„Örömmel tudatjuk, hogy márciustól a Radikális Szabadidő Színház szervezésében, az Art Sector Alapítvány támogatásával új színházi befogadó műhelyt és játszóhelyet nyitunk – tudatta szerkesztőségünkkel Hegedűs Gábor művészeti titkár és Formanek Csaba művészeti vezető. – A budapesti Soroksári út 48. alatt, a Nemzeti Színházzal szemben, a Malomudvarban egy 200 négyzetméteres teret alakítottunk át változatos technikai és vizuális lehetőségeket kínálva független színházi produkciók és workshopok számára.”
A két felelős vezető tájékoztatója ekként folytatódik: „Volt egy hely, ahol megéreztük és megtanultuk, hogy ezt lehet. Egy hely, ahol szenvedélyünkké vált a közös tér és alkotás élménye. A Tűzraktér és azon belül is a Radikális Bázis, számunkra a világ közepe volt: alkotóműhely, közösségi tér, találkozások helyszíne, olykor kolostor, a napi gyakorlat és kutatás rituális tere. Most, amikor színházak szűnnek meg, vagy sodródnak a létbizonytalanság szélére, úgy döntöttünk, mi nem hagyjuk magunkat! Nem megyünk külföldre, és nem vállalunk irodai állást sem. Újraélesztjük és kiteljesítjük a Tűzraktér színházi szellemiségét. Életben maradunk. Sőt, fejlődünk! Ha kell, csupán a saját erőnkből, azokkal, akiknek a függetlenség és a folyamatos alkotómunka szintén elhagyhatatlan lételemük.
Kerestünk tehát egy helyet, ahol folytathatjuk. Ahová a sajátjainkon kívül más előadásokat is meghívhatunk, olyanokat, amelyek hasonló közösségi erőből születnek és azt képesek tovább is sugározni. Generációkon át. Ahol a színház nem színészeket és közönséget szervez, hanem közösséget épít.
A Malomudvar Színházi Műhely megteremti Budapest legújabb független színházát. Alternatív társulatok, egyetemi színházak, szenvedélyes alkotóközösségek munkáit kívánjuk bemutatni, és velük együttműködve nézőinknek a közös felfedezés örömét és mélységét kínálni.”
A Malomudvar Színházi Műhely nyitó programjai
március 1-18.: Talált tárgy – színházi kutatóműhely
nyilvános bemutató: március 17-18., este 7-től
Talált tárgyak, talált lelkek, talált életek. A mienk, a tied, az enyém. Rítusok, szólók, performanszok. Ezek a műhely talajából nőnek ki, organikus módon, s bizonyos, hogy nemcsak a résztvevők számára fontosak.
Zene: Lantos Iván, rendező: Csetneki Gábor
március 7-8. 19 órától: Radikális Szabadidő Színház
Moliére: Mizantróp
A társulat ezzel a produkcióval búcsúzott Hegedű utcai otthonától, a Tűzraktértől. Most az előadást frissen felújítva, Molière talán legszenvedélyesebb darabjával nyitjuk új színházunkat.
Főszerepben: Simon Attila, Szabó Emese, Szemere Zsolt. Rendező: Formanek Csaba.
március 23., este 7-től: Földszint 2. Színház (Eger):
PartiNagy Lajos: Ibusár – budapesti bemutató!
Sárbogárdi Jolán jegykiadó az ibusári vasútállomás jegypénztárában. Koros hajadon, elhervadt falusi nebáncsvirág, aki viszolygással vegyes szánalommal tekint környezetére, annak férfiállományára. Az előadás érdekessége, hogy – míg más színházakban e többszereplős színművet a szokott módon többen játsszák –, itt egy színművész hangján szólal meg az összes hang. S ez amellett, hogy igazi művészi bravúr, egy nagyon különös színházi élményt ad mindenkinek.
Szereplő: Nádasy Erika – Domján Edit díjas
Zene:Nagy Zoltán, rendező: Szegvári Menyhért
március 29–30.: Radikális Szabadidő Színház
Oberon's Worlds
Társulatunk 2009 óta immár a nyolcadik teljesen új változatban dolgozza fel Shakespeare klasszikusát. Odabent, legbelül, önálló világokat alkotunk. Vágyunk valamire, ami az otthon, az anyaméh, a természet. Gyökereink vannak, ágaink-lombjaink vannak. Egymásba kapaszkodunk, verekszünk és ölelünk. Az erdő, mint tudatállapot. A víz, mint tudatállapot. Pocsolyák és virágok.
A legfrissebb Oberon nemzetközi bemutatójára Lisszabonban kerül sor, áprilisban. Előtte a hazai közönség a Malomudvarban tesztelheti vágy- és rémálom-fantáziánkat.
Rendező: Formanek Csaba
Áprilisi előzetes:
Ács Tamás – Kafka: Jelentés az Akadémiának
Mozaik Társulat (Gyöngyös): Egerek és emberek - budapesti bemutató
Trambulin Színház - Madách Inmre: Az ember tragédiája
Radikális Szabadidő Színház: Prospero könyvtára
Támogatók: NEFMI, NKA, Art Sector Alapítvány / Tűzraktér, Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE – EHÖK.
Olvasta már?
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a magyar alkotmánymódosítások visszavonását sürgeti
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa sürgette a magyar kormányt, hogy vonja vissza azokat az alkotmánymódosításokat, amelyeket nemzetközi és regionális emberi jogi testületek széles körben bíráltak, úgy minősítettek, mint amelyek visszalépést jelentenek az emberi jogok védelmében, és aláássák az alkotmányosságot.
Nyolcvanegyedik születésnapja előtt két héttel, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke. A nemzetközileg is nagy tisztelettel övezett szocialista politikus 1994–98 volt kormányfő. A kormány részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának. 1989. június 27-én ő volt az, aki osztrák kollégájával ünnepélyesen átvágta a vasfüggönyként ismert műszaki határzár szögesdrótját, valamint bejelentette: 1989. szeptember 11-től a magyar hatóságok átengedik a nyugati határon a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) azon állampolgárait, akiket Ausztria vízum nélkül hajlandó fogadni. A határ október 7-ig állt nyitva. A döntés bejelentésekor mintegy hatvanezer keletnémet volt Magyarországon. Ez a határnyitás történelmi lépésnek bizonyult később a német újraegyesítés folyamatában.
Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi (LIBE) Bizottság kedden megszavazta azt a jelentést, amely a magyar hatóságok és az Európai Bizottság számára fogalmaz meg ajánlásokat az európai értékeket sértő intézkedések kijavítása és az egyes tagállamok egyenrangú elbírálása végett. Ha a magyar kormány mégsem az európai értékek szellemében cselekszik, az európai uniós intézményeknek meg kell fontolniuk, hogy egyértelműen fennáll-e ezen értékek súlyos megsértésének veszélye.
Az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket az Állami Autópálya-kezelő rendszerében. Az utdijhirek.hu azonban megtudta, a rendszer tesztelése még mindig tart, ezért nem biztos, hogy holnap megkezdhető a regisztráció. Mindenesetre az ÁAK oldalán a kezdés dátumát átírták június 24-re, de közleményt még nem adtak ki a változásról.
A D-Link bemutatta – a saját minősítése szerint – a világ legfejlettebb és legátfogóbb Wireless AC Cloud router-termékcsaládját. A négy új router az új nemzedékű Wireless AC (új szabvány az adattovábbítás látványos meggyorsítására) technológiával elhozza a jövő vezeték nélküli kapcsolatát.
Egyedülálló módon állnak ki a Miskolci Egyetem sokszínűségének megtartásáért az intézmény oktatói, hallgatói és dolgozói: ma, június 17-én, hétfőn este 8 órától színes ismeretterjesztő előadásokkal, találmány-bemutatókkal és kulturális programokkal demonstrálják a miskolci universitas szerteágazó értékeit. A helyszín az Egyetemváros C/2-es épületének 34-es előadója lesz.
Vasúti szakemberek, a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság képviselői is részt vettek a GYSEV Zrt. mai mentési gyakorlatán Sopronban. A szimuláció alkalmával egy tolatómozdony ütközött neki két személyautónak. A hasonló gyakorlatoknak óriási szerepe van abban, hogy valódi baleseti helyzetben is hatékonyan, gyorsan és összehangoltan működjék a mentés és a helyreállítás. (A kép pusztán illusztrűció.)
Rengeteg turistát, borkedvelőt vonz a hevesi megyeszékhely, az egriek mégis elégedetlenek. Jöhetnének többen is! Nemrég új jelszót alkottak: az „Eger a Te történeted” arra utal, hogy a város minden magyaré. Érdemes idelátogatnunk, mert mindig történik valami; a bor-, gasztronómiai és zenei fesztiválok mellett 2013-ban igazi különlegességekkel kedveskednek a vendégeknek.
The Broadway Songbook wird aufgeschlagen. Die auf ungarischen und österreichischen Bühnen gefeierte Musical-Primadonna Andrea Malek wird von Jazzmusikern begleitet. Begleitet? Sie sind ebenbürtige Partner: sie brillierte in Musicals wie Evita, Elisabeth, Chicago, Cats und vielen anderen; Über Trio Midnight hieß es im Deutschen Jazzpodium: „Trio Midnight um den Pianisten Kálmán Olah – eines der herausragenden Klaviertrios Europas.”







