Dr. Balaton Péter titkár és dr. Pusztai Dezső elnök aláírásával állásfoglalást juttatott el szerkesztőségünkhöz a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége az orvosoknak, ápolóknak, az egészségügyi személyzetnek juttatott hálapénzről. Az állásfoglalást az alábbiakban közzétesszük, egyúttal hozzáfűzzük a szerkesztő véleményét, valamint várjuk olvasóinkét is.

"A paraszolvencia kérdése örökzöld téma. Magyarországon a szocializmus hozta létre, s a mi sajátságos kapitalizmusunk 20 év alatt sem tudta megszüntetni.

Amellett, hogy szövetségünk a kikövetelt paraszolvenciát természetesen elítéli, nem árt az úgynevezett hálapénzzel kapcsolatosan néhány alapvető dolgot végre tisztázni.
 
Mint tudjuk, 1947 előtt ismeretlen fogalom volt. A szocialista bérgazdálkodás hozta létre, amikor bizonyos foglalkozások esetén a bért – a munkaerő árát – úgy határozta meg jó néhány foglalkozás esetén (orvos, ápoló, fodrász, pincér stb.), hogy számításba vette a hálapénz, a borravaló mértékét. S az egészségügyi bérezés esetén ez így van ma is.
 
Az is tény, hogy az egészségügyön belül ott alakultak ki a hiányszakmák, ahol nem volt, vagy nem volt elegendő paraszolvencia. Azaz a hivatástudaton túl, csak a hálapénz volt képes megállítani az orvosok, ápolók tömeges elvándorlását bizonyos szakmákból, s hiánya pedig – a pályaválasztás és az elvándorlás révén – hiányszakmákat idézett elő.
 
Végül leszögezhetjük, hogy a magyar egészségügy működőképességét napjainkban a betegek által adott hálapénz és a beszállítók iránti 100 milliárdot meghaladó tartozás tartja életben. Ezen pedig késedelem nélkül nem tüneti, hanem oki „kezeléssel” lehet változtatni.

Tudomásul kell venni: ha hagytuk, hogy a társadalom egészét piaci viszonyok szabályozzák, ez alól – bár korlátozott mértékben – az egészségügy sem lehet kivétel. S ezen sem a média, sem a divat, sem a politikai marketing nem tud változtatni."

A szerkesztő megjegyzései:

1. Nagyon helyes, hogy a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége kiadta az állásfoglalását; már jóval előbb meg kellett volna tennie.

2. Csakhogy: a paraszolvencia igen is létezett 1947 előtt is, mi több, emberemlékezet óta gyakorlat: baksis, borravaló, megvesztegetés, korrupció, ajándék stb. formájában létezett, létezik. Minél keletebbre és minél délebbre távozik az ember Európa működő felétől, annál elterjedtebb.

3. Az egészségügyben (továbbá az élet megannyi területén) "szokásjoggá" vált paraszolvenciával, mint "önkéntes" adománnyal elsősorban az a gond, hogy aki adja, az esetek többségében nem a sikeres kezelés, beavatkozás jutalmaként (tehát utólag!) csúsztatja a borítékot a fehérköpenyesek zsebébe, hanem mintegy előlegként, attól való félelmében, hogy boríték hiányában nem fognak mindent megtenni érte, szeretteiért ott, ahol az ember számára a legdrágább, az egészség, az élet a tét.

4. A paraszolvencia etikai-erkölcsi ügy, amiben évtizedek óta nem sikerült egy alapvető tényt tisztázni a fehér köpenyes félistenek körében. Nevezetesen: tanúsítsanak önmegtartóztatást, önfegyelmet a borítékügyben, és sose fogadják el előre a hálapénzt, hálaajándékot, hanem csak utólag, ha úgy gondolják, hogy ez jár nekik még akkor is, ha netán az, aki adja, sokszorta rosszabb anyagi körülmények között él, mint az, aki kapja. Szerencsére, még nem hallottunk éhező, nyomorgó orvosról, de ilyen páciensről már nem egyszer.

5. Ha már a szakma, az egészségügyi létesítmények és állami szervek képtelenek fölszámolni az Európa működő felében ismeretlen (vagy éppenséggel mélységesen megvetett) paraszolvenciát, akkor meg kéne adni e "rendszernek" a maga hivatalos, nyilvános lehetőségét. Paraszolvencia-kontót kéne nyitni, ahová a beteg ("Ketteske a bel 1-ről") vagy hozzátartozója befizeti a dr. X-nek vagy Marika nővérnek szánt pénzt. A beérkezett összegből a kedvezményezett személyi jövedelemadó-kulcsa szerint le kellene vonni az adót, és azt visszautalni a kórház, egészségügyi létesítmény javára. Mert ne feledjük: a paraszolvencia is jövedelem, a feketegazdaságban áramló tízmilliárdokról van szó, ami után az, aki kapja, egy fillér adót sem fizet.

6. Munkájuk értékét tekintve a fehér köpenyes félisteneket és mindazokat, akik a betegágyak mellett és a rendelőintézetekben dolgoznak, nagyon rosszul fizetik Magyarországon. Sürgős bérrendezésre lenne szükség. Az viszont, hogy az állásfoglalás szerint "a magyar egészségügy működőképességét napjainkban a betegek által adott hálapénz és a beszállítók iránti 100 milliárdot meghaladó tartozás tartja életben" nagyon is vitatható megállapítás. Mert ha így lenne, akkor sürgősen privatizálni kéne, hogy a piac törvényei szerint életképessé váljék. És meggondolandó lenne a "lenépszavazott", esetenkénti és személyenkénti nem egészen egy eurós vizitdíj intézményesítése (esetleg más néven!), a sok kicsi sokra megy elve és gyakorlata szerint.