A közeli múltunkat összegző multimédiás dvd – Rendszerváltozás Magyarországon, 1987–1990 – részletes időrendet, névmutatót, illetve mintegy ötezer oldalnyi iratot, 272 fényképet, hetven plakátot, több mint negyven órányi hanganyagot és 24 filmrészletet tartalmaz. Az egyelőre csak korlátozott példányszámban megjelent, kereskedelmi forgalomba nem kerülő korongot a tervek szerint később valamennyi közoktatási intézmény megkapja majd. Ám diákokon, pedagógusokon kívül tudományos kutatók, sőt bárki érdeklődésére számíthat a gazdag gyűjtemény. A dvd létrehozásában a többi között közreműködött az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Országos Széchényi Könyvtár.
A közölt fotók érdekessége, hogy nem hivatásos fotóriporterek, vagy az MTI munkatársai készítették őket, hanem egy „civil” – Nagy Piroska, aki szenvedélyesen fényképezte a rendszerváltozás eseményeit. A dvd megszerkesztése Majtényi György, Mikó Zsuzsanna és Szabó Csaba munkáját dicséri.
A korong mai bemutatóján Tölgyessy Péter felidézte a húsz évvel ezelőtt történteket. Mint mondta, nem lehet beszélni a rendszerváltozásról a mai politikai légkörtől elvonatkoztatva. Napjainkban sokan gondolják úgy, hogy a bajok 1990-ben kezdődtek, mert nem is volt igazi rendszerváltozás. Nem volt se bársonyos, se narancsos forradalmunk, hanem a pártállam ellenzéke lényegében kiegyezett az átmenetről. A mai „hősködő veteránok” elfelejtik, hogy a Kádár-rendszert valóban nem buktatta meg senki, az úgyszólván „magától elkorhadt, mert gazdaságilag nem volt versenyképes”. Átalakítását már a Grósz-kormány elkezdte, és az akkori világpolitikai helyzet valamiféle kínai államkapitalizmust tett volna lehetővé – továbbra is itt állomásozó szovjet csapatokkal.
Ilyen körülmények között érthető Antall József óvatossága, aki a kerekasztal-tárgyalások során lényegében kihátrált a korábban egyeztetett ellenzéki álláspont mögül, vagyis hogy minden fontos kérdést az 1990. márciusi választások utánra kell halasztani. Tölgyessy szerint az MDF-es Antall – 56-os tapasztalatai alapján – megtorlástól tartott, ezért sem lehetett 1990-ben „tiszta lappal” indulni. Akkor „veszett el” a mindmáig hiányolt új alkotmány, és ezért nincs igazi rendszerváltozás-élménye a magyaroknak. A lakosság zöme elrontottnak véli a múlt húsz évet, orientációs zavarral küszködik, és hiányolja az igazi fordulatot. A volt SZDSZ-es, majd fideszes politikus szerint valóban nincs ok arra, hogy az évfordulón „ünnepelni kezdjük magunkat”, ám érdemes boncolgatni, kutatni, hogy mi hogyan és miért történt húsz egy néhány évvel ezelőtt.
Ehhez nyújt jó fogódzót a Levéltár most bemutatott multimédiás dvd-je.
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







