nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Orrmonolog.hu – humoros weboldal az allergiáról

Orrmonolog.hu – humoros weboldal az allergiáról

Augusztus elsejétől kattinthatunk rá arra a honlapra, amelynek célja, hogy interaktív felvilágosítással segítse a tájékozódást az egyre inkább népbetegségnek számító allergiáról, illetve a vele kapcsolatos gyógymódokról. A képen: parlagfű.


Az orrüreg szerkezete.Magyarországon napjainkban minden negyedik honfitársunk szenved az allergiától, és minden esély megvan arra, hogy 2025-ben már minden második lakos e kór áldozata lesz. Ugyanakkor a jelenlegi mintegy 2,5 millió hazai betegből, csak 300 ezret kezelnek. Aki érzékeny a pollenekre, parlagfűre, penészre stb. bizonyára sokat tudna beszélni az életminőségre hátrányos panaszokról. Bedugul az orr, éjjel nehézségekbe ütközik az alvás, viszket a szem – íme néhány tünet napjaink egyik leggyakoribb kórképéből. Sovány vigasz, hogy már a régi rómaiak számára sem volt ismeretlen ez a baj, jóllehet maga az allergia szó alig százéves: először 1906-ban bukkant föl az orvosi szakirodalomban.

Egyetlen parlagfűpollen is megduzzaszthatja az orr nyálkahártyáját, s bár az orvostudomány évtizedek óta mindent elkövet az allergia okainak feltérképezésére, csupán annyit sikerült kideríteni, hogy nem létezik olyan gén az emberi szervezetben, amelyik felelőssé tehető a kórképért. Ma már azt is tudjuk, hogy a dízel-korom felerősíti a pollencsemcsék kártékony hatását, az ételszínezékek, a dohányfüst se „tesznek jót” nekünk, s hogy a többi között az antihisztaminok új generációjától várhatjuk a megoldást.

A hazai gyógyszergyártó cégek egyik meghatározó szereplője, a Boehringer Ingelheim most átfogó kampányba kezd e népbetegség alapos megismerése, megismertetése végett. Meghökkentő, hogy az allergia áldozatai egyre fiatalabbak. A tünetek már sokszor kisgyermekkorban, vagy húszéves kor alatt jelentkeznek. A fiatalabbaknál alacsonyabb az egészségtudatosság foka, ezért a betegek ritkábban fordulnak szakemberhez. Ez a hanyagság azonban a későbbiekben szövődményekhez, gyakran például asztmához vezethet.

Az allergiás náthában szenvedők felvilágosítása végett a Boehringer Ingelheim tehát olyan ismeretterjesztő stratégiát dolgozott ki, amely figyelembe veszi a fiatal korosztály médiahasználati szokásait. Augusztus 1-jétől, a parlagfűifény kezdetétől kattinthatunk rá az allergiáról szóló honlapra http://www.orrmonolog.hu.

A szerkesztők a mindennapok civil szereplőit és népszerű hírességeket kértek fel arra, hogy a kamera előtt olvassanak fel részleteket Rostand: Cyrano de Bergerac című drámájának orr-monológjából. Olyan kisfilmeket sikerült alkotni, amelyekben a humor, a váratlan fordulatok, nagy hatást gyakorolnak a nézőre.

A honlap lehetőséget ad arra is, hogy a téma iránt érdeklődők szavazzanak a legjobb orr-monológra, elküldhessék saját alkotásaikat, hozzáférjenek az allergiás nátháról szóló cikkekhez, tájékozódhassanak a gyógymódokról. Az oldal látogatói informálódhatnak az allergénkerüléssel kapcsolatos hitekről, tévhitekről, az allergia osztályozásáról és diagnózisáról, az allergia lépcsőzetes kezeléséről. Az allergiás náthával kapcsolatos kifejezések magyarázatát kislexikonban kereshetik meg, tudástesztet tölthetnek ki, olyan információkat is megtalálnak, mint a pollennaptár, és az interaktivitást biztosítva feltehetik kérdéseiket allergológus szakorvosnak is.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (26)
kaszas85 kaszas85
1. hozzászólás
2010-08-05 12:56:22
Jah tényleg nagyon komoly:) Jók nagyon a videók is. Youtubeon keressetek rá. Metrós a legjobb, azon szakadtam:)
Ell Ell
2. hozzászólás
2010-08-05 13:55:43
Én is megnéztem, pár napja indult el az oldal! Van egy csomó nyeremény is, csak nem tudom, milyen videót kellene csinálni, hogy nyerjek! :D
TarlósEvi TarlósEvi
3. hozzászólás
2010-08-05 16:27:21
Hasznos oldal... Ezzel tényleg felhívják a figyelmet az allergiára. Youtube-ot is, meg az oldalt is néztem már... mind nagyon tetszik. :)) Hál'istennek engem nem támadott még meg az allergia.. de félek tőle.
Tina Tina
4. hozzászólás
2010-08-11 10:30:30
Válasz a(z) 2. sorszámú hozzászólásra:
Nem kell videót csinálni, elég ha szavazol. A szabályzatban így szól nagyjából: Szavazz a videókon található ikonokkal! Egy nap egy felhasználó maximum kétszer szavazhat. Egyszer lehet a kedvenc videódra, egyszer pedig a kedvenc sztárodra, színészedre. Minél többet szavazol a játék ideje alatt, annál nagyobb eséllyel indulsz a szavazók között 3 napos párizsi útért, illetve egyéb ajándékokat is lehet nyerni: 5 db ipod touch, SE teló, abból is az Xperia-X10, ebből 2 db sorsolnak tudtommal. Mellesleg megnéztem a videókat, igen poén a legtöbb :D Te is küldhetsz be saját videót, ahogy írtad, úgy még értékesebb ajándékokat lehet nyerni... de egyszerűbb, ha csak szavazgatsz.
decker decker
5. hozzászólás
2010-08-11 12:22:20
Nem rosszak a nyereményke főleg ahhoz képest hogy csak szavazgatni kell. Én is szívesen feltöltenék videót de nem nagyon tudom hogy milyen stílusú kéne. Valahogy amik fent vannak azok egy kicsit komolytalanok:D:D
Anita Anita
6. hozzászólás
2010-08-11 13:25:10
Valószínűleg komolytalan videókat is várnak el :) Különben az a vicces, hogy több nyereményt lehet nyerni, és szerintem jobbakat is, mintha feltöltenél egy videót. A szavazásnál a szerencsére bízod a dolgot, viszont a feltöltésnél, a tudásra, a tehetségedre, az ügyességedre, hogy milyen jó videót csináltál.
Ged Ged
7. hozzászólás
2010-08-12 09:58:08
Viszont ha videót is feltöltesz és szavazol is akkor még nagyobb az esélyed arra hogy valamit nyersz. És ha mindenki úgy gondolkodik mint te akkor kevesen fognak videót feltölteni szóval még több esélyed van a videófeltöltéssel nyerni. Csak kell egy jó ötlet és onnantól már minden megy a maga útján:D
kaszas85 kaszas85
8. hozzászólás
2010-08-12 11:38:00
Az igaz, hogy alig van még feltöltve, ezért érdemes beküldeni videókat, mert ott nagyobb az esély, mintha szavaznál. Szavazni bárki tud az csak egy kattintás. Videót már kihívás készíteni. Kreativitás is kell hozzá.
pfecike pfecike
9. hozzászólás
2010-08-12 12:29:42
hát igen. én folyamatosan követem az oldalt, aztán ha majd elkezdenek beküldözgetni az emberek ellopom a legjobb ötleteket! :D:D na jó nem, de azért várom hátha lesz 1-2 jó! :)
Sammesz Sammesz
10. hozzászólás
2010-08-16 10:24:09
Csak én gondolkodok el azon, hogy milyen könnyű is nyerni ezen az egészen, és tényleg így van-e? Egy szavazás az egész? Olyan egyszerű..:S Bár biztos valós ez a nyereményjáték, csak olyan értékes ajándékok is vannak. És ezeket egy szavazással hát jó, csinálok én nekik videót. :D
pfecike pfecike
11. hozzászólás
2010-08-16 12:01:15
Jó, hát nyilván nem csak arról szól ez, hogy szavazol egyet, és azonnal nyersz, hanem lesz egy jó kis sorsolás is még mellé... :D
KassaiViktor KassaiViktor
12. hozzászólás
2010-08-16 13:59:02
Hát így van, gondolom ha többet szavazok akkor több esélyem van remélem. Azt figyeltétek remélem, hogy a videóval csak a Bordeaux-i utat, a szavazással meg a többit lehet nyerni. :)
Jvera Jvera
13. hozzászólás
2010-08-17 10:16:54
De az úgy igazságtalan lenne, ha számolnák a szavazatot. Legalábbis én annak tartanám, mert így több esélyük van azoknak, akik pl. számítógépen dolgoznak..vagy a nyári szünetüket élvező diákoknak, akik ráérnek szavazgatni egész nap..:D
Ell Ell
14. hozzászólás
2010-08-17 12:43:44
:D Hát de csak annak függvényében, hogy mennyi videót töltenek fel. Hát úgy nem sok esélyed lenne nyerni, ha úgy működne, hogy 5 percenként szavaznál és újra-újra bekerülnél a képzeletbeli kalapba! Regisztrálsz és egy videóra szavazás után már benne vagy az esélyesek között! Még az lenne jó ha több videóra szavazol akkor többször kerünél bele! :D
macskakeringo macskakeringo
15. hozzászólás
2010-08-17 13:17:53
Akkor most úgy néz ez ki, hogy aki egyszer szavazott, az akkora eséllyel indul, mint bárki más? Akkor én is nyomok egyet, aztán majd meglátjuk :)
korner korner
16. hozzászólás
2010-08-23 10:14:17
Különben naponta egyszer lehet szavazni egy IP-ről. Ha úgyis van, hogy minden szavazat az egy nyerési esély, akkor sem lehet akkora előnyre szert tenni.
Mesi Mesi
17. hozzászólás
2010-08-27 10:48:59
Azért is nem tudna szert tenni nagy előnyre, mivel csak aug. 1 - okt. 31 között tart a nyereményjáték. Kár, hogy ilyen messze van a vége, mert akkor mikor lesz az utazás? Télen?
kaszas85 kaszas85
18. hozzászólás
2010-08-27 13:35:11
Válasz a(z) 17. sorszámú hozzászólásra:
Nem baj az, télen is gyönyörű a város. Főleg karácsonykor nagyon jól nézhet ki, ha ki van világítva. :)
Mesi Mesi
19. hozzászólás
2010-08-30 12:09:22
Tényleg karácsonykor szívesen kimennék, ugysem szeretem őket itthon tölteni, legalábbis megszoktam már, hogy mindig elutazunk ilyenkor valahova. A hófödte párizs biztos nagyon szép! Bár nekem mindegy milyen idő van épp, csak jussak el oda, régóta vágyom rá hogy láthassam :) Lehet még egy videót is megkockáztatok magamról a bordeaux-is útért, azt onnan max átvonatozok párizsba.
Áron Áron
20. hozzászólás
2010-08-30 14:15:41
Szerintem jó hogy ilyen sokáig tart a nyereményjáték mert aki esetleg nyáron utazott és nem tudott erről annak van esélye hogy nyerjen egy kis levezető utazást:P:) Amúgy meg télen is nagyon szép lehet,szóval szerintem mind1, hogy az ember mikor utazik! Az oldal meg tényleg inkább vicces, bár nagyon sok hasznos dolog van rajta. Azt meg külön becsülöm hogy egy orvos válaszol a kérdésekre ha írunk neki. Szóval ez egy újabb segítség az allergiásoknak. Az oldalra én is regisztráltam, hátha nyerek, szóval megnehezítem a dolgotokat:P:)
KassaiViktor KassaiViktor
21. hozzászólás
2010-09-03 10:40:55
Én úgy vagyok vele hogy bármit elfogadnék a nyeremények közül, nem nagyon válogatnék:) A játék meg tényleg hosszú,de növeli az emberek esélyét ahogy már előttem ezt írták. @korner: Amúgy napi kétszer lehet szavazni, egyszer a kedvenc sztárodra és egyszer pedig a többi videó közül egyre. Így a helyes;) Én szavazok amikor jut rá időm, legalább kicsit javítom az esélyeket...a videókat elnézve van egy két nagyon durva:)
madarxar madarxar
22. hozzászólás
2010-09-03 14:08:41
Hát ahogy igy nézem én is, bár az itouch csak 8gb-os azért azt sem hajítanám el, hogy ha hozzámvágnák :) Igen, napi 2x lehet szavazni, én Kálloyt szeretem ugyh rá szavaztam a többi video közül meg böngészek még, elég sok van...lehet böven válogatni :)
Angi Angi
23. hozzászólás
2010-09-08 12:53:38
Jaja elég sok jó videó van. Azért egy utazás jobb, mint egy telefon. Csak az a baj, hogy hosszú hétvége, és nem egy hét..:/
pfecike pfecike
24. hozzászólás
2010-09-08 14:58:55
Hát hallod nekem elég lenne az a hosszú hétvége is amilyen idő van most :S Egyébként meg a telefon árából simán lehetne venni egy utazást vagy gyűjtögetni rá azért szép kezdő lökés lenne mert nem olcsó kütyük ezek ;) De a legegyszerűbb ha megpróbálod megnyerni az utazást a videóddal, max. nem sikerül, de az esélyt megadtad!
klarika klarika
25. hozzászólás
2010-09-09 11:48:07
Egész jó ez a figyelemfelkeltő kampány! Én is fogok szavazni és talán nyerni is valamit - bármit :9
decker decker
26. hozzászólás
2010-09-09 13:12:43
Azt hiszem el kell mennem allergiatesztre! Milyen módszerek vannak az allergia megállapítására? @pfecike: Azért a telefon árából nem hiszem, hogy elmennél három napra Párizsba, bár ez attól is függ, hogy mit takar pontosan az a párizsi út! :)
UNICEF-állásfoglalás a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásról – megelőzés, gyermekvédelem, gyermekjogok az igazságszolgáltatásban A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. 
Ifjúsági Károly-díj: görög alkotás az első, magyar dokumentumfilm a harmadik Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. 
A gazdaság tükre az építőipar: folyamatos termeléscsökkenés Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Megnyílt a Virtuális Utazás Kiállítás Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Zöld irányba folynak az EU-pénzek? Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Hazátlanul: fotókiállítás Budapesten a hontalanokról Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
Pertti Kurikka Névnapja és a Punk szindróma A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
George-Clooney-Blick löst Misstrauen aus Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.