Tizenöt felsőoktatási intézmény, csaknem 150 tehetséges mérnökpalánta, sűrített levegővel működő 33 léghajtány, fergeteges hangulat, több száz pohár karitatív koktél, egész napos program kavalkád – akár ez is lehetne a nagy izgalommal várt és a hét végén harmadik alkalommal Egerben megrendezett Pneumobil verseny története egy mondatba sűrítve. Az elméleti tudást ezúttal a Debreceni Egyetem Debreceni Széllovagok csapata ültette át legprofibban a gyakorlatba, így mostantól az ő járgányát illeti a Rexroth Legjobb Pneumobilja cím.
A III. Nemzetközi Rexroth Pneumobil Verseny feladata sűrített levegővel hajtott olyan járművek tervezése és építése, amelyek a megadott műszaki feltételek mellett a legnagyobb teljesítményre képesek. A meghajtáshoz szükséges pneumatikus elemeket, a vezérlés részét képező PLC-ket és néhány karosszériaelemet a Rexroth bocsátja rendelkezésre a nevezőknek. Egy katalógusból – bizonyos megkötések alapján – a diákok maguk válogathatják össze, milyen alkatrészekre van szükségük. A verseny során eldőlt, hogy kik jártak jobban, akik inkább a gyorsaságra, vagy akik a leghosszabb táv elérésére törekedtek.
A távolsági kategóriában (a járműnek egy feltöltött palackkal a legnagyobb távolságot kell megtennie) a debreceni Széllovagok csapatának léghajtánya bírta legtovább szusszal. A legnagyobb gyorsaságot is mérik ezen a versenyen; a tét az, hogy egy jármű egy feltöltött palackkal milyen gyorsan teszi meg a kijelölt pályakört. Ebben a kategóriában a GAMF Kecskeméti Fütyülős csapat járgánya érkezett legelőbb célba. A gyorsulási kategóriában a járműnek egy feltöltött palackkal egy 220 méteres pályaszakaszt a lehető legrövidebb idő alatt kell megtennie; a döntő futamban végül a kecskeméti főiskola Tűzgép csapatának a járműve győzedelmeskedett. A verseny negyedik fő kategóriájában a járművek konstrukcióját díjazták, itt szintén a Debreceni Széllovagok csapata vitte el a pálmát. Az idei versenyprogram kiváló alkalmat adott az EcoShape termékcsalád hivatalos bevezetésére is, melyet a Rexroth a járművek karosszériaépítéséhez biztosított. A termék legötletesebb felhasználását külön EcoShape Design-díjjal is jutalmazták a szervezők, melyet a Nagyváradról érkezett Aether csapata nyert. A Rexroth Legjobb Pneumobilja címet az egyes versenykategóriák győztesei közül választja ki a zsűri és a Rexroth vállalatok vezetése, melyet 2010-ben a Debreceni Egyetem hallgatóiból verbuválódott Debreceni Széllovagok csapata nyert el.
Az eredményhirdetést követően kérdésünkre Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a verseny célja az, hogy erősítse az innovációs üzleti szféra és a műszaki egyetemek, főiskolák közötti szakmai kapcsolatot, segítse a mérnökhallgatókat abban, hogy elméleti tudásukat a gyakorlatban is próbára tehessék. A tudományos fejlesztésekhez, a verseny támogatásához, a szakmai háttér biztosításához innovatív, nyitott szemléletre és jó szakemberekre van szükség, melyet csak egy olyan vállalat tud biztosítani, mely képes a tradicionális ipari know-how-t a korszerű technológiákkal ötvözni.
„Nagy öröm a számunkra a verseny töretlen sikere, hiszen a pozitív visszhang közös érdekünk. Nem titkolt célunk, hogy újszerű, kreatív és a fiatal mérnökgenerációt motiváló programjaink alkalmával személyesen is találkozzunk a legtehetségesebbekkel” – hangsúlyozta az eredményhirdetést követően az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft. gyárigazgatója, Gödri István.
A magyarországi Rexroth vállalatok társadalmi felelősségvállalása nem csupán a mérnöktehetségek támogatásában volt tetten érhető szombaton. A Vöröskereszt világnapja alkalmából a Heves megyei szervezettel együttműködve Karitatív Koktél Bárt üzemeltettek, ahol különleges, innovatívnak és kreatívnak mondható egészséges koktélokat szolgáltak fel az egri Érsek kertbe látogatóknak.
A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője.
Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el.
Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.







