Nem írhatja felül a klasszikus tudást a modernizáció; a magyar középkor okmányai számottevő részének a digitalizálása mutatja a fejlődést, de a kettő együtt él – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a középkori oklevelek internetes adatbázisának ma átadásán a Magyar Országos Levéltárban.A tárcavezető az okleveles anyag digitalizálásában részt vevőkhöz szólva hangsúlyozta: a magyar kultúra és tudomány számára ünnep ez a nap. Nem csupán magyarországi, közép-európai, hanem európai méretekben is olyan szakmai munkáról tettek bizonyságot, aminek eredménye messze túllép a tudományág határán. „A szó legnemesebb értelmében vett klasszikus tudás és a modern újítás együtt adja azt, amivel a tudományt megajándékozták” – fogalmazott. Hiller megjegyezte: a Magyar Országos Levéltár összefogásban, modernizációban, valamint a hagyomány és az újítás közötti egyensúly megteremtésében is példát mutatott.
A Magyar Országos Levéltár (MOL) három év alatt digitalizálta több mint 108 ezer középkori oklevelét, és a képek a már régebben elkészült adatbázis kiegészítéseként interneten keresztül hozzáférhetővé válnak.
A MOL honlapján 2009 októberétől az első 38 ezer oklevél képéhez lehetett hozzáférni, mostantól a teljes gyűjtemény időtől és tértől függetlenül kutathatóvá válik.
A digitalizálási munka 2007-ben kezdődött el, a Nemzeti Kulturális Alap többszöri támogatásával: 2007–09 között négy részletben összesen nettó mintegy 41 millió forintot adott a munkálatokhoz. A befejezéshez az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a miniszter támogatására is szükség volt. Az első évben 15 000 oklevél (69 000 felvétel), 2008-ban már 24 000 oklevél (101 ezer felvétel), tavaly és 2010 első hónapjaiban 70 000 oklevél (220 000 felvétel) digitalizálása készült el.
A levéltár a sajátja mellett a középkori anyagot őrző többi intézmény okleveleinek digitalizálásában, illetve internetes publikálásában is szerepet vállalt. Az első együttműködő partnerintézmények (Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a Heves, a Vas, a Veszprém, a Zala Megyei Levéltár, továbbá a győri Egyházmegyei Levéltár, a Veszprémi Érseki Levéltár, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum) csatlakozásával több mint 12 000 oklevéllel gyarapodott az internetes adatbázis. Az alkalmazott technológia lehetővé teszi, hogy a képek anélkül legyenek hozzáférhetőek, hogy le kellene tölteni, vagy mások által fel lehessen használni őket, ezzel védve a képállományt és az őrző intézmények érdekeit is.
A digitális oklevélképekkel kiegészített közös országos adatbázis nemzetközi jelentősége egyedülálló és hasznosítása széles körű: A rendszer alkalmas arra, hogy a sok helyen szétszóródott és őrzött forrásanyagot egységes szerkezetben kezelje. Az információs rendszer segítségével az egykor együvé tartozott, de a történelem folyamán szétszóródott irategyütteseket virtuális módon újra egyesíthető. Az oklevélgyűjtemény nemcsak a középkori Magyarország, az egész Kárpát-medence történetének legfontosabb forrásbázisa, hanem a balkáni országok — elsősorban Románia, Szerbia és Bosznia — középkori történetéhez is felbecsülhetetlen adatokat nyújt. Ez azt jelenti, hogy a MOL Magyarországot is beleértve kilenc jelenlegi állam (az említetteken kívül Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Horvátország, Szlovénia) múltjának középkori adatait őrzi, dolgozza fel és bocsátja a kutatók rendelkezésére.
Az információs rendszer igazi interdiszciplináris adatbázis, mert a történészek mellett a nyelvészek, régészek, néprajzosok és művészettörténészek is nagy haszonnal használják, hiszen nekik is forrásokat kínál. Jelentősége a magyar középkor kutatására nézve elsősorban az, hogy a hagyományos keresési módszereknél összehasonlíthatatlanul gyorsabb és pontosabb adateléréssel ugrásszerűen megnöveli a történeti kutatások hatékonyságát. Az adatbázis a korábbi adattartalom és az okleveles anyag képi megjelenítése mellett további segédleteket (Óvári-regeszták, modern regeszták) is hozzáférhetővé tesz.
Ez a digitalizálás-publikálás akkora eredmény, amire nemcsak a MOL és a többi levéltár, de a kulturális ágazat európai léptékben is méltán büszke lehet. A számos európai országot, összesen 64 intézményt — közöttük a MOL-t – tömörítő Monasterium (lásd Infovilág), Icarus-projek, amely szintén a középkori okleveles anyagot kívánja az interneten közzétenni, ugyancsak 100 000-nél több oklevelet publikált már. A MOL és partnerintézményei már most ennél több egységet tettek hozzáférhetővé. A megkezdett együttműködés folytatásaként a középkori oklevelet őrző többi intézmény bevonása megkezdődött. Ezzel párhuzamosan a MOL a középkori gyűjtemény másik részének, a fényképeknek a digitalizálását is tervbe vette, 2010-ben itt is nagy lépésre készül.
Felbecsülhetetlen értékű könyveket mentő kezdeményezés − az ENRICH Magyarországon
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







