nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Polycom ATX – ne utazz, itt a telepresence

Polycom ATX – ne utazz, itt a telepresence

Megédesítette budapesti, nagyszabású, nemzetközi bemutatóját az amerikai Polycom magyar platina-partnerének  közreműködésével; ez utóbbi, a StreamNet ugyanis most ünnepelhette tizedik születésnapját, ami egy vállalkozás életében azt jelenti, hogy belépett a felnőtt korba. Ebből az alkalomból cukrászati remekművel, marcipánnal borított óriás csokitortával kínálták a házigazdák mindazokat, elsősorban térségünkbeli és magyarországi partnereit, a meghívott újságírókat, akik kíváncsiak voltak a Polycom ATX Telepresence megoldására.


A StreamNet és videókonferencia - ezúttal marcipántorta formájában.Távol s mégis jelen: ez a telepresence. Ülsz az iróasztalodnál, és akármekkora képernyőn, általában akkorán, hogy az a személy, akivel éppen beszélgetsz, tárgyalsz, eredeti méreteiben jelenhessen meg. Első pillantásra és a nem szakembernek ezt mutatja-kínálja a Polycom a magyar partnere által. A Polycom – szakkörök minősítése szerint – a világ vezető független videokonferencia-gyártója. Nálunk jó ideje a budapesti StreamNet Kft. révén van jelen, és köt figyelmet keltő üzleteket. A legutóbbi: 212 millió forintos Polycom-üzlet megvalósulásával harminc felsőoktatási intézmény kapcsolódhat össze akár teljes körben, akár párosban csupán, de minden alkalommal a legjobb (HD) minőségben – eszmecsere céljából. Ugyanezt a rendszert használja egy idő óta 56 helyszínen az APEH, huszonöt itthoni és valamennyi külföldi érdekeltségén a MOL, ezzel lépnek kapcsolatba a Magyar Honvédség parancsnokai... A világban legalább fél millió Polycom telepresence-végpont és mintegy hárommillió konferenciatelefon működik.


Azt mondod, kedves Olvasó, hogy mindebben semmi újdonság?! Ha az elvet tekinted, akkor még igazad is lehet, hisz évek óta használsz hasonlót, a többi között a Skype-ot. Csakhogy a Polycom berendezései (erre bizonyság a most bemutatott legújabb fejlesztés, az ATX Telepresence) egészen más minőségi és teljesítmény-kategóriába sorolandók. A video-kommunikáció felső szegmensébe, miután csábítóan élethű környezetet kínál két- és sokoldalú 
megbeszélésekhez. Kívánságra a gyártó és partnerei a távkonferenciák helyszínének bútorzatát is elkészítik, hogy a 
valósághoz leginkább hasonlító légkört teremtsenek az eszmecsere részvevői számára.

 


A mostani, szokásos, éves, regionális Polycom-partnerrendezdényt a helyszínül szolgáló szálloda bútoraival rendezték be, ennek ellenére pillanatok alatt "sikerült elfeledkezni" arról, hogy a szemben lévő falra szerelt óriás képernyőkről szembe nézők legalább ezer kilométerre vannak a bemutató helyszínétől. Valahol Bajorországban, Münchentől északkeletre, egy takaros községben, Hallbergmoosban. Kay Ohse, a Polycom térségi alelnöke Budapestről, a bemutatóról hívta-kérte a tárgyalóaszal mellé kinti kollégáit, bizonyítandó: az internetnek köszönhetően megszűnnek a távolságok, a technika segítségével bárki "behozható" a szobába. Egyéb sem kell hozzá, pusztán a Polycom ATX telepresence rendszere, ami ez esetben három, 60 hüvelyk átmérőjű képernyőből, három HD-kamerából és a kapcsolat titkosságát szavatoló kódolóegységekből áll. A kapcsolat a rendszerhez kifejlesztett, kihangosítható telefonnal, gombnyomásra megteremthető, a részvevők mindkét oldalon tökéletesen látják s hallják egymást.


Csillagászati összegeket költenek a világ országai, vállalatai, szervezetei a személyes kapcsolatok ápolására a 
leghagyományosabb módon, az utazások és találkozók révén. Sokan, hogy rangjukat és fontosságukat még jobban 
kifejezzék, még ha a költségvetés hiányos is, állami pénzen röppennek villámlátogatásokra... Holott az esetek 
nagyrészében éppen a telepresence-megoldások által "rövidre lehetne zárni" az ügyeket a videókonferenciák 
révén.  

Egy telepresence-munkahely.

Tekintettel arra, hogy a technika és technológia adott (ráadásul folyamatosan fejlődik, finomodik), a napnál világosabb, hogy a valóságost nagyon is megközelítő formában is lebonyolítható lenne a megbeszélések, szűk körű tanácskozások igen nagy hányada, és nem kellene időrabló és drága utazásokat szervezni. Műszakilag még annak 
sem lenne akadálya, hogy a világ egyik legdrágábban (legfényűzőbben) működő szervezete, az Európai Uniónak és kapcsolt részeinek (ma) 27 országbeli tisztségviselői munkájuk jórészét a saját hazájukból végezzék éppen a telepresence-megoldások által...


Chris Prowse, a Polycom kelet-közép-európai régióért felelő kereskedelmi és David Stirling üzletfejlesztési igazgatója a budapesti rendezvényt is fölhasználta arra, hogy értékelje és méltassa magyar partnerének szakértelmét. A Turi Attila vezette StreamNet nagyon rövid idő alatt kivívta az amerikai világcég elismerését, miáltal platina minősítésű üzletféllé léphetett elő. A házigazda és vendégei fölemlítették, hogy a távközlési technika elképesztően lendületes fejlődésének köszönhetően igen nagy léptekkel fejlődik a táv-, videókonferencia-technológia. Nemrég még drága bérelt, később ISDN-vonalakon zajlottak az eszmecserék. Az igazi áttörést az internet, a tetszés szerinti széles sáv hozta meg; ennek eredményeként feledhetővé vált a valamikor korszerűnek számított VHS, mert helyébe lépett a nagy felbontású (HD) képtovábbítás. És persze a rendszer kezelése is egyszerűsödött, olyannyira, hogy akár egyetlen gombnyomással üzembe helyezhető, tehát használóbarát, a technikához nem vagy csak kevésbé értő csúcsvezetők is képesek működtetni.

A Polycom/SteamNet rövid sajtóeseményén jutott idő a Polycom–Microsoft-együttműködés felvázolására is. Ez azért  fontos, mert a Polycom jó ideje fejleszt és gyárt kiegészítő készülékeket a Microsoft OCS megoldásához. Népszerűek  a CX100 és CX200 telefonkészülékek, a saját Office Communicator klienst futtató, színes kijelzőjű CX700 jelű 
készülék, valamint az eredetileg a Microsoft által gyártott, RoundTable néven ismert tárgyalótermi kamerarendszer,  amit két év óta már a Polycom állít elő CX5000 néven.


Elhangzott, hogy pár héttel ezelőtt a Microsoft és a Polycom új együttműködési megállapodás írt alá, mely még szorosabbra fűzi a két cég kapcsolatát. A Polycom a mostani partnerrendezvényen már be is mutatta azokat az új CX-készülékeket, amelyek kompatibilisek a hamarosan a piacon is megjelnő Microsoft Communication Server 14-gyel.

A technikát illetően ne feledkezzünk meg a Polycom High Profile nevű legújabb fejlesztéséről, aminek segítségével minden eddiginél kisebb, akár 512 kbit/mp sávszélességen is lehet HD-minőségben videokonferenciát folytatni. A High Profile akkor különösen előnyös, ha a telepresence-használók a nyilvános interneten akarnak egymással videokonferencia-kapcsolatot teremteni.

Forrás: Infovilág
Hasznosnak találta ezt a cikket?
(0)
(0)
nagyobb betű kisebb betű comment e-mailben elküld nyomtatás
Hozzászólások (0)
Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.
UNICEF-állásfoglalás a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásról – megelőzés, gyermekvédelem, gyermekjogok az igazságszolgáltatásban A büntetőjogi felelősségrevonás akkor lehetséges, ha az elkövető vagy szándékosan vagy gondatlanul követte el a cselekményt. Alapvető tehát, hogy akit bíróság elé állítunk, az fel tudja fogni, hogy miért is áll ott, értse hogy miért gondolják a többiek (felnőttek) azt, hogy ez nem helyes és tanuljon abból a visszajelzésből amit kap. Egy gyerektől sem várhatunk el többet, mint egy felnőttől – sőt ha a gyermek első alkalommal egy bíró szájából fog hallani a társadalmi szabályokról, amiket megszegett – okkal feltételezhetjük, sem az eljárás, sem az ítélet nem fog döntő befolyást gyakorolni a gyerekre. Ezért fontos hangsúlyozni, a gyermekekre irányuló büntetőpolitika alapköve a megelőzés és hogy nem képzelhető el hatékony büntető igazságszolgáltatás gyermekvédelem, szociális gondoskodás, családsegítés, a gyermekjogok érvényesítése nélkül – jelentette ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi szakértője. 
Ifjúsági Károly-díj: görög alkotás az első, magyar dokumentumfilm a harmadik Az "Europe on the Ground" görög ifjúsági médiaalkotás kapta az Európai Ifjúsági Károly-díjat a május 15-i aacheni díjátadó ünnepségen. A második díjat a "Europe meets school" elnevezésű Erasmus csereprogram (Cseh Köztársaság), a harmadik helyezést pedig a magyar "Cycle me home" című dokumentumfilm nyerte el. 
A gazdaság tükre az építőipar: folyamatos termeléscsökkenés Márciusában az építőipari termelés 12,6%-kal maradt el az egy évvel azelőttitől. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az építőipar termelői árai 2012 I. negyedévében az előző év azonos időszakához mérten 2,1%-kal emelkedtek.
Megnyílt a Virtuális Utazás Kiállítás Karibi hangulattal, külföldi és magyar úti célok százaival várja látogatóit a ma megnyílt Virtuális Utazás Kiállítás. Bízhatunk abban, hogy magyar vendéglátás és a magyarországi árak még mindig verhetetlenek. Az esemény a hagyományos kiállítások előnyeit nyújtja, de kiküszöböli a hátrányait. Ingyenes a belépés, nem kell utazni, parkolni, kényelmesen, gyorsan és egyszerűen megtekinthetők és megvásárolhatók az idei legjobb utazási ajánlatok.
Zöld irányba folynak az EU-pénzek? Az Európai Unióból hazánkba folyósított operatív program-támogatásokat jó eséllyel zöld beruházásokra fordítják 2012–14 között. Az unió közlekedési igazgatósága viszont a hajózás fejlesztését látja fontosabbnak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország ezért levélben sürgette az Európai Bizottságot, hogy engedélyezze az uniós források átcsoportosítását a közlekedési programból energiahatékonysági célokra.
Hazátlanul: fotókiállítás Budapesten a hontalanokról Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselete és a magyar belügyminisztérium a világ hontalanjainak körülményeit bemutató közös fotókiállítást rendezett a budapesti Művészetek Palotájában. Válogatás a képekből itt.
Pertti Kurikka Névnapja és a Punk szindróma A DocLounge azoknak a klubja Helsinkiben, akik szeretik a dokumentumfilmeket, a jó hangulatot, a zenét és az izgalmas beszélgetéseket. Ezt az észak-európai ötletet első alkalommal valósították meg az északi országok határain kívül Budapesten, a Toldi Moziban, ahol is a tegnap este dokumentumfilmjeként a Jukka Kärkäinen és J-P Passi rendezte Punk szindróma (Kovasikajuttu) című finn dokumentumfilmet Sami Jahnukainen producer (Mouka Filmi) mutatta be nagy közönségsikerrel.
George-Clooney-Blick löst Misstrauen aus Den Blick von George Clooney und Antonio Banderas sollten Nachahmer nicht überstrapazieren: Die Augenstellung mit halbgeschlossenen Lidern - bisweilen als "Schlafzimmerblick" tituliert - hinterlässt bei Frauen eher verdächtigen Eindruck statt Romantik, berichten Forscher der University of Michigan in der Zeitschrift "Personality and Invididual Differences". Um attraktiv zu wirken, sollten Männer eher mit offenen Augen durchs Leben gehen, raten die Forscher.