adatarchiválás, hálózati meghajtók kiosztása) korszerűsítésével kívánják növelni irodai környezetük hatékonyságát. A gyártó szerint kedvező ár–teljesítmény-arányú, nulla wattos technológia minimális energiafogyasztással szorítja még alacsonyabb szintre az informatikai működés költségeit.
Ines Seeger, Németország budapesti nagykövetségének sajtóattaséja arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a sonthofeni ifjúsági fúvószenekar (Jugendblaskapelle Sonthofen) és a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának kapcsolata legújabb eseményeként augusztus 2-től két hétre a balaton-parti városba érkezik a sonthofeni együttes, hogy magyar cserepartnerével közösen próbáljon és koncertezzék. A csereprogram tavaly kezdődött, a magyar fiatalok németországi viszontlátogatására jövőre kerül sor.
Ez a kérdőjelesen megfogalmazott gondolatkör foglalkoztatta annak a kerekasztal-beszélgetésnek a résztvevőit is, akik Csák Erika, a Művész-szerda szervezőjének moderálásával egyfelől szakemberként, mint Bereczky Lóránd, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott igazgatója, Kovács Emese, a Budapest Art Brut Galéria igazgatója, dr. Gerevich József pszichiáter, művészet-patológus, és dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke, másfelől újságíróként, érintett alkotó-páciensekként, és más érdeklődőkként cserélték eszmét a témáról.
Georg Gerster, 1928, Schweiz. Der nicht nur in Fachkreisen geschätzte Flugbildphotograph stellt zurzeit im Foyer der Ungarischen Kulturstiftung im Budaer Burgviertel aus.






